Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-220
À nemzetgyűlés 220. illése 1924. évi január hó 10-én, csütörtökön. Ili nom, és követelnünk kell azt, hogy ha mi magyar részről tényleg az irredentizmust, amely csak árt a magyar szempontnak, tűzzel vassal elnyomjuk, akkor ugyanez történjék meg a szomszédos államokban is, hogy hazaárulók istápolása, nemzetgy alázó, kormánygyalázó lapok állami szubvencióval való kitenyésztése ezen a területen be ne következhessek, hanem, ha mi itt lojálisán és becsületesen állunk a propaganda beszüntetésének elvi álláspontján, meg kell ugyanezt követelnünk a szomszéd államokkal szemben is, mert csak a kölcsönösség alapján jöhet létre megértés és kiengesztelődés. Lényeges előnyt látok azután abban is, hogy sikerült a külföldi tőke érdeklődését Magyarországgal szemben felkelteni. Én ebben inkább pszichológiai, mint materiális előnyt látok, mert az eddig elért eredmények, sajnos, nem valami nagyok, minthogy a jóvátételek fentartása és az egész kérdés megoldatlansága felfogásom szerint, a külföldi nagyobb tőkéseket még mindig távol fogja tartani attól, hogy országunkat felkeressék. Egy bizonyos pszichológiai előnyt látok azonban abban, hogy az érdeklődés végre megindult, hogy Magyarország a pénzpiacon kvázi szalonképesnek dekiaráltatott és vagy deklaráltatik, és hogy ezzel Magyarország számára megnyílnak azok a zsilipek, amelyek a nemzetközi élet vérkeringésébe való bekapcsolódásra lehetőséget, alkalmat nyújtanak. (Pikler Emil : A külföldi zsidó tőkések dicsérete van még hátra !) A magam részéről ennél a pontnál csak azt a nézetemet fejezhetem ki, hogy ha a népszövetség tényleg azt óhajtja, hogy Középeurópában, ebben a megcsonkított, feldarabolt és balkanizált világrészben egészséges élet fejlődjék ki, akkor nem lehet a reparáció kérdésében a döntést hallogatni, nem lehet taktikázni, nem lehet függő kérdéseket országok felett lógni hagyni, mert ezek a függő kérdések egyes kérdések megoldhatatlansága az, ami sokszor súlyosabban és elriasztóbban hat, mint valamely dologuak, ha. nem is kedvező, de konkrét és becsületes megoldása. Sokszor felhozzák azután a kölcsön mellett való argumentálás gyanánt azt is, hogy ebben az esetben idejön majd egy külföldi főmegbizott, aki mindazokat a gyökeres reformokat, amelyekre ebben az országban feltétlenül szükség van, erélyesen végre fogja hajtani. Én ezzel a felfogással szemben, amely ebben előnyt lát, a legélesebben foglalok állást. A magam részéről minden külföldi beavatkozást, amely Magyarországon kívülről akar rendet teremteni, lealázónak, megengedhetetlennek és a nemzet becsületével összeegyeztethetetlennek tartok. (Helyeslés a balközépen.} Azt hiszem, hogy egy tízmilliós nemzetben kell még hogy legyen egy férfi, aki tud és akar rendet teremteni, aki vállalja a felelősséget, vállalja mindazért, amit meg kell tenni és meg kell cselekedni, aki vállalja azt a népszerűtlenséget és ódiumot s nyiltan és őszintén kimondom, hogy akár három vagy öt évre is szivesen hazamegyek ós hazamegyünk mindannyian képviselők, ha azt látjuk, hogy van végre egy ember, aki rendet akar és tud teremteni, de attól azután elvárjuk, hogy tényleg cselekedjék is. (Pikler Emil: A mi nevünkben ne méltóztassék nyilatkozni. — Zaj a jobboldalon. — Bessenyey Zeno : Senkiről sem ismerik el, hogy tud!) Ezekkel a felsorolt előnyökkel szemben azonban, sajnos, a B) lap is be van irva, sőt meglehetősen tele van irva. A terhek lapja, sajnos, sokkal súlyosabb és a mérleget sokkal lej ebb nyomja, mint az eddig elért előnyök és eredmények. A legsúlyosabb kifogásom az egész eddigi akcióval szemben az, hogy az elért eredmény nincsen arányban a hozott áldozatokkal. Az az összeg, NAPLÓ xix. amelyet nekünk kölesönképen kínálnak, nem lesz közel sem elég azoknak a feladatoknak teljesítésére, amelyekre ebben az országban szükség van, sőt a tulajdonképeni munkát meg sem kezdjük vele, mert a termelés fokozását, vasutaink, utaink, csatornáink rendbehozatalát ezzel a pénzzel meg sem kisérelbetjük, Az egész 250 millió korona tulajdonképen csak egy vegetativ kölcsön, amely módot nyújt nekünk arra, hogy nyomorult exisztenciánkat ideig-óráig elhúzzuk, de lényeges és gyökeres segítséget nem jelent. A magam részéről csak köszönettel állapi torn meg, hogy a ministerelnök ur is ugyanígy fogja fel a kérdést. Ö maga is megmondja, hogy ez az egész dolog, amely most van, csak átmeneti segitség, a feladat oroszlánrésze azonban bennünket terhel. És ha igy van a helyzet, — pedig igy van, —• és valamennyien — igy látjuk — akkor azt kell mondanom, hogy ezzel a 250 milliós kölcsönnel szemben azok a terhek és kötelezettségek, amelyeket elvállalunk, aránytalanul igen magasak és az ellenőrzés s a különböző kötelezettségek oly súlyly r al fognak nehezedni reánk,^ oly elriasztólag fognak hatni minden vállalkozási kedvre és hogy itt belpolitikailag is olyan nyugtalanságnak a melegágyát vetik meg ezek a külföldi intervenciók, hogy ezeket minden áron és minden eszközzel távol kell tartani ettől a súlyosan megpróbált nemzettől. Azt mondják ott, hogy a nemzet szuverenitása nem szenved csorbát a most tervbevett ellenőrzés következtében. Méltóztassanak visszaemlékezni a régi rendi alkotmányra. Miből álltak azok a szabadságjogok és alkotmányos jogok, amelyeket a magyar nemzet oly büszkén századokon át mindig gyakorolt! Két kardinális tétele^ volt a rendi alkotmánynak: a költségmegszavazás, az adó megajánlás és a katonaság megajánlása. (Strausz István: Hol van ez a jogi) Méltóztassanak nekem őszintén megmondani, hogyha az az entente-kontrole Magyarországon megvalósul, ki lesz hivatva ezekben a kérdésekben dönteni, kinek a kompetenciájától fog függni az, hogy mennyi katonát és milyen módozatok mellett tarthatunk. (Zaj. — Rassay Károly: Azt is megállapítja, hogy mennyi adót kell fizetni, milyen gyárat szabad fen tartani!) Kérdem hogy az a két leglényegesebb és legsarkalatosabb joga egy alkotmányos nemzetnek, tényleg érintetlenül itt marad-e ennek a törvényhozásnak birtokában vagy pedig egyszerűen játékszerré fogunk lesülyedni és kívülálló idegen hatalmak fogják nekünk előírni azt, hogy ezekben a kérdésekben mi történjék. (Lendvai István: Mohács papíron!) Én tudom elfogadni azt az álláspontot, hogy amikor pénzügyi kölcsönről tárgyalunk, akkor előnyös, helyes és célszerű volna akár a külföldi hitelezők szempontjából is egy egész nemzetet, ilyen módon, kiskorúvá deklarálni. Azt hiszem bonitás szempontjából a nagykorú férfi mindig több súllyal bir, mint a kiskorú ember. Ez a gyámság és gondnokság alá való helyezés nem buzditóan, nem bátorítóan fog hatni a külföldi tőkére. Erre a 250 milliót, hitelező tőkecsoportra talán igen. De mindazok a tőkék, amelyekre még szüksége lesz és szüksége van ennek az országnak, — mert hiszen a rekonstrukció lényeges része még hátra van — nem fognak idemerészkedni egy ilyen, hogy ugy fejezzem ki magamat, már lefoglalt, elzálogosított terrénumra. Ezek a tőkék egyszersmindenkorra kizárva maradnak Magyarország területéről. Sajnálattal állapítom meg, hogy azokból a jegyzőkönyvekből, amelyek eddig előttünk fekszenek» ez a tendencia szinte kiolvasható. Szinte kiolvasható belőlük az a szándék, hogy itt nem lábraállitani, nem felvirágoztatni akarják Magyar16
