Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-225

A nemzetgyűlés 225. ülése 1924. nem egészen más célokat követnek. Ez a 9. § | Magyarország gazdasági politikájával foglal­kozik. Szerintem már a jegyintézet, illetve a jegybankról szóló V. fejezet is diktátumot je­lent a magyar gazdasági politika jövendőjére vonatkozólag. Ezt a diktátumot fokozza a IX. fejezet a legszemérinetlenebb módon és elkép­zelhetetlen, hogy ebben a diktátumban benne ne legyen a kisantant keze és intenciója. (Kiss Menyhért ; Benes fogalmazta !) (Olvassa) : Gazdasági szempontból veszteséget jelen­tene számára minden olyan erőfeszítés, amely­lyel a munkaerejében és tőkéjében rejlő segély­forrásait olyan árucikkek termelésére fordí­taná, amelyeket olcsóbban szerezhet be a kül­földről, ha ezzel szemben elhanyagolja azt a termelést, amelyet a többi országoknál olcsób­ban folytathat. Megjegyezzük például, hogy az ország me­* zőgazdasági termelése ós bizonyos mértékig mezőgazdaságával kapcsolatos ipara is még távol áll a fejlődés teljes fokától és hogy nincs piaca, termelési fölöslege, nevezetesen borai számára akkor, amikor másrészről az infláció és a tilalmak védelme alatt bizonyos uj iparo­kat fejleszt ki, amelyek nincsenek semmiféle vonatkozásban természeti segélyforrásaival. Emlékeztetnünk kell arra, hogy ha számot vetünk is a problémát alkotó sok tényezővel, meggyőződésünk szerint az _ ilyen iparoknak ilyen eszközökkel való kifejlesztése szükség­szerűen a következő hármas eredménnyel jár : eltéríti a tőkét q marra főtermelésétől, ahol leg­inkább hiányzik : növeli a megélhetés költsé­geit (azzal a visszahatással esrvütt, amelyet ez a drágulás a erazdasúgi elet egészére gyakorol, beleértve kiviteli képességeit) : fokozza a nehéz­ségeket azoknak a kereskedelmi szerződések­nek tárgyalása során, amelyekre szüksége van. hogy legfontosabb termékeinek külső pia­cot biztosítson.« Szirénhangok ezek, t. Nemzetgyűlés. Mert bok igazság van abban, hogy a magyar mező­gazdaságot és a magyar mezőgazdasági ipart idáig elhanyagoltuk mesterkélt iparok miatt. Nem lehet azonban azt mondani, hogy az egész magyar iüar ilyen mesterkélt. És azt, hogy az milyen mértékig mesterkélt, csinált virág, dísz­növény, azt mi fogjuk majd megállapítani, nem pedig azok a tényezők, amelyek ezt megírták és elsősorban a kis-antant. Hogy mit gondol, mit céloz ezekkel a szirénhangokkal ez a jelen­tés, arra rávilágítanak a következő sorok : (Ol­vassa.) »Véleményünk szerint lényeges, hogy ha­ladéktalanul eltöröljék a kivitel valamennyi közvetlen akadályát : a tilalmakat, a kiviteli illetékeket és az árfolyamok mesterséges szín­vonalának fentartását a Devizaközpont utján, amely további kiviteli illetékeket jelent. Ami a behozatalt illeti, tanácsoljuk a korlátozások és tilalmak gyors csökkentését, ami a fentebb kifejtett elvekből folyik és ami alkálin ki­viteli kereskedelmet megjavító kereskedelmi egyezmények megkötésének megkönnyitésére.« Ez azt jelenti lényegében, mondjunk le gazdasági önvédelmünkről, szolgáltassuk ki rettenetes elesettségünkben a mi iparunkat, kereskedelmünket egészen a külföldnek, hogy mindent, amivel mi védeni akarjuk ezt a fej­lődő ipart, minden akadályt egészen függetle­nül attól, milyen értékeket kapunk ezért a kapunyitásért, egyszerűen dobjuk nekik oda. Nekik fáj a mi iparunk, a saját iparuk számára • akarnak itt új fejlődési lehetőséget és piacot teremteni és azt szeretnék, hogy minél nyomó* évi január hó 18-án, pénteken. 285 rultabb parasztállam legyünk, amely egyes­egyedül t mezőgazdasági terményeket produkál­hasson és azt minél olcsóbban juttassa nekik. Mi agrár politikát akarunk, de nem az agrár termelés kizárólagosságát. Nekünk nem kell olyan agrár politika, amelyet a kis-antant kényszerit ránk. Mi majd megtaláljuk az esz­közöket arra, hogy ezt a gyalázatos merkantil politikát végre-valahára olyan vágányra vi­gyük, amely elsősorban agrárius, de másod­sorban határozottan védi mindazokat az ipar­ágakat, amelyekre szükségünk van a mi nem­zeti gazdasági életünk jövendőjének kiépitése szempontjából. (Helyeslés half elől.) Én a liberális oldalról és a kormány olda­láról eddig e tekintetben megnyilvánult véle­ményekkel nem értek egyet. Gratz Gusztáv, akinek képességét és hivatottságát nem aka­rom kétségbe vonni, a legteljesebb optimizmus­sal nézi ezeket a tanácsokat, amelyeket én dik­tátumoknak látok és azt mondja, hogy igenis vannak a magyar iparnak olvan részei, ame­lyeket le kell bontani és nem fél ezektől a sza­kaszoktól, mert ezekben nem lát egyebet, mint törekvést a kölcsönös kereskedelmi és politikai szerződések lefektetésére. Én ezt az optimiz­must nem osztom, mert én ott látom a két sző­rös kezet, az internacionális nagytőke és a kis­entente kezét ezekben az Írásművekben. De nem oszthatom Herrmann Miksa t. képviselőtársam optimizmusát sem, aki hasonló módon nyilat­kozott. Viszont nem adok igazat Szterényi Jó­zsefnek sem, aki semmit nem hajlandó elis­merni ennek az írásnak ama igazságából, amely az agrárius gazdasági élet elhanyagolá­sáról szól. Ő védeni akarja körömszakadtáig* a magyar ipar minden fejleményét, azt is, amely igenis mesterséges csinálmány és amely csak a drágaságot fokozza és a magyar faj, a ma­gyar középosztály és a kisemberek rovására tenyészik. Mi ebben a tekintetben az arany középúton állunk és igenis lebontan dónak tartunk bizo­nyos iparágakat ; bizonyos iparágakat azon­ban a legmesszebbmenő védelemben akarunk részesíteni, de nem olyan védelemben, hogy ez a privilégium a magyar fogyasztók rovására menjen. Sajnos, az iparvédelemnek ez a kicsi­nyes és stílustalan módja, amely régibb idők­ből származik, tulajdonképen és elsősorban a fogyasztók megnyomoritását jelenti. Eddig mi nem megyünk az iparvédelemben. Mi igenis védeni akarjuk az ipart viszont azon­ban az egészséges konkurrencia erősitő hatásainak ki akarjuk tenni. Más szóval tehát mi is akarunk gazdaságpolitikai kapcsolatot a külfölddel, a ben­nünket környező államokkal, de tudni akarjuk, mit adnak ők azért, amit mi adunk nekik. A mi tilalmi rendszerünknek mostani védőbástyáit nem rombolhatjuk le addig, amig nem tudjuk, hogy ők mit tudnak nekünk nyújtani. Ha kétséges valaki előtt, hogy itt tulajdon­képen miről van szó, akkor ennek a jelentésnek még egy pár sorát, még pedig a VIII. fejezetből szeretném felolvasni. (Olvassa): »A kölcsönadók — mondja a jelentés — bizo­nyára ragaszkodni fognak először egy költségve­tési reformprogram inhoz, amelynek rendeltetése az volna, hogy biztosítsa a költségvetés egyen­súlyát olyan időhatáron belül, amely nem mul.ia fölül azt az időhatárt, amely alatt a kölcsön fedezni fogja a deficitet. Másodszor ragaszkodni fognak továbbá az állam ellenőrzésétől független jegybank létesítéséhez^ amely ugy alakíttatnék meg, hogy alkalmas pénzügyi politika érvénye­sülését biztosítaná,« Felvetem a kérdést, kinek 40*

Next

/
Thumbnails
Contents