Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-208

A nemzetgyűlés 208. ülése 1923. évi december hó 14-én, pénteken. 65 menyekkel, amelyek nyomában fakadnak. Amig azonban a kormány földmivelésügyi f ministere újból megkoronáztatni óhajtja magát élete főmű­vének koronájával: nem is veszi észre, vagy ugy tesz, mintlia nem is venué észre, — hogy a föld­osztás dicsőségének kettős koronája lehullott a tejéről, mielőtt feltehette volna. Az itteni nép­szövetségi delegáció egyik tagja ugyanis azt a kijelentés tette a minap, hogy a felveendő kölcsön sikerét és a nyugati államok pénzpiacain való elhelyezését nagymértékben veszélyeztetné, ha az uj földtörvény megzavarná a tulajdonjogi és termelési viszonyokat. Legalább három évig szó sem lehet arról, — mondottaa külföldi előkelőség,— hogy földnovella rendelkezéseit végrehajtsák, ha a kormány csakugyan szivén viseli a külföldi kölcsön sorsát. Nagyatádi viszont továbbtárgyaItatja törvény­javaslatát és látszólag fülebotját se mozgatja erre a nevezetes kijelentésre, amely körülbelül meg­pecsételi a novella sorsát. Már most e kérdés egész ridegségében igy hangzik: »Kölcsön kell-e vagy földnovella, lévén nyilvánvaló, hogy mind a kettő egy időben nem lehetséges.« Engedelmet kérek, ezt olyan orgánum irja, amely közeláll t. képviselőtársam személyéhez. Az az orgánum elismeri, hogy a népszövetségi. delegáció előtt szóbakerült a földbirtokreform kérdése. Ebben kivetnivalót nem találok, az ter­mészetes is. A népszövetségi delegáció előtt szóba­kerülhettek mindazok a problémák, amelyek ina a magyar közéletet érdeklik. Pénzügyi és egyéb, sőt lehet hogy még politikai problémák is, ame­lyeket óvatosan kerültek, de még magam is abban a helyzetben voltam, hogy a népszövetség egyik delegátusa, Sir Salter előtt azt a kérdést vethettem föl, —- mert akkor napirenden volt és az újságok­ban is erről beszéltek — vájjon a külföldi kölcsön ügye valamiképen vonatkozásban áll-e azzal a viszonnyal, ami bennünket a szomszédos államok­hoz fűz? A kérdésre a t. delegátus úrtól azt a vá­laszt kaptam, hogy ők nem politizálni, hanem tisztán pénzügyi, gazdasági kérdések tisztázása céljából jöttek ide, ha azonban ez a viszony jó, ugy minél jobb, annál jobb. Ez diplomatikus válasz volt. Nem csodálom tehát, hogy a föld­birtoknovella kérdése odakerült, csak azon cso­dálkozom, hogy olyképen állíttatott be a kér­dés, mintha ez Magyarországon a termelési vi­szonyokat lehetetlenné tenné és veszélyeztetné, ezáltal a tulajdonjogot magát veszélyeztetné és igy egyúttal veszélyeztetné, vagy illuzóriussá tenné a külföldi kölcsön biztosítását, vissza­fizetését is. Ez a, beállítás nem volt egészen jóhiszemű, és, mert a kérdés igy áll, nem helytálló a cáfo­lat sem, amely egyénileg- visszautasítható ugyan, de azért kétségtelen, hogy valami ilyen irányban történt. Annál inkább kellett történ­nie, mert amikor Londonban a tárgyalások folytak, a legelső kérdés, ami ott napirendre került, a földbirtokrefornmovella kérdése volt. Legelőször ezzel jöttek a londoni urak a mi delegátusaink elé, hogy mi van a földbirtok­reformnovellával, mert nagyon aggályos, ha ott a tulajdonjog esetleg megrendül és a ter­melés csökkenni fog. Valahogyan, ugyebár, elő kellett készíteni ezt a hangulatot. Szerencsére a földmivelés­ügyi minister ur és a kormányhivatalnokok is, ugy látszik, igen bölcsen, kellő felvilágosi­tásokat tudtak adni, meg tudták magyarázni, hogy ebben nincs semmi veszély, úgyhogy ez a kérdés ott tisztázódott és a kölcsönt nem be­folyásolhatta. Befolyásolni akarja azonban magának a reformnak végrehajtását, amivel pedig tovább várni már nem lehet. Ez a végre­hajtási tempó, a végrehajtásnak az a menete, amely most gyakorlatban van, annyi keserű­ségnek és nyugtalanságunk forrása, hogy ezt a forrást el kell dugaszolni. A menetet magát gyorsitani kell oly mértékben, hogy a rendel­kezésünkre álló rövid idő alatt minden jogos igény kielégíttessék. De ez a módszer, ahogyan most valósággal kihúzzák egyik esztendőről a másikra a reform végrehajtását abból az egyszerű és átlátszó tendenciából, hogy még egy évig birtokon be­lül maradhasson a régi birtokos: ez méltatlan játék, ez nem való, nem konioly, nem illő és nem méltó ehhez a nagy horderejű szociális ja­vaslathoz és törekvéshez. Épen ezért felhívom a földmivelésügyi minister ur szives figyelmét arra, hogy a jövőben minden lehető rendelke­zésére álló eszközzel hasson közre e végrehaj­tás gyorsítása érdekében, hasson közre abban. hogy végre, és legelső sorban, a házhelyek kér­dése elintéztessék, mert ez a legkönnyebben el­intézhető és hasson oda, hogy ne történjenek a házhelyek kérdésében olyan lelkiismeretlenül és embertelenül visszatetsző módon való kije­lölések, hogy egészen a községen kivül 5—6 ki­lométerre jelölnek ki házhelyeket, nem beltel­ken, nem belterületen, ha pedig belterületen je­lölnek is ki, akkor is lehetetlen helyeken teszik. Amint emiitettem, vizenyős helyeken tör­ténik ez. például kerületem egyik községében, Üllőn, olyan helyen jelölték ki a házhelyeket, amely trületen valósággal mély üregek taton­ganak. Mikor pedig ezek a szegény emberek nanaszkodnak, az a válasz, hogy ha ezt a ki­jelölést nem fogadják el, nem lesz házhely ! Annyit jelent ez. hogy : »Lemondtok róla k Igy nem lehet elbánni ezzel a szerencsétlen néppel, amely tájékozatlan, amely nem tudja, hol keresse a jogorvoslatot, amely kapkod fühÖz-fához, mert reméli, hogy végre neki is lesz egy darabkája ebből a szép nagy földből, amelyet megmunkált eddig véres verejtékével, de amelyből nem mondhatott eddig egy por­szemet sem a maga jogos tulajdonának. Ezek komoly, véres jelentőségű problémák, és a ma­gyar paraszt alakja fenyegetőleg áll ezen problémában, a maga hatalmas erejében a nem­zetgyűlés elé és figyelmezteti mementóként a nemzetgyűlést, hogy jól fogja meg ezt a kér­dést, mert jöhetnek nehéz idők, amikor szükség lesz a magyar paraszt erejére, és akkor azt nem használhatjuk fel a nemzet céljaira. Miután azokat a hibákat, amelyek két és fél év óta meglehetősen demaszkiroztattak, ez a novella nem tudja kiküszöbölni; továbbá azon oknál fogva is hogy egészen bizonyosan a végrehajtás után is csak félmegoldásokat je­lent, továbbra is megmarad a nyugtalanság, amelyet csak okos, józan szociálpolitikával le­het levezetni: ennélfogva nem vagyok abban a helyzetben, hogy a novellát elfogadjam, de ki­jelentem, hogy azt a heorikus küzdelmet, amelyet a földmivelésügyi minister ur itt a legnehezebb helyzetben a nagybirtokkal szem­ben végigharcolt, tudom méltányolni annak a szegény embernek minden keserűségét, aki együtt érez a magyar föld nyomorban síny­lődő népével. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőba''oldalon.) Elnök: Az igazságügyminister ur kivan szólani. Nagy Emil igazságügyminister: T. Nem­zetgyűlés Î Van szerencsém beterjeszteni...

Next

/
Thumbnails
Contents