Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-226
302 A nemzetgyűlés 226. ülése 1924. évi január hó 22-én, kedden. szer vau ebben az országban, amely ezt eltűri... (Zaj bal felől. — Rakovszky István: A capite rendet kell teremteni.)... addig- én a kormány iránt bizalommal nem viseltethetem és ezért az indemnitást nem fogadom el. (Helyeslés balfelől) Elnök: Szólásra következik! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Halljuk a belügy minist ert! — Zaj.) Csendet kérek. Bogya János képviselő ur van feliratkozva szólásra, a képviselő ur azonban nincs jelen. Dinich Ödön képviselő urat illeti szó. (Zaj balfelől. Felkiáltások: A szónokokat sorban kell felhívni!) Herczeg Béla képviselő ur nem volt itt. (Rassay Károly: De most itt van!) Én konstatáltam, hogy a képviselő ur nincs jelen, tényleg nem is volt jelen és csak azután jött be a terembe. Dinich Ödön: T. Nemzetgyűlés! (Állandó zaj balfelől.) Elnök: Csendet kérek! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A belüg y minist érnek ehhez egy szava sincs! — Rothenstein Mór: Majd Héjjas meg fogja engedni, hogy a minister ur hozzászóljon!) Dinich Ödön: T. Nemzetgyűlési Nem akarok foglalkozni azokkal a napi politikai kérdésekkel, amelyek itt eddig szóbakerültek... (Állandó zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek a baloldalon. (Peyer Károly közbeszól.) Kérem Peyer képviselő urat, méltóztassék az örökös közbeszólásoktól tartózkodni. Dinich Ödön: Nem akarok azokkal a napi politikai kérdésekkel foglalkozni, amelyekkel itt a képviselő urak amúgy is nagyon behatóan foglalkoztak . . . (Zaj balfelől. Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) . . . azt hiszem, sikerülni fog megértetni magamat, ha méltóztatnak idefigyelni. Lehet, hogy az a tárgy, amelyről beszélni szeretnék, nem annyira érdekes, mint ezek a gyilkossági esetek. A budapesti közvélemény már hozzá van szokva ahhoz, hogy ezekkel folytonosan foglalkozzék, (Peidl Gyula: Nem érdekes, hanem szégyenletes és megdöbbentő!) ... de meg vagyok róla győződve, hogy az, amit itt &\ akarok mondani, ha nem is oly túlságosan érdekfeszitő, az ország szempontjából épen eléggé fontos. A Mária Terézia, királynő uralkodása alatti örökösödési háborúban Magyarország lóállománya annyira megcsappant, . . . (Horváth Zoltán: Az emberállomány fontosabb, azt csappantották meg!) hogy ugy ő, mint utódja, II. József mindent elkövetett abban az irányban, hogy Mag-yarország megcsappant ló állományát valahogyan pótolja és a meglevőt nemesítse. Csekonics József vértesszázados, mint az egyik lóavató bizottságnak tagja, 1784-ben felismerte a lótenyésztésnek, lónemesitésnek nagy fontosságát, különösen Magyarországon és annak a nézetének adott illetékes helyien kifejezést, hogy a ménesbirtokok volnának azok az intézmények, amelyekkel ezen a téren nagy eredményt lehetne elérni. Memorandumát az uralkodó elé terjesztette és ennek következményeképen 1785-ben felállították Mezőhegyesen az első méiiesbirtokot. Ennek területe 30.106 katasztrális hold. A mezőhegyesi ménesbirtokon elért gyönyörű eredmény arra indította a kormányzatot, hogy nyomban utána, 1789-ben, Bábolnán egy 7067 katasztrális hold nagyságú ujabb ménest létesítsen. Miután ezeknek a nagybirtokoknak a gazdasági megművelése megkÖA r eteli azt, hogy necsak lótenyésztéssel, hanem általában állattenyésztéssel foglalkozzanak, rátértek az állattenyésztésnek erre a részére is és gyönyörű eredményt tudtak elérni; természetes, hogy a lótenyésztés maradt továbbra is a főcél. 64 évvel később, 1853-ban, a kisbéri ménesbirtokot alapították 11.255 katasztrális holdon, és 1867 március havában a magyar kormány egy belga pénzcsoporttól, akinek ezt Sina Simon báró eladta volt, megvette a gödöllői uradalmat. Ez 30.667 katasztrális hold terjedelemmel szintén lótenyésztésre szolgált. Ezt soron követte 1874-ben a fogarasi ménes 7726 katasztrális hold területen. Ezeken kívül Székesfehérváron, Nag*ykőrösön, Debrecenben és Sepsiszentgyörgyön állami méntelepeket állítottak fel, az ország különböző helyein pedig teleposztályokat, 1896-ban, több mint 25 esztendővel ezelőtt, egy állami statisztikai kimutatást bocsátottak közre, amely szerint a fajlovak, az állami mének létszáma a ménesekben 3938, a méntelepeken 2871, összesen 6809 volt. Csak foglalkozni kellett az okszerű állattenyésztéssel, a faj nemesítésével és azonnal látható lett a gyönyörű eredmény. 1896-ban az akkori kimutatás szerint azoknak a tisztviselőknek és állami alkalmazottaknak száma, akik állandóan ezeken a méntelepeken dolgozak, 3820 főnyi volt. Az akkori kormányzat nagy siílyt helyezett arra is, hogy az elég gyakran fellépő különböző állatbetegségek leküzdésére a megfelelő intézkedések megtétessenek. Rendkívül szigorú törvényeket hoztak azokra, akik az állataikat nem gyógykezeltették, — noha tudták, hogy betegségben szenvednek, — különösen azért, mert ilyenformán az állatbetegségeknek, a vészeknek terjesztői lettek. Gondoskodtak arról, hogy megfelelő számú és nagyszerűen kiképzett állatorvosok álljanak rendelkezésre az egész országban és e cél elérésére az állatorvosi főiskolát állították fel. A legutóbbi költségvetés egyik indokolását vagyok bátor felolvasni. Az 1922/23. évre szóló állami költségvetés részletes ismertetésében a következők foglaltatnak (olvassa) : »Az ország jelenlegi szomorú gazdasági helyzete, valamint a háború befejeztet követő forradalmi és kommunisztikus állapotok által teljesen tönkretett lóanyag helyreállítása szükségessé tette, hogy a földmivelésügyi tárca keretében az állatnevelés célját szolgáló intézetek állittassanak fel, mely intézetek nemcsak hogy maguk is álatneveléssel foglalkoznak, de az ország egész állatnevelésére, de különösen a lónevelésre is jótékony befolyást gyakorolni vannak hivatva.« — Az állatneveléssel kapcsolatos kiadásokra összesen 106,085.000 koronát irányoz elő a költségvetés. Az állatorvosi főiskolára vonatkozó kiadások hivatalos megokolása szó szerint így szól (olvassa): »Az állatorvosi főiskolának az állatorvosképzés, tovább 3» az állatgyógyászati tudományos búvárkodások és általában a hazai állategészségügynek ugy tudományos, mint gyakorlati irányban való intenzív intézményekkel szemben kivívott határozati fölényének megtartása, de hazánk agrikulturális fej. lődése szempontjából is különös figyelmet érdemel«. Az állatorvosi főiskola személyi és dologi kiadásai az 1923. évre 38 millió koronában állapíttattak meg. Tisztelt Nemzetgyűlés! Ezekkel a dolgokkal miért is foglalkozom? Azért, mert összehasonlítást szeretnék tenni és szeretném tudni, hogy most, — miután már egyes tételekkel be! bizonyitottam, hogy a kormányzat mindig iga-
