Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-225

â?2 À nemzetgyűlés 225. illése 1924 ez a nagy vevőnk — amely az államvasút — megvan, akkor az országnak energiával való gazdaságos ellátása is biztositva van. Ez nem nóvum, sőt szemrehányás alakjában azt mondják, hogy az osztrákok már rég megcsinálták. Persze hogy megcsinálták, amikor az osztrákoknak megvannak az Álpeseik és az ovtlevő állandó nagy vizierők. Ugyanez van Svájcban. Ez nálunk, sajnos, elenyésző csekély mértékben van meg. Mi nem bazirozhatjuk az egész rendszerünket másra, mint néhány vizierőre, főleg azonban szénbányáinkra. A csehek is felkapták az ideát, a Felvidéket már tervszerűen kezdik igy behálózni. Nekünk, akármilyen nehéz is gazdasági helyzetünk, legalább törekednünk kell hasonló eredmény elérésére. Minthogy pedig a vasút a főfogyasztó és a vasútnál az elektromos üzem legalább 30 százalékos szénmegtakaritást jelent, úgyhogy ez gazdaságilag is nagyon előnyös, a vasutak villamosítása természetesen előtérbe kerül. Peyer képviselő^ ur mármost azt, mondotta, hogy az ügy elhúzódik, hogy kísérletezünk lokomotiv-tipusokkal, holott külföld on a zok már készen vannak, csak ide be kell hozni azokat és a dolog egykettőre meg van oldva. A dolog pedig ugy áll, hogy 1922-ben a világ összes nagyvasutai egy kongresszust tartottak Rómában, amely határozatképen kimondotta, hogy egy határozott tipus mellett állástfoglalni nem lehet, mert ilyen tökéletes tipus ezidőszerint még kieszelve nincs. Egyetlenegy rendszerre sem lehe; azt mondani, hogy alkalmazása feltétlenül ajánlatos. Az összes rendszerek teljesen más viszonyokra vannak bazirozva, mint amilyeneket nekünk szem. előtt kell tar.anunk. Mindezek a külföldi rendszerek ugy keletkeztek, hogy a vasút egészen különálló probléma volt s ennek következtében ezt olyan áramrendszerrel oldották meg, amely azokra a viszonyokra megfelelő. Csak egy számot akarok mondani: a I6V3 periódusú váltakozó árammal, amely azonban ipari felhasználásra teljesen alkalmatlan. Ennek következménye az, hogy Svájcban, Németországban és Ausztriában, ahol ezt a rendszert elfogadták, az általános energia-gazdálkodási veze ék mellé egy vasúti vezetéket is kellett építeni, amit mi természetesen semmi körülmények között sem bírnánk el. (Az elnöki széket Scltovszky Béla foglalja eh) Amerikában, ahol már nagyon fejlett az elektromos vontatás, hasonló körülmények mutatkoztak; a részletek nem fontosak. Van még egy rendszer, amelyre különösen hivatkoztak: az olasz rendszer. Az olasz rendszert ug*ya.naz a Kandó Kálmán dolgozta ki, aki most nálunk u.j rendszerét vezeti be az egész technikai világ feszült érdeklődése és figyelme mellett. Az uj Kandó-féle lokomotív uj gondolatot képvisel, amely a mi viszonyainkhoz igazodik és a leghelyesebb megoldást látszik képviselni. A lokomotív gyártása azonban elhúzódott a forradalmak és az az után következő nehéz gazdasági helyzet következtében, de körülbelül egy évvel ezelőtt folyamatba indult, még pedig a Magyar Államvasutak legkisebb rizikója nélkül. A Ganz-gyár csinál meg mindent a maga veszélyére ; egyévi próbaüzemre vállalkozott, úgyhogy csak az áramot adná a Magyar Államvasút, s ha ezek a próbák nem sikerülnek, akkor a magyar államra ebből semmiféle megterhéltetés nem származik. Ez a lokoévi január hó 18-án, pénteken. | motiv olyan szenzációt keltett, hogy az osztrá| kok, akiknek ezidőszerint a legtökéletesebb lokomotiv-tipusuk van, amikor valamely szaklapban ennek rövid leírását olvasták, idejöttek Budapestre és fix feltételek mellett megrendeltek két ilyen mozdonyt. Az érdeklődés mindenütt az egész világon megvan ez iránt az idea iránt, s ez az egyszerű oka annak, amiért nekünk a végleges simításokig meg kellett hoznunk azt a kis időbeli áldozatot, hogy olyan lokomotiv-tipust állítsunk be, amely ki fogja elégíteni az összes ipari szükségleteket is és amelynek azonkívül még az az erkölcsi előnye is megvan, hogy magyar embereknek készitménye, a gondolattól az utolsó srófig. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) A másik kérdés, amely az állami üzemekkel kapcsolatosan felvetődött Reisinger képviselő urnák beszédében, az állami vasgyáraknak kérdése volt. A képviselő ur okmányokkal megalapozott nyilatkozatot tett, amennyiben a költségvetési füzetet vette elő s abból helyesen citálta azt, hogy a rendes kiadások összege négymilliárd és valami, rendes bevétel pedig ennyi és ennyi. Ebből azután ő kisütött három szegény millió üzleti eredményt. Egyet azonban már nem olvasott ki belőle, és ez az, hogy Diósgyőrt az ellenségeink még jobban lekoppasztották, mint a vasutat. Ezt valahogyan pótolni kell, mert hiszen amikor van munkásság, van szén, megvan a berendezésnek bizonyos része, akkor ennek a berendezésnek kiegészítő részét meg kell csinálni. Ez lassú tempóban megy, de mégis ugy, hogy előirányzatképen 1922-ben — ezt méltóztassék mindig szem előtt tartani — a beruházásokra 794 millió korona volt szánva, ami evvel a hárommillióval együtt azután majdnem kitett egymilliárd tényleges nyereséget akkori koronákban. Magától értetődik, hogy az értékek teljes eltolódása következtében ezek a számok már csak a történeleméi, de azt bizonyítják, hogy az, amit Reisinger képviselő ur kimutatott, igaznak annyiban igaz, hogy hárommilliót mutattak ki felhasználható tiszta nyereségnek, de a tényleges nagy nyereséget egyszerűen és igen okosan beruházásokra használták fel, ugy amint az igen tisztelt gazdatársaim, ha egy kis pénzhez jutnak, azt bizonyára gazdaságuknak felszerelésére fogják fordítani. (Ugy •van! a jobboldalon.) Ez a faktum. Ennek következtében nem áll az, hogy itt valóban ilyen nevetséges, deficitszámba menő nyereségről volna szó. A képviselő ur ehhez azt fűzte hozzá, hogy bár csak hárommillió nyereségről van szó, mégis a leggyalázatosabban fizetett munkások épen ezek az állami munkások. Ehhez két megjegyzésem van. Magam is nagyon jól tudom hogy ők is az élet-standard alatt állanak, s hogy ez a fizetés kevés. Azt is nagyon jól tudom, hogy ennek az állapotnak megváltoztatására törekednünk kell. Csak az nem helyes, ha ugy állítjuk be a dolgot, mintha ez valami különleges betegsége volna az állami üzemeknek. Erre nézve egypár számadatot mutatok be. Reisinger képviselő ur az 1923 május, június és július hónapok adatait mutatta ki: amint kontrolálni tudtam, ebből egy szám sem volt helves. (Bogya János: Érdekes!) Én azonban itt csak a májusi adatokkal rendelkezem. És itt mindjárt meg kell jegyeznem, hogy az állami üzemek a munkabérek megállapításánál ragaszkodnak azokhoz a munkabérekhez, amelyeket Budapesten állapítanak meg az érdekelt