Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-226

.122 A nemzetgyűlés 226. ülése 19 k -, évi január hó 22-én, kedden. tartotta eddig is az egész magyar gazdasági életet. Mi csak az igazságot szeretők lelkiismeretéhez aueílálhattunk eddig és fellebbezhetünk ma is ez Ítélet ellen s egy higgadtabb és józanabb idő elkövetkezésére várhatunk, amely be fogja látni a velünk történt szörnyű igazságtalanságot, és mielőbb be fogja látni — legalább — azt, hogy a Paris körüli békék gazdasági rendelkezései nem maradhatnak meg Európa és az egész világ gazdasági katasztrófájának veszedelme nélkül, és hogy bármelyik legyőzött ország gazdasági életének megnyomoritása a győztes államok gazdasági életére is káros és veszedelmes kihatással lesz. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Elérkezett-e már ez az idő, — aminek soká immár nem szabadna késnie — ez a kérdés is most dől el a magyar kölcsön kérdésével együtt. Most dől el az a kérdés is, t. Nemzetgyűlés, e kölcsön feltételeivel és a nagy történeti felelősség súlya nemcsak minket terhel, akik e csonka ország nevében és képviseletében határozunk majd a kölcsön elfogadása tárgyában. Az elhatározás nagy történeti felelőssége még jobban terheli és a história etikája még jobban megítéli majd azokat a nemzeteket, amelyek a békék nyomán fakadt nemzeti katasztrófákból, gazdasági krízisekből és szociális nyomoruságukból eddig is meggyőződhettek már e békék értékéről és különösen azoknak az egész világ gazdasági életére kiható katasztrofális voltáról. (Lendvai István: Őnekik más a történeti felelősségük! Ők üzleteket kötnek, a felelősség minket terhel egyedül 0 A világ hatalmai előtt áll újból a magyar probléma, most mint a magyar elhagyatottság és a magyar nyomorúság problémája, A világ megcsodálja most is a piramisokat, az Akropolist, az antik Róma antik köveit. Felkutat mindent, ami régi; megzavarja a fáraók ezredéves álmait is. Kegyelettel mint kincset őrzi múzeumában az egyszerű faembert is, ha azt hiszi róla, hogy kvarc-szemeivel már a pátriárkák korában nézett el a világ felett. f Egy egész nemzetet, ezeréves múltjával, dicsőségével, szenvedéssel, évszázados vértanuságával, becsületességének és hűségének rongyaival keresnie sem kellene. Előtte áll, csak segiteni kellene rajta. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Mi itt bizalommal hallottuk kormányelnökünknek azon kijelentését, hogy a Népszövetség tagjai jóindulattal tárgyalják a magyar kölcsön ügyét. Ha ez a jóindulat a nemzet múltjának, jellemének és kultúrájának erkölcsi mérlegelésével a magyar életlehetőségeknek és a magyar pénzügyi és gazdasági kibontakozásnak biztosításáig is el fog jutni, ugy a nagy nyugati nemzetek nemcsak a magyar multat honorálják e jóindulattal, de azt a tiszteletet is, amit e nagy nemzeteknek fényes múltja és ragyogó kultúrája csodálattá növelt a múltban a minden szépért és nemesért hevülő magyar lélekben. De itt áll majd előttünk is, a nemzetgyűlés előtt is e nagy probléma, amelynek kedvező megoldásától egy egészségesebb és stabilabb gazdasági élet megújhodását várjuk. A nemzet elvárhatja és bizonyára el is várja tőlünk, hogy a nemzet egész egyetemét érdeklő ezt a fontos kérdést a politika szubjektív szempontjainak teljes kizárásával csakis tárgyilagossággal és szakképzettséggel vitassuk majd meg. A kölcsön várható hatásait csakis ily tárgyilagosság mellett tudjuk majd mérlegelni és ezért csak a nemzet érdekeit veszélyezteti az, ha bizonyos pártpolitikai tendenciával vagy politikai szubjektivitással tárgyalnók e fontos kérdést. És mentül inkább eltekintenek a népszövetség hatalmai a fentebb csak röviden érintett méltányossági szempontok mérlegelésétől, annál inkább szükségesebb lesz, t. Nemzetgyűlés, De hangoztatnunk kell azt is, hogy nemcsak kardunkkal tettük magunkat hasznossá a Nyugat és Kelet nagy leszámolásainál. A békésebb időkben és nagy királyaink és fejedelmeink alatt a korszakok erkölcsi és szellemi eszményeinek lettünk harcosaivá. Nincs okunk szégyenkezni a miatt sem, hogy nem értettük volna meg az emberiség törekvéseit és nincs okunk restelkedni kultúránk miatt sem, amelynek gyönyörű virágait fakasztotta ki a nemzeti géniusz. Hogy anyagiakban is többre nem mehettünk, ez nem rajtunk múlt. Részben küzdelmeink miatt, részben egy több évszázados közjogi kapcsolat elsorvasztó gazdasági politikája miatt nem tudtuk intenzivebben kifejleszteni ipari életünket és csak az utolsó félszázad szabadabb levegőjében tudtuk megszerezni azokat az ipari előnyöket, amelyek nélkül önálló nemzeti élet alig lehet, és amelyek nélkül még agrikulturánk is csak kezdetleges maradhatott. Ezer év sok dicsősége mellett ezer csapást szenvedtünk át itt, de épen ezért kell hinnünk igazságunk erejében is és a históriai végzetében is, mert a gondviselés kezét kell látnunk itteni ezeréves nemzeti életünkben, ahol hatalmasabb szláv és germán törzsek nem tudtak hazát alapítani. Emlékeztetnünk kell erre a Népszövetség hatalmasságait és emlékeztetnünk kell arra is, hogy nemzetünkkel szemben méltánytalan volna közömbösség is és a bizalmatlanság is, mert erre múltjával sem, de a háború kitörése előtt volt viselkedésével sem szolgált reá, mert a háború kitörésekor volt vezető politikusunk talán az egyedüli államférfi volt az akkor szerepelt vezető politikusok között, aki e szörnyű katasztrófa kitörését tőle telhetően, minden erejével meggátolni igyekezett. És ebben a háborúban mégis mi vesztettük a legtöbbet, akik ezt a háborút legkevésbé akartuk, akik ebben a háborúban a legkevesebbet nyerhettük és akik talán a legtöbb vért veszítettük. (Igaz! Ugy van!) A trianoni béke, a világhistóriának ez a szinte páratlan igazságtalansága, amely örök hitünk szerint érdemetlenül szakadt reánk, halálraítélté a magyar kultúrát, nyomorba taszította az egész magyar értelmiséget, munkanélkülivé tette a dolgozók tízezreit, és szegényessé és egyoldalúvá tette az egész magyar gazdasági életet. A legtöbbet mi veszitettük abból, amit elveszíthettünk, a legtöbbet a magyar földben, természeti kincsekben, állami javakban, magyar testvérekben és velünk évszázadokon át békességben élt nemzetiségekben, akiknek mindig hangosabb és hangosabb panasza nyilvánvaló bizonysága most már nemcsak az ellenünk régebben szórt alaptalanságának, hanem annak is, hogy e békék, valóban nem hozhatták meg az igazi békességet. Ezeréves multat és országhatárokat és a földrajzi tényezők örök törvényeit dobta félre ez a békeokmány. Georgrafus nem ismert ideálisabb országhatárukat Középeurópában, mint az ezeréves Magyarország határait, és georgrafus nem ismert országot, amelyeknek hegy- és vízrendszere egy egységes, összefüggő és annak megfelelőn berendezett gazdasági egység céljait jobban szolgálhatta volna. És most a Kárpátok a cseh állam közepén meredeznek, és Románia vizei a magyar Alföld felé lejtenek. És hogy a magyar nyomorúság mértéke teljes legyen, az alig felbecsülhető értékű természetű kincseink és állami javaink elvesztésén kivül és mindazon felül, amit a román megszállás e csonka országnak jelentett, mindezen kivül és mindezen felül kell még jönnie a jóvátétel megtérítésének, aminek csak a gondolata is állandó depresszióban