Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-223

A nemzetgyűlés 223. ülése 1924. működésüket, hiszen tudjuk, hogy a törvények jó végrehajtása a jó jegyzőkaron múlik. Azokat az értékes tapasztalatokat, amiket a jegyzői irodában szerezhet a tisztviselő, később, ha felsőbb fórumra kerül, hasznosan értékesítheti a nemzet magasabb érdekeinek szolgálatában. (Vanczák Jánas: Nem kell bevonni őket a politikába!) A magam részéről nem riadnék viszsza attól sem, hogy miként az igazságszolgáltatásban megkövetelik a gyakorlati időt, a gyakornoki és kezdő éveknek bizonyos hivatalokban való eltöltését, ugy a közigazgatási tisztviselő is a jegyzői irodában kezdje meg működését. (Nagy Ernő: A Tisza-javaslatban lenne mód erre!) A falu életéről beszéltem. Hibáztatják a kormányt, miért nem csinál semmit. Talán nem volt napirenden, talán nem volt ennyire szembeállítva; de elvárjuk, t. ellenzéki képviselőtársaim, hogy önök is komoly szóval, nem pedig a beállításoknak kiszínezésével fognak e kérdés megoldásában közreműködni. (Zaj balfelöl.) A falu életéről beszélve, nem akarok szó nélkül elmenni a falu utmizériáinak kérdése mellett. Ugy tekintem az utak kérdését, hogy az ut közelebb hozza a falut a városhoz, a fogy asztót a termelőhöz, a kultúrát a sötét kulturátlansághoz, az embert az iskolához és ezért az utak azok az idegek, amelyek a cselekedeteket gyorsabbá teszik, az élet forgalmasságát elősegítik, a javak közlését, a jövedelmek eloszlását, a javakban való részesedést a nemzetnek különböző társadalmi rétegei között gyorsabbá, megfelelőbbé és kielégitőbbé teszik. Nem akarok hosszadalmas lenni, de még egy kérdés van, amelyről okvetlenül szeretnék megemlékezni. Ez a magyar jövendő kérdése. Ez az a kérdés amely kell hogy minden ma-' gyár embernek, legyeii akár alacsony, akár magas pozícióban és akármilyen társadalmi vagy közéleti szerepet tölt be, életprogrammja legyen. À magyar jövendő az, amt mindenki a maga megvilágításában igyekszik f látni. Nem kételkedem a jószándékban, a jóakaratokban és a jóravaló törekvésben sem, azonban ez a kérdés az, amelynek megvitatásánál a legnagyobb önmegtagadást kell mindannyiunknak tanusitani. Szemünkre hányják nekünk, kormánypártiaknak, hogy tehetetlenek vagyunk, hogy nem valósijuk meg a kisgazda-programmot, nem valósítjuk meg a fajvédő urogrammot és nem valósitjuk meg az egyéni és kisebb körre szabott programmot. Méltóztassanak elhinni, mi sem vagyunk elragadtatva — mint ahogyan .senki sincs egyénileg elragadtatva — a mai helyzettel, amelynél jobbat is el tudunk képzelni. Azonban itt van az a bizonyos közös nevező. Minden kérdést, amely megoldásra vár, igy a magyar jövendő biztosítását is ebből a szemszögből kell nézni. Hiszen ugy vagyunk ezzel is, mint száz másik kérdéssel, hogy száz közül alig akad két ember, aki egymással teljesen egy nézeten volna. Mi épen abban a tekintetben vagyunk az ömnegtagadásnak, ha tetszik példái, ha tetszik áldozatai, hogy sok tekintetben lemondunk a saját elveinkről is ... (SzÜjágyi Lajos: Az ország az áldozat!) ...és azoknak megvalósítását elhalasztjuk alkalmas időre, a lehetőségek idejére azért, hogy minél többen egy nevezőre jöjjünk annak a kérdésnek elsőrendüvétételében, amely kérdésben egy nézeten vagyunk. (Dénes István: Ezért^ nem megy a földreform!) Nem igyekszem kiélezni az egyes érdekcsoportoknak beállítását. Akkor, amidőn egyes érdekcsoportoknak érdekeit hoNAPLÓ XIX. évi január hó 16-án, szerdán. 201 norálna kívánom, csak addig megyek el, amíg a nemzet érdeke kívánja annak az érdekcsoportnak kidomboritását. így tudjuk összeegyeztetni a felfogásokat és ez a mi nehéz, nagy munkánk. Idáig mindig azt hallottam, hogy a t. túloldal, az ellenzék, minket ennek érdekében nagyon szívesen feláldozott. Mi ezt az áldozatot vállaljuk, amikor arra vállalkozunk, amire vállalkozott Kodros király a klasszikus Athene történetében, aki, midőn a jóslat azt mondta, hogy ha feláldozza magát, megmenti az országát, meghozta ezt az áldozatot. Mi hajlandók vagyunk feláldozni magunkat. Sőt a t. ellenzéket is hajlandók vagyunk feláldozni. Tudjuk, hogy nagy dolgok megvalósításához áldozatkész lélek kell. Mi ebben a kérdésben hajlandók vagyunk minden áldozatra, arra is, hogy magunkat, arra is, hogy a t. ellenzéket feláldozzuk. (Zaj ba

1 felől. — Bessenyey Zénó: Aki jó lélekkel beszél, azt gunyorosan fogadják!) A közjogi kérdésekről beszéltem. Ez az, amit a nemzetgyűlésnek meg kell oldania. Volt idő az első nemzetgyűlés elején, amidőn nekem is az volt a felfogásom, hogy azonnal meg kell oldani az összes közjogi kérdéseket. Az idő azonban nehéz kérdések elé állított bennünket, amelyek elhomályosították ennek sürgősségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közjogi kérdések megoldása véglegesen kikapcsoltassék. Mindenesetre a sürgősebb kérdéseket kell megoldani. Amint mondottam, a hajón mindig azt a léket tömik be, amely az alámerülés legnagyobb veszedelmével fenyeget. És pedig a magam részéről ugy találom, hogy a közjogi reformok, a közigazgatás reformja tekintetében itt mindenütt tulajdoinképen egy szereposztásnak kell történni, a nemzeti erők számára való szereposztásnak, hogy mindenkit odaállítsunk a nemzet érdekeinek szolgálatába, ahol a legtökéletesebbet fogja produkálni és senkire nagyobb szerepet ne bízzunk, mint amilyent elbir. Ezzel egyideiüleg itt, vagyok a sokat vitatott általános, titkos, községenkénti válaszások kérdésénél. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Magam részéről ugy találom, hogy a szereposztásnak itt is tökéletesnek kell lennie, itt is addg kell elmenni, «mi

g az a szerep nem lesz terhes sem az illetőre nézve, sem pedig nem lesz veszedelmes a közre nézve. (Rupert Rezső : 1920-ban más véleményen^ volt!) Ha visszagondol Rupert képviselőtársam, nagyon jól fogja tudni, hogy milyen véleményen voltam; csak tessék egy kicsit objektívebbnek lenni. Mi nagyon sokat tudnánk erről a kérdésről beszélni, de nem akarunk. Nem engedem azonban magamat ebben a tekintetben sem a szélsőségek mezejére elragadtatni. (Dénes István: Micsoda szélsőség az emberi jogokra szavazni?) Azt mondják azok, akik pesszimisták, hogy nincsen feltámadás a magyar nemzet számára. Ha mindnyájan azon a véleményen volnánk, hogy nincsen feltámadás, akkor nekünk nincs semmi más tennivalónk, mint várni a Nirvánát, a tökéletes megsemmisülést._ (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Dehogy!) Én azonban itt Magyarországon értékes energiákat látok, és ezeknek az energiáknak az alkotó munkába való beállítását tartom a kormányzat legsürgősebb és sorrend szerint veendő feladatának. Azt mondom, hogy ha ezek az energiák mind megtartják a maguk jellemző tulajdonságaikat és nem engedik magukat a szélsőségek 28