Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-226

A nemzetgyűlés 226. illése 1924. évi január hó 22-én, kedden. 293 igenis magáénak vallja. (Farkas István: Szavakkal! De tettekkel az ellenkezőjét csinálják! — Egy hang balfelől: A földmives munkásság bérmegállapitó bizottsága! — Nagy zaj balfelől.) Hiszen nekünk itt igazán nincs szentebb politikai akaratunk, mint a tulajdon fajtánk egészségügyi, gazdasági és kulturális boldogulásának biztosítása. (Közbeszólások bálfelöl: Tessék, megcsinálni, önöké a hatalom.) Hogy ha önöket a maguk általános politikai magatartásában tényleg a reálpolitika, tényleg a használniakarás gondolata viszi és erre az álláspontra helyezkednek, akkor, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, mi nagyon könynyen tudunk egy közös plattformot találni, akkor ez a többség és ez a kormány az önök szociálpolitikai^ intencióinak a hatása alól nem vonhatná ki magát, mert nem is akarná kivonni! (Ugy van! jobbfelől. — Egy hang balfelől : Tehát csak politikából csinálják !) Engedelmet kérek, örökös magas cél, ez az örökös jerikói lárma azt eredményezi, hogy az egységespárt bástyatornyai nem dőlnek le, azonban nagyon sok jóravaló, üdvös törvény alkotásának lehetősége összeomlik. (Egy hang balfelől : Amilyen egységes az a párt ! — ßassay Károly: Demokratikus választójog nélkül semmiféle problémát_ nem oldhatnak meg! A nép igazi képviselői jöjjenek ide, majd csinálnak azok törvényeket! — Klárik Ferenc: Hogy lehet igy sáfárkodni az ország ügyeivel ! — Nagy zaj balfelől.) Elnök (csenget): Klárik Ferenc képviselő urat másodszor kérem, szíveskedjék csendben maradni ! Maday Gyula: Önök mostanában nagy hallalival üdvözölték és tartják napirenden az angol munkáspárt győzelmét. (Egy hang balfelöl : Egy szót sem szóltunk erről!) Ez a győzelem feltétlenül rokonszenves mielőttünk is, mert hiszen a legtermészetesebb dolgok egyike, hogy az iparos és kereskedő Angliában az a társadalmi réteg is részt követeljen a hatalomból, amely az országlakosságának a zömét képviseli. Ez ott épen olyan természetes törekvés, mint nálunk Magyarországon a kisgazdák politikai hegemóniája. És ha Magyarországon, ahol mégis csak egy kis töredéke az ipari munkásság az ország lakosságának, (Egy hang a balközépen: De csinos töredéke !) a hatalom teljessége a bársonyszékek után törekedne, az ép oly természetellenes igyekezet lenne, mint hogy ha Angliát a kisgazdák akarnák kormányozni. Különben az elvek hirdetése, szép, tetszetős programmok kiesztergályozása, valamint ezeknek a megvalósítása között nagyon hosszú és nehéz az ut. Látjuk Angliában, ugy-e a munkáspárt máris kénytelen volt megnyugtatni egy deklarációval Anglia népét, hogy nem tervez semmiféle radikális intézkedést, (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) annyival kevésbé, mert hiszen a konzervatív és liberális koalíció mellett igy is, ugy is kisebbségben maradna. (Rassay Károly: De nincs is liberális és konzervatív koalíció!) De lehet és összekovácsolhatja esetleg a munkáspárt prepoteneiája, amitői ők ma óvakodnak. Oroszország is kénytelen fokozatosan visszakozni és ugyebár, napról-napra több koncessziót tesz a tőkés, a magántulajdon elvén nyugvó gazdasági rend Örök emberi törvényeinek. Ha önök ezeknek a jelenségeknek konzekvenciáit levonnák, mélyen tisztelt szociáldemokrata képviselőtársaim, ha ezeknek a tanulságait a maguk politikai orientációja alapjául veszik, ha önök a Labour Partynak s a francia szociáldemokráciának nyomdokain fognak járni, akkor, mélyen tisztelt túloldal, mi valahol igenis találkozni fogunk, akkor önök lehetnek és legyenek is a szociális haladás tüzes sarkantyúi ebben az országban, de legyenek a nagy magyar nemzeti kordonnak ép olyan erős, ép olyan kitéphetetlen láncszemei is, mint amilyenek francia és angol szociáldemokrata elvtársaik a maguk nemzetének. (Varsányi Gábor: Ez az igazi! Most az elevenükre tapintottak! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Akkor mi a nemzeti munka mezején, ismétlem, találkozni fogunk (Pikler Emil: Angliában nincs Zalaegerszeg!) és ennek a Lázár-sorsra jutott országnak Corpus Juris át igen sok derék, igen sok szükséges, igen sok üdvös törvényhozási intézkedéssel gyára pitha tjük niajcL A vita során többen érintették a zsidókérdést. Én is foglalkozom ezzel, mert azt tartom, hogy amikor a magyar problémák felett szemlét tartunk, a zsidókérdést kikerülni, legalább ezidőszerint struccpolitika és gyávaság. Én ugyan jobban szeretném, ha a zsidókérdés a pro- és kontraviták mai cseppfolyós állapotán túlhaladva, immár egy kissé szilárdabb halmazállapotot öltene; szeretném, ha a zsidókérdés a gyakorlati megoldás tekintetében egy kissé már határozottabb medret ásna magának. (Pikler Emil: Csongrádon már megoldották! — Kima P. András : Úgy mint a Dob-utcában! Ott is megoldották!) Ezt a kérdés#a háború folyamán a keresztyén magyarság vetette felszínre, bizonyos háborús jelenségek hatása alatt. Érdekes azonban, hogy a zsidókérdést ma voltaképen a zsidóság tartja felszínen, a zsidóság nem hagyja nyugvópontra jutni. (Pikler Emil: Ök dobják a bombákat!) A zsidóság az, amely érthetetlen és mondhatnám impolitikus érzékenységgel és türelmetlenséggel törekszik arra, hogy ezt a kérdést tökéletesen és záros határidő alatt likvidáljuk és egyáltalában kiirtsuk, mindenáron kitépjük a magyar közéletnek és a magyar problémáknak a talajából. (Pakots József: Vannak, akik abból élnek!) Pedig ez a kérdés, t. képviselőtársaim, valami olyan probléma, — beszéljünk csak nyugodtan, tárgyilagosan és jóakarattal is, — amely problémát mi. keresztény magyarok, valamennyien a bölcsőből hozzuk magunkkal. Ezzel a problémával számolnunk kell, mint adottsággal. Igaz. hogy a nevelés a műveltség, az élet, az érdekek ezt a kérdést különféleképen módosítják, szelídítik, befolyásolják, sőt azt is megengedem, hogy nyilt liberalizmussá változtatják át, ez azonban egy pszichikai és gazdasági adottság, amellyel számolnunk kell és amelynek megoldása kétségtelenül hazafias kötelességünk valamennyiünknek, akik ennek a nemzetnek jövendőjét szivünkön viseljük. Én a szülei háznál sohasem hallottam semmiféle antiszemita hangot. Bocsánatot kérek, hogy effélékkel tarkítom beszédemet, mert amit most mondani fogok, talán inkább folklore, mint politika, de jellemző. Mondom, a szülei háznál nem hallottam antiszemita hangot, amikor falunk utcáján az eeeteszsiclóvaí találkoztam szemben, aki pajeszes, hernyósapkás, kaftános férfi volt, mint kis hat-hétéves gyermek visszafordultam az utcán és egy mellékutcában vártam be, am ig elhaladt, annyira féltem tőle. Csodálatosképen a modernül öltözött, mondjuk csizmanadrágos zsidó férfival szemben nem éreztem akkor efféle félelmet. Később ugyan — megvallom őszintén — ezek az öltözködésbeli külsőségek sem igen tévesztettek meg és amikor már nyilt szemmel jártam a világban, csak olyan zsidó polgártársammal szemben tudtam bizalmasabbá melegedni, akiről éreztem, akiről meg voltam győződve, hogy nemcsak az orcájáról, hanem egész lelkületéről, egész erkölcsi habitusáról is eltávolította azt a bizonyos függeléket. (Peidl Gyula: És talált ilyent?) Az az Erger-Berger, amelyet Pikler t. képviselőtársam a múltkor olyan rossz néven vett azoktól a jókedvű somogyi, katonáktól, nem mondvacsinált 4P