Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-223

 nemzetgyűlés 228. ülése 192à Berki Gyula ; Ott csupa Deák Ferencé k ülnek, itt pedig anaiiabetak i) £iinoK : Csendet kérek ! Horváth Zoltán : Epén Biró Pál képviselőtársamtól csodalom, ^Jtiotnenstem Mur : rm nem ]) aki utóvégre Kereskeüöeniber, vállalkozó, hogy nem tartja szükségesnél! megtudni, üogy a Kölcsön megszerzésével mennyi költség jár, hiszen ezzel nagy költség jar együtt, (üiro irai : A képviselő ur talán tudja i — iíassay JbLaroly : Dehogy ! Tudni akarja, épen erre kíváncsi !) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak! (Rupert Dezső : Pont egy esztendeje utazgatnak ! — .Berki Gyula: Eddig meg azt mondtáK, miért nem megy a kormány külföldre, sürgették, hogy a mimstereinok menjen külföldre I — Rassay Károly : Ue nem r/arisba! — Egy hang jobbfelől : 1 alán Olaszországba ? — iíassay üároiy : Oda is el fog menni és akkor is tapsolni fognak !) Morváin Zoltán : A ministerelnök ur hódmezővásárhelyi beszéde szerint jóvátétel nem tize tünk. Az országban általában ez volt a hit, és hivatalosan még egyáltalán nem lett publikálva, hogy az egész idő alatt, akkor is, amikor a ministerelnök ur azt a szép beszédet tartotta, szén- és állat jóvá tételt fizettünk. Minthogy erre is kiváncsi vagyok, a következő határozati javaslatot terjesztem a nemzetgyűlés elé (olvassa :) »Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy az eddig fizetett mindennemű jóvátételről 15 nap alatt terjesszen be részletes kimutatást.« (Rassay Károly: Ha lenne költségvetés, erre mind nem volna szükség ! — Dénes István : Hány darab marhát liferáltunk már ? — Karafiáth Jenő : Sajnos, keveset ! — Dénes István : Községházi hangot tud használni a képviselő ur.) Elnök : Csendet kérek ! Horváth Zoltán : Beszédemből ugy hiszem, méltóztattak megállapítani, hogy a kormány külpolitikáját teljesen hibásnak tartom. Méltóztattak megállapítani azt is, hogy a külföldi kölcsön kieszközlési módját helytelennek tartom és a, külföldi kölcsönnel kapcsolatban oly óriási terheket akarnak az országra róni, ugy politikailag, mint anyagilag, hogy azok egyáltalában nincsenek arányban az esetleges előnyökkel. Ennek természetes és logikus következménye az, hogy az a véleményem erről a nemzetgyűlésről, hogy nem jogositott arra, hogy az országnak ilyen főbenjáró kérdéséről döntsön. (Helyeslés half elől.) Szükségesnek tartom, hogy a külföldi kölcsön kérdésével a nemzet elé menjünk és kérdezzük meg az országot, hajlandó-e 250 millióért az ország szuverenitását, az ország anyagi és politikai függetlenségét feláldozni. Ezért a következő határozati javaslatot terjesztem elő (olvassa): »Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy mielőtt a külföldi kölcsönnel kapcsolatosan az ország anyagi és politikai jogait elkötelezné, készítse el az általános, egyenlő, titkos választójogról szóló törvényjavaslatot és annak törvényerőre emelkedése után tartson uj választásokat és az igy összeülendő uj nemzetgyűlés döntsön a külföldi kölcsön felvételéről és az ezzel kapcsolatos politikai kérdésekről.« (Rupert Rezső: A választáskor nem volt Programm a külföldi kölcsön, a nemzetnek tehát döntenie kell. — Farkas István: Ez a legelemibb kérdés !) Arra nézve, hogy mennyire kis véleménnyel vagyunk mi az ország külpolitikájáról és évi január hó ltí-án, szerdán. $23 mennyire igazunk van, véletlenül a kezembe akadt a Westminster Gazette egyik száma, amely 1923 április 16-ikán jelent meg. Ez egy hírt közöl, amelynek címe : »A meg nem felelő határokról. Irredentizmus egész Közép-Európában. A csehek vétója. A csehek ajánlata.« Ebben a hirben az foglaltatik, hogy a cseh köztársaság elnöke fogadott egy magyar újságírót, akivel tanácskozást folytatott a külpolitikai viszonyokról és a tanácskozás folyamán a köztársasági elnök ur többek között a következőket mondta (olvassa): »En készséggel tárgyalok okos és tisztességes emberekkel a legkényesebb problémákról is. Ez a valódi demokráciából következik. Nekünk meg kell találnunk az utat, erőszak nélkül, háború nélkül megoldani mindama kérdéseket, amelyek Európát ós speciálisan minket nyugtalanítanak. Remélem és kívánom, hogy ilyen módon fogjuk egymást a magyarokkal is megérteni. Már megkezdtük a biztató tárgyalásokat, ezeket folytatni fogjuk és lépésről-lépésre el fogjuk hárítani a nehézségeket.« Méltóztatnak ebből a intervjuból látni, hogy módjában lett volna a kormánynak nem rögtön teli mellel a jóvátételi bizottság elé menni és kölcsön kérésével próbára tenni a kisententehoz való viszonyunkat, hanem diplomatikus utón, megfelelő személyiségek bevonásával előbb elő tudta volna készíteni ezt az utat és annak eredményeként nemhogy jóvátételt kellett volna fizetnünk, hanem ahogyan ebből az intervjuból kivehetjük, még a vitás területi kérdéseke

L is a javunkra tudtuk volna eldönteni. Körülbelül 8—900.000 magyar testvérünket tudtuk volna visszakapni. Megfelelő területet visszakaptunk volna, de természetesen csak ügy, ha ennek megfelelő módjai választottuk volna. Azonban az igen 1. külügyminister ur ezt az utat perhorreszkálta, annyira, hogy nem is Magyarországon, hanem Prágában tétetett közzé cáfolat. Nem tudom elképzelni és magamnak megmagyarázni, hogy az igen t. külügyminister urat mi vezette. Talán presztízs kérdés! Avagy talán keresztezve látta az ő Habsburg ideológiáját

1

? Ha mi a csehekkel közeledésben leszünk, akkor a Habsburg dinasztiának végleg vége! Nem tudok más; elképzelni, mert hiszen, ha csak egy szalmaszálat látnék, amelynek segítségével egy néhány magyar testvéremet vissza tudnám csatolni, vagy egynéhány négyszög öl magyar területet vissza tudnék csatolni, két kézzel kapnék az után a szalmaszál után. T. Nemzetgyűlés! Amilyen ennek a kormánynak a külpolitikája, olyan a belpolitikája. Beszélnek itt konszolidációról, beszélnek itt jogrendről, azonban semmit sem tesznek. Kiderül lassanként^ — mert hiszen minden bűnnek ki kell világosodnia, mindennek napfényre kell jutnia — hogy 1923 októberéig a magyar államban a hatalmat nem a magyar kormány gyakorolta, hanem mellékkormányok gyakorolták. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a körülmény is elég ok volna arra, hogy — ha parlamentáris állam volnánk és parlamentáris életet élnénk — az a kormány, amelyről ilyen dehonesztáló dolog tűnik ki, elhagyja a helyét. Ugy érezzük, hogy mindazoknak az üldözéseknek, amelyek az összeomlás óta ebben az országban dühöngenek, amelyek akciót-reakciót, ismét akciót-reakciót szültek, végét kell vetnünk. Ettől az érzésünktől vezettetve pártunk, a Kossuth-párt, foglalkozott ezzel a megoldandó kérdéssel s ennek a pártnak megbizá-