Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-220
yè À nemzetgyűlés 220. ülése 1924. Valóban hangzott el itt birálat a bíróságokkal kapcsolatban. (Zaj.) A nemzetgyűlés birálati jogát azonban sem ebben a kérdésben, sem más kérdésben kétségbe vonni, senkinek joga nincs, legkevésbbé magának a, nemzetgyűlésnek és — azt hiszem — époly kevéssé a biróság egyik előkelő tagjának, hogy ez a birálat miből eredt, azt tudjuk s erre vonatkozóan ismét idézek egy iró Írásából néhány mondatot, amivel meg akarom okolni, hogy ami részünkről miért történt ez a birálat. Soha nem akartuk a biróság intézményét kikezdeni. Mi a biróság intézményét tiszteljük, a biróság intézményét a mai társadalmi berendezkedés integráns részének tartjuk, tehát nem is támadhatjuk. Itt van azonban egy irás, Szabó Dezső irta, akit méltóztatnak ismerni, aki leirja itt az »Élet és irodalom« cimű folyóiratnak első évfolyama 3. számában a titkos szervezetekről szólva, a következőket (olvassa): »Ezekbe a titkos szervezetekbe be van szervezve a keresztény biróság, a keresztény ügyvédek, keresztény alkalmazottak legnagyobb része. Ezekben a szervezetekben a felvételkor olyan esküt tesznek, amely minden más esküt felold, minden más eskünek felette áll«. Itt már az ő véleménye következik s azt hiszem, ez bennünket ebben a vonatkozásban nem érdekel, csak maga a tény. A tény az, hogy birák és ügyészek esküt tettek valamilyen titkos szervezetnek, amely eskü felette áll a biiósági hivatással járó eskünek. Semmi a világon ebben a dologban nem történt, Szabó Dezső ellen nem indítottak sajtópert. (Ugy vanl Ugy van! a, szélsőbaloldalon.) Egyik-másik tanácselnök ur nyilatkozott és azt mondotta, hogy ő nem tagja a titkos szervezeteknek. Ez azonban nem elég, egy biró nem a biróság, csak egy személy. Nem mondtuk, hogy valamennyien tagjai ezeknek a szervezeteknek, egyes kivétel nem megnyugtató. A biróság intézményének kritizálásától mi ilyen körülmények között el nem állhatunk. Ismét hangsúlyozom, hogy a biróság intézményét tisztelem és mint polgár, ha a törvénybe beleütközöm, ha a törvény paragrafusa összeakaszkodik velem, köteles vagyok megjelenni a biróság előtt. De nekem, mint egyszerű polgárnak is szükséges az a tudat, hogy olyan biróság előtt állok, amely felette áll mindenkinek. A biróság előtt köteles vagyok megjelenni, de politikai ellenfelek, vagy ellenrégek klub-zsűrijének nem vagyok köteles magamat alárendelni s amig az itt emiitett eskü fennáll és illetve ameddig nem tisztázzák, hogy ezt az esküt a birák valóban letették-e és hogy ez valóban olyan-e, amely nullifiká! ja a birói esküt, addig én mint polgár, nem állhatok nyugodt lélekkel a biró előtt, mert ugy érzem, hogy egy politikai ellenfél klubjának zsűrije előtt állok. amely nem az igazságot alkalmazza velem szemben, hanem annak a politikai ellenfélnek, vagy ellenségnek akaratát érvényesiti. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A kormányt egyenesen felhivom, tessék minden kertelés nélkül felállani és Magyarország közvéleményét megnyugtatni a tekintetben, hogy a magyar biróság valóban független biróság, nem pedig politikai alakulat, és másra nem tett esküt, mint az alkotmányra, senki másnak nem tartozik felelősséggel, mint az államnak, nem alkalmaz semmiféle más szabályt, mint a teljes igazságot, Amig ez meg nem történik, addig — ismétlem — a biróság ki lesz téve hasonló támadásoknak. Elnök: Tekintettel arra, hogy két óra van, kérem a képviselő urat, szíveskedjék beszédét félbeszaki tani. Az ülést délután négy óráig felfüggesztem. évi január hő 10-én, csütörtökön. (Szünet után.) (Az elnöki széket Pesthy Pál foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Propper Sándor képviselő urat illeti folytatólagosan a szó. Propper Sándor: T. Nemzetgyűlés ! Szeretnék még egyet-mást elmondani a kormány külpolitikájáról, amelyről már beszéltem más alkalommal és amelyről legnagyobb sajnálatomra meg kellett állapitanom, hogy olyasmiről beszélek, ami tulajdonképen nincs. Akármilyen gondos kutatással sem képes az ember felfedezni a kormány külpolitikájában yalamenyien határozott irányt. Pedig ennek jelentősége napjainkban meglehetősen nagy. Az államok története, különösen az ujabb korszakban tulaj donképen az államok szövetkezésének története, és az uj történelemnek akármelyik szakaszát vesszük vizsgálat alá, azt látjuk, hogy még a legerősebb államok is igyekeztek szabadulni az egyedülállástól, igyekeztek maguknak barátokat, szövetségeseket szerezni, és valamely országnak a sorsát < sokszor az döntötte el, milyen volt a diplomációja, hogy tudott magának szövetségeseket szerezni s hogy tudta magától elháritani azt, hogy ellenségei támadjanak. Természetes, hogy a magyar belpolitika bizonytalansága és ziláltsága kihat a külpolitikára is. Azok a belpolitikai hiányok, amelyekről délelőtt beszéltem, hátráltatják az egészséges külpolitikát is. Ameddig az országnak nem lesz egészséges belpolitikája, amig az ország nem tud belül rendet teremteni és nem tudja meghatározni azt, hogy merre visz a belpolitikai útja, addig egészen természetes, hogy a külpolitika is meddő marad. Pedig azt látjuk, hogy ebben az uj korszakban most is igyekeznek a különböző nemzetek — ak győzők, akár a legyőzöttek, — megfelelő elhelyezkedést keresni. Látunk egy uj nagy versenyt; a fegyveres versengés lebonyolítása után, látjuk a nagy diplomáciai versenyt, látjuk az uj csoportosulásokat és az átcsoportosulásokat. És ebben a versenyben, mely a legközelebbi történelmi időszak eredményeit és eseményeit fogja végeredményében meghatározni, Magyarországot nem látjuk sehol. Kezdettől, a békekötéstől kezdve, és amióta ez a második nemzetgyűlés együtt ül, hallottunk egyetmást a kormány részéről a külpolitikáról, láttunk tapogatózásokat és hol egyik, hol másik érdekcsoport felé orientálódott vagy akart orientálódni a kormány, de határozott irányvonalat nem tudtunk felfedezni. Azt hiszem, hogy ilyen határozott koncepciója a kormánynak nincs és nem is volt. Az előbbi okfejtés alapján nem is lehet, de miután mégis csak kell külpolitával foglalkozni, ennek tudom be azt a bizonytalanságot, amely eddig külpolitikánkat jellemezte. Itt is fel kell tennünk a kérdést, ashogy feltettük delelőt a belpolitika kérdésében, — hogy merre visz az ut? Fel kell tennünk a külpolitikai vonatkozásban is, hogy merre visz hát az ut, hogy miként és hogy akar Magyarország elhelyezkedni? Néhány hónappal ezelőt még épen ezekről a padokról sürgették a határozott külpolitikai irányt és hangoztatták azt, hogy Magyarországnak mai helyzetében legelső kötelessége a környező államokkal békés megállapodásra jutni és a valódi békét megteremteni. Akkor ez a kijelentés és óhaj nem talált itt sem rokonszenvre, sem megértésre, sőt ellenkezőleg, méltóztatnak ugyebár emlékezni, amikor innen ilyen hangok hallatszottak, meglehetős erős visszahatást keltett ez a túlsó oldalon, Egyszerűen rossz néven vették azt, hogy itt ezen az oldalon tisztán látják a kérdést. (Lendvai