Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-225
A nemzetgyűlés 225. ülése 1924. bizottságban szintén résztvenni, amely a tisztviselőkérdést, a. tisztviselők javadalmazásának kérdését itt napirendre tűzte. Ma is kivanom és a kormány figyelmébe ajánlom, — amiről az egységespárt tegnapi esti értekezletén szintén szólottak, — hogy méltóztassék gondoskodni a kormánynak a vidéki tisztviselők szén- és faellátásáról. Mégis csak lehetetlen dolog, hogy a kormány, illetve a köztisztviselők fogyasztási szövetkezete ezt a feladatot magára vállalta, de a ^ pénzügyminister egész egyszerűen nem adott pénzt a szénbeszerzésre és igy a vidéken lévő állami tisztviselők, amint valamennyien tudjuk, fűtetlen szobában didergik és nyomorogják át a telet. A panaszok özöne érkezik hozzánk {11 mi van! Ugy van! bal felől.) és a legkevesebb, amit kivánhatunk az, hogy ebben a kérdésben a kormány nagyon sürgősen intézkedjék, amit — ngy tudom — az igen tisztelt helyettes ministerelnök ur tegnap az egységespárt értekezletén kilátásba is helyezett. Amikor tehát a tisztviselőknek ebben a, kérdésben is szószólója óhajtok lenni, igazán nem lehet engem megvádolni azzal, hogy érdekeik ellen akarok nyilatkozni, viszont azonban határozottan állást kell foglalnom abban a tekintetben, hogy ha az állam és a kormány a tisztviselői karral szemben teljesiti a maga feladatát, kötelezettségeit, akkor a tisztviselői karnak is kell annyi r kötelességérzetének lennie, hogy a nagyközönséggel szemben való feladatait igazán szorgalmasan és hűségesen ellássa. (Ugy van! Ugy van!) Nem tudom, többi képviselőtársaim milyen tapasztalatokat tettek ezen a téren. Én kénytelen vagyok az igazság érdekében megmondani, hogy a legalsófoku közigazgatás, a jegyzői kar dicséretesen, pontosan elvégzi a maga kötelességét. A jegyzői irodákban — legalább ott, ahol én tapasztalom a magam hatáskörében — restanciák egyáltalán nincsenek, mindenkinek minden dolgát, amint jelentkezik — lehetőleg még aznap — elintézik, mert hiszen ez is a helyes és valódi igazgatás érdeke. Ha azonban a községházáról valakinek az ügye felsőbb hatóságok elé kerül, akkor várhat holnapután kiskeddigibornyunyuzó péntekig, (Farkas István : Két esztendeig!) mert hacsak valaki különöskópen kezébe nem veszi és eljárásokat, nyomozást nem indit az ügy hollétének felderítésére, azzal az üggyel többé nem találkozik. Nein áll ez tapasztalatom szerint a legtöbb szolgabírói hivatalra sem, ahol szintén prompt intézik el a kérdéseket, de már a vármegyék, a ministeriumok, a felsőbb hatóságok minden ügynek hevertetői, valóságos temetői. (Klárik Ferenc: Mert ott nem dolgoznak, f hanem politizálnak!) Én ezt nem tudom megérteni. Hát egyedül az állam, amelyben a legnagyobb kötelességérzetnek és pontosságnak kell lennie az adminisztrációt illetően, egyedül az állam van feljogosítva arra, hogy az állampolgárok ügyeit évszámra hevertesse? A legsürgősebb természetű ügyeket, amelyek vagyoni érdekekkel vannak kapcsolatban, hacsak egy képviselő protekcióját nem veszi igénybe az a választó, lehetetlenség elintézni. Sajnos, ebben merül ki legnagyobbrészt nekünk, kötelességtudó képviselőknek működése, időnket legnagyobbrészt az emészti fel, hogy mikor a felsőbb hatóságoknál, ministeriumokban elrekedt ügyek kisürgetését kérik tőlünk, mi ezt nem tagadhatjuk meg, utána kell szaladgálnunk, és amit nem tudunk személyesen elintézni, azt a minister urak nyakába zúdítjuk. Ez a postaszekrény itt künn a folyosón naponta megtelik ilyen panaszokkal, bár a minister urak drága ideje sem arra. való, hogy ilyen piszs licsári egyéni ügyeknek elintézését sürgessék évi január hó 18-án, pénteken. 261 meg a ministeriumban. Hogy mennyire elfajul* ez a dolog, arra nézve példaképen felhozom, hogy az ipartörvény, amelyet az előző nemzetgyűlés alkotott meg, kötelességévé tette az összes vendéglősöknek és korcsmárosoknak, ezeknek az állami jogosítással felruházott foglalkozású embereknek, hogy magyar állampolgárságukat 1923. január 1-éig igazolják, Válogatás nélkül mindenkinek kötelességévé tétetett ez még azoknak is. akiknek magyar állampolgársága kétségbevonhatatlan, akik mint család, ősidőktől fogva abban a városban vagy községben élnek. A törvény azokkal sem tett kivételt, akiknek állampolgársága vitathatatlan volt ; nem mondta meg a törvény egy szakaszban — ez nagy és mulasztás volt, — hogy az ilyeneknek kétségbevonhatatlan állampolgárságukról a helyi közigazgatási hatóság is kiszolgáltathat ideiglenes vagy kisegítő tanúsítványt, hanem megmaradt rendszer, hogy az állampolgársági honossági bizonyítványt kizárólag a belügyministerium szolgáltathatja ki. Egyik községemben 1922. év őszén a főszolgabírói hivatal lítján 33 vendéglős az alispánhoz terjesztette be kérvényét s az állampolgársági bizonyítványhoz szükséges összes iratokat. Békésvármegye alispánja ezeket a kérvényeket 1922. október 23-án felküldte a belügyministeriumba. 1923. áprilisában vagy májusában hozzám jöttek ezek az érdekelt emberek azzal, hogy még egyikük sem kapta meg az állampolgársági bizonyítványt, a fináncok pedig az üzlet bezárásával fenyegetik őket, mert már január elsején fel kellett volna mutatni ok az állampolgársági tanúsítványt. Most mit csináljunk ? Elmentünk a belügyministeriumba és óraszámra kerestük ezeket az aktákat. Az alispáni hivatal még azt a számot is kiszolgáltatta, amely alatt az akták a belügyministeriumba felküldettek. A belügyministeriumban ezt a 33 aktát egyátalán nem lehetett megtalálni. Nyomuk veszett, bizonyítvánnyal, mindennel együtt. Volt közöttük olyan is, aki megszállott területről volt kénytelen beszerezni bizonyitványait, hosszú utánjárással, utazással és költséggel. Ezek a bizonyítványok is mind elvesztek a belügyministeriumban. (Zaj jobbfelöl.) Amikor pedig érdeklődtem aziránt, hogy mit csináljanak most már ezek az emberek, talán az egészet kezdjék újból, hiszen a finánc addig bezárja, üzletüket — azt a felvilágosítást kaptam a belügyministeriumban, hogy semmi bajuk sem lesz, mert ez országos^ baj, az egész országban mindenütt igy van. (Zaj.) Tavaly májusban megtudtam a belügyministeriumban, hogy ilyen állampolgársági honossági ügyekben százhúszezer restancia van ! (Meskó Zoltán: Borzasztó ! — Zaj balfelöl.) Százhúszezer ember fordult a belügyministeriumhoz, hogy a szükség nyomása alatt gyorsan bizonyítani tudja állampolgárságát, hogy igy üzletét megtarthassa, hogy érvényes jogügyleteket köthessen, vagy hogy házasságra léphessen, szóval, hogy az élet fontos teendőiben ezzel a bizonyitvánnyal felszerelhesse magát (Propper Sándor: Nem érnek rá, mert politizálnak! — Zaj.) és ennek a százhúszezer embernek ügye tavaly májusban elintézetlenül hevert a belügyministeriumban. {Zaj a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Az Ébredőknél van a belügy, ott dolgoznak ! — Meskó Zoltán: Dehogy ! Sehol sincs!) És itt eszembe jut, t. Nemzetgyűlés hogy a belügyminister ur közigazgatási reformot akar csinálni; össze akarja zavarni a vidéki közigazgatás fórumait, uj hatásköröket, uj járási bizottságokat akar teremteni. (Meskó Zoltán: Kis tanácsot, nagy tanácsot!) A főszolgabíró hatáskörét megváltoztatva, tanácsadókat vagy előadókat akar megállapítani, meg akarja zavarni ezt a szerencsétlen magyar népet abban az ;í7*