Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-226
A nemzetgyűlés 220. ülése 1924. évi január hó 22-én, kedden. 321 meg vagyok róla győződve, hogy önök is arra az eredményre fognak jutni, amire mi jutottunk: konszolidált állapotok kellenek az országban, mert akkor tekintenek bennünket nyugati államnak, akkor adnak reánk valamit és akkor lehet arról beszélni, hogy Magyarországot talpra lehessen áll i tani. Minthogy a kormánnyal szemben bizalommal nem viseltetem, az indemnitási javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom ! Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Herczegh Béla ! Herczegh Béla : T. Nemzetgyűlés ! Ebben a máris tálhosszúra nyúlt vitában egyetlen kérdéshez óhajtok röviden hozzászólni ; a ma legfontosabb kérdéshez : a külföldi kölcsön ügyéhez, (Halljuk ! Halljuk /) Nem e kölcsönnel magával és illetve annak a gazdasági élet szempontjából kétségkívül legfontosabb pénzügyi részletkérdéseivel óhajtok ez alkalommal foglalkozni, nem is e kölcsönnek feltételeivel és nem e kölcsönnek a gazdasági életre várható hatásaival. Ezek a kérdések akkor lesznek aktuálisak, és akkor kell ezek felett objektive vitáznunk és e kérdéseket objektive elbirálnunk, amikor e kérdés egész anyaga a t. Nemzetgyűlés elé került ; Most is aktuális azonban az a nagy kérdés, amelynek felvetését itt a magyar törvényhozás termében ez alkalommal is időszerűnek tartom e kölcsönnek külföldi tárgyalása alkalmával is, hogy vájjon etikai szempontból is, továbbá a mélyebbre nyúló történeti és a messzebb jövőbe is néző politikai okokból is méltán várhal-e nemzetünk segítséget a nyugattól akkor, amikor súlyos pénzügyi és gazdasági helyzetünkben a nyugat nemes és nagy nemzeteihez fordul kormányunk; méltán várhat-e oly segitséget, amely nem csupán Közép-Európa gazdasági helyzetének és ezzel nyugalmának biztositását célozza, hanem amely láthatóan, kifejezetten és érezhetően a magyar pénzügyeknek és a magyar gazdasági életnek jobbrafordulását alkalmas kezdeményezni. Ez a kölcsön a vele tervezett szanálási akcióval és a trianoni szerződés ama rendelkezése folytán, amely jövedelmünket a jóvátétel céljaira kötötte le, messze túlnő egy államkölcsön, normális keretein és jelentőségén. Ez a kölcsön a mi szempontunkból egy pénzügyi szükséglet, amelyet legnagyobb részt a trianoni béke folytán beállott helyzetünk és a trianoni békével okozott nagy vesztességeink tesznek szükségessé. A trianoni szerződésnek a jóvátételre és a zálogjogokra vonatkozó rendelkezése következtében lehetett ez a kérdés politikai kérdéssé is, természetesen azoknak fellépése folytán, akiknek a mi helyzetünk jobbrafordulása épen csak annyiban kivánatos, hogy esetleges gazdasági katasztrófánk az ő érdekeiket ne veszélyeztesse. E kölcsön politikai szempontjánál vetem én fel azt a kérdést, amelyet előbb jeleztem, a külpolitikának ezidőszerint ismert körülményei között, amikor az olasz-spanyol, a cseh-francia és az olasz-szerb szerződésekkel egy ujabb hatalmi csoportosulás jelei mutatkoznak, Jhabár másfelől azok a hatalmak, amelyek Európa mai helyzetét megteremtették, még szolidárisaknak látszanak abban a tekintetben, hogy a békeszerződések által teremtett európai helyzetet továbbra is fentartsák. Ha tudjuk is, t. Nemzetgyűlés, hogy a világ politikájában alig van érzelmeskedás, hogy az élet az erők küzdelme és hogy az aktuális érdekek harca dönt a nemzetek életében is, amint hogy az aktuális érdekek hozták létre az imént emiitett megállapodásokat is, mégis biznunk és hinnünk kell abban is, hogy a politika napi kérdéseinek és aktuális érdekeinek ormain felül is van valami, ami az emberiség nemesebb tradícióiból ivódott át; egy érzés, amely az életben és^ a históriában egyaránt erkölcsi értékeket is néz és nemcsak a hatalmi és anyagi érdekek küzdelmét és azok eredményeit keresi. A magasabb morális és mélyebb történelmi szempontokból meritett ez a hitünk bizonyára elhangzott a béketárgyalásoknál is, és bizony áru elhangzott minden alkalommai amidőn ennek hangoztatására mód lehetett.- Ha azonban ez a hitünk nem is találhatott meghallgatásra, a még eleven sebek sajgása mellett s a még izzó gyűlölet lázas mámorában, ki kell fejeznünk ezt a meggyőződésünket most is, amikor immár kétségtelen jelei mutatkoznak annak, hogy a békék nem hozhatták meg az igazi békességet. De amidőn segitséget kérünk és sebeinket mutogatjuk, az oly könnyen felejtő világot emlékeztetnünk kell itt, a magyar törvényhozás termében arra is, hogy ez a kálváriáját járó, megcsonkított szegény nemzet más szerepben is szerepelt Európa nemzetei között, s hogy igy valóban felvetheti azt _ a kérdést, hogy méltán várhat-e segitséget és jóindulatot Európa nemes és nagy nemzeteitől? Amióta első nagy királyunk bekapcsolta nemzetünket Európa keresztény kulturközösségébe, számbeli erejéhez mérten, de sohasem dicstelenül szerepelt nemzetünk Európa nemzetei között, és évszázadokra menő idők voltak, amidőn nemzetünk itt a Nyugat keletén az európai kultúra védőpajzsa volt. Ki láthatja ott a Nyugaton előre azt, hogy e történeti hivatása véget ért-e niár nemzetünknek, amely vállalta a történeti végzetének súlyos terhét legtöbbnyire önmagára hagyva is? Ki tudhatja ott a Nyugaton előre, Eurázia nagyobb népfajainak vagy népcsoportjainak még elkövetkezhető küzdelmében nem lenne-e még végzetszerű rendeltetése a magyar fajnak itt a Duna völgyében, hogy ütközőpontja vagy tompitója legyen olyan erők mérkőzésének, amelyeknek viaskodása még a most lefolyt küzdelemnél is katasztrofálisabb módon fenyegethetné a világbékéjét és talán egész mai kultúráját? Nem frázis, vagy a kesergő magyar lelkek viziója az, hogy évszázadokon át elfolyt vérünknek a Nyugat látta legtöbb hasznát, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A Nyugatnak a békés életet, a haladást, munkájának szellemi és anyagi eredményeit biztosíthatták küzdelmeink; nekünk legtöbbször csak a puszta életet biztosították. Ezekben az időkben a most olyan kegyetlenül büntetett magyar hűség és becsület, magyar vitézség és kitartás az európai kultúra talizmánjai voltak. (Igaz! f Ugy van! a jobboldalon.) Ezeket az erkölcsi értékeket azonban csak abszolút mértékkel lehet mérni. Ha a nagy angol nemzet és vele minden nemesen érző lélek a világ legnagyobb hősei közé sorozza a déli sark Scott kapitányát, aki inkább ott pusztult a sarki táj kékes hómezőjén, semhogy cserbenhagyta volna társait és ezzel megmentette volna a maga életét, ugy a magyar sem lehet a világ mostoha nemzete, csak azért, mert kitartott bajtársai mellett, kitartott azok mellett, akikkel együtt indult el a szintén halálos útra, a szörnyű küzdelembe. Ki tudhatja előre, hogy nem lenne-e még a Nyugatnak szüksége ezekre a magyar erényekre, nem lenne-e szüksége arra a magyarra, aki sohasem árulással lett nagyobbá, banem küzdelmeivel lett erősebbé és kitartásával maradt meg magyarnak. (Igaz! Ugy van jobbfelöl.)
