Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-226

294 À nemzetgyűlés 226. ülése 1924. évi január hó 22-én, kedden. kupié; az egyszerüen*a nép ajkán spontán született dalocska. {Ellenmondások a szélsőbaloldalon. — Peidl Gyula: Ha talált becsületes zsidót, akkor miért általánosítanak'? Ez a kérdés!) Sándor Pál igen t. képviselőtársam Arany János lelki nemességének jellemzésére elbeszélte itt a nagykőrösi diákok esetét, akik tudvalevőleg egy zsidóim társukat egyértelmű leg — az egész osztály kivétel nélkül visszaélve a maga többségének jogával és az erőviszonyokkal — bántalmazták, amiért ez a galamblelkü költő, Arany János, aki különben nem i.s volt politikus, megdorgálta őket Ezt az esetet nagyon készségesen és igen kegyeletesen könyveljük el Arany János javára, azonban önkénytelenül is ajkunkra tolul a kérdés, — legalább nekem ajkamra szökött, amikor Sándor Pál t. képviselőtársamnak ezt a fejtegetését hallottam, — hogy azt a harminc nagykőrösi magyar fiút ugyan ki uszitotta arra az egyetlen védtelen zsidóimra az Urnák 1854. esztendejében? Csak^ nem Gömbös Gyula, vagy talán csak nem A Nép? És Sándor Pál bizonyos megbélyegző hangsúllyal lobbantotta szemére az egész civilizált világnak, már mint keresztény világnak, azt, hogy a szegény, ártatlan zsidóikat, évezredeken keresztül gettóba internálta. Csodálatosképen azonban ez az eszes politikus elfelejtette megkérdezni, vagy legalább annak okát is tudakolni, hogy miért volt a keresztény népeknek ez az egyöntetű intézkedése, miért kellett internálniuk a zsidókat. Megvallom, r erre nem akarok feleletet adni; egészen őszintén szólva, objektiv választ erre magától Sándor Páltól óhajtanék hallani. Mert vannak tények, amelyek mellett nem lehet közömbösen elhaladni. Nem haladhat el ezek mellett a zsidóság sem kellő önvizsgálat, kellő penitencia és a kellő konzekvenciák levonása nélkül, viszont a keresztény magyarságnak is tudomásul keli azt vennie, hogy itt a zsidóság az idők folyamán, mondhatni századok folyamán, akkora tömeggé nőtt és akkora közgazdasági tényezővé tornázta fel magát, hogy a zsidókérdés brachiális elintézése nagyon is sok erőpazarlással és a társadalmi földrengések egész sorozatával járna. Történelmi szükségszerűség tehát, hogy ugy a magyarság, mint a zsidóság megtalálja a modus vivendit. Itt pedig, megvallom és nyiltan hirdetem, hogy a zsidóságtól várom a kezdeményező mozdulatot és az aktivitást. (Szabó István (sokorópátkai) : Koronarontással !) Nekik kell felhagyniuk a keresztyénellenes elzárkózásnak, ennek PZ exkluzivitásnak módszerével. Nekik kell óvakodniuk attól, hogy a gazdasági élet különböző területein : az iparban, a kereskedelemben, a bankvilágban diktáló, uralkodó, tüntető többségként jelentkezzenek. (Pikler Emil: Épen azokat nevezi ki az önök kormánya kormányfőtanácsosoknak, akik ezt csinálják! — Friedrich István: Ebben igaza van Piklernek! — Pikler Emil: Tessék Bethlennek megmondani, nem nekünk !) Ebben a nagy problémában ezek csak alárendelt jelentőségű kérdések! (Barabás Samu: Hiúság kérdése! — Meskó Zoltán: Önök jutalmazzák az érdemeket !) A Tébe, a Gyosz vagy a tőzsde, vagy Omke ugyebár szinte monopolisztikusan zsidó szervezetek. Ez jobban ingerli a keresztyén társadalmat a fajvédő lapok minden trombitáinál. (Rassay Károly: A tőzsde tele van katonatisztekkel és köztisztviselőkkel!) Tessék megnyitni ezeket a kapukat, — ezt a felhivást intézem a zsidósághoz — tessék a keresztyén magyar tömegeket, és pedig nemcsak egy díszkeresztyént és kirakatkeresztyént, hanem a keresztyén erőknek nagy tömegét nagylelkűen magukhoz ölelni, magukhoz nevelni, mert mint ahogy mi nem kérünk kioktatást az államfentartó bölcsesség, a katonai erények vagy a polgári erkölcsök tekintetében sem a zsidóságtól, sem a más néptől, ép oly őszintén megvalljuk, hogy ez az ezer esztendős agrár- és katonanemzet szívesen fogad bizonyos instrukciót attól a zsidóságtól, amelynek kereskedelmi téren évezredes múlt és rutin áll a háta mögött. Itt őszinteséget kérünk tőlük és azt kérjük, hogy jó akarattal vegyenek fel a maguk soraiba és vezessenek be a kereskedelemnek, a gazdasági életnek és a fmancéletnek nemcsak nyílt szinpadi, de kulissza mögötti titkaiba is, kérjük, hogy teremtsék meg az egyensúlyt a keresztyén és zsidó tényezők között, a gazdasági tényezők között ( Meskó Zoltán : Magyar zsidó bankot kell csinálni !) és akkor itten minden uszitó törekvés ellenére is a zsidókérdés egyszersmindenkorra likvidálva van. Sőt én ettől a frigytől — nem átallom kimondani — valamelyes üdvös eredményt is várok, nevezetesen a zsidó spekulatív lélek és a keresztény morál kereszteződéséből a tisztesség jegyében fogantatott egészséges, mondhatnám angolos üzleti szellem teremtődnék meg, amire olyan nagy szüksége van ennek az országnak. (Horváth Zoltán: Össze kell házasodni! — Kovács Nagy Sándor: Az öszvér még csökönyösebb a csacsinál is.) Ismétlem, itt én a zsidóságtól várom a kezdeményező lépést, azért, mert erre őt kötelezi a hála. Kötelezi a hála az iránt a nép iránt, amely nép ezeréves államfentartó harcaiban itt szakadatlanul vérzett és fogyott, amig a zsidóság a magyar kard és a magyar jogrendnek az oltalma alatt nyugodtan kereskedett és szaporodott. (Ugy van! jobbfelől.) T. túloldal! A politikai jogrendnek a legelső feltétele a gazdasági jogrend, ezt méltóztassanak tudomásul venni. (Meskó Zoltán: Tudomásul vesszük !) Napjaink egyik legizgatóbb témája a külföldi kölcsön kérdése. A magyar parlament talán még a trianoni béke ratifikálásakor sem állott olyan nehéz feladat előtt, mint most, amikor majd a kölcsön okmányainak ratifikálására kerül a sor. (Meskó Zoltán: Bethlen bátran aláirja!) Én ezidőszerint 42 éves férfi vagyok s mire ezt a kölcsönt le fogjuk számitolni, tehát busz esztendő múlva, 1944-ben, ha Isten kedvező kegyelméből megérem, körülbelül 62 éves férfi leszek, tehát elmondhatom, hogy az én és a velem egykorú generáció élete hátralevő részét legnagyobb részben igenis ez a kölcsön fogja a maga gazdasági kihatásainál fogva determinálni, eldönteni- Hogyne tennők tehát ezt a kérdést nemcsak mint politikusok, hanem mint egyszerű adófizető polgárok, homo ökonomikusok lelkiismeretünk érzékeny mérlegére. A kölcsön koncepciója kétségen jelül helyes. Sajnos, a kölcsön eredeti koncepciójából nagyon sokat lefaragott a kisentente rosszakarata. Ha mi ezt a kölcsönt a kormány által kontemplált és kért 600 millió aranykoronában kaptuk volna meg, akkor ez az összeg csakugyan alkalmas lett volna egy egészen nagyvonalú, termelő és beruházó gazdasági politikának megalapozására. Ez a 250 millió azonban bevallottan csak az állam háztartásának bilanszirozására, tehát egy egészen rideg fináncteclmikai műveletnek lebonyolítására lesz csak elegendő. (Horváth Zoltán: Vagy még arra sem!) Lenne azonban ennek a kölcsönnek mégis egy korszakos jelentősége, ha általa a jóvátétel kérdését nyugvópontra tudnánk juttatni. Az után ugyanis, hogy a megszállott területeken a magyar államvagyon sok aranymilliárdot érő részei maradtak és mentek át minden kártérítés nélkül az utódállamok tulajdonába, joggal elvárhattuk volna ellenségeinktől, hogy lesz bennük annyi gentleman-önmegbecsülés, hogy ezt a porbasujtott nemzetet, ezt a porbasujtott