Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-217

A nemzetgyűlés 217. ülése 1924. mindenesetre <az önök részéről !) Akkor tessék majd megcáfolni a tévedést. A nemzetgyűlésnek talán tudomása van arról, hogy a .kormány a Jegyintézet épületének feláiiivasával egyidejűleg egy nyomdát is berendez. Hogy ezt a nyomdát berendezhesse és hogy a bankjegyet itt, az országban előállíthassa, (Farkas István: Albérletbe adta Füsslinek ! — Zaj.) szerződést kötött az, Orell—Füssli és Társa svájci céggel. Mindez ideig még csak részben nyomják ivt a bankjegyeket, a többit pedig még mindig Zürichben, pénzügy ministeri tisztviselők ellenőrzése mellett, ami fantasztikus összegekbe kerül, hiszen ott magyar tisztviselők svájci frankban kapnak fizetést. A Svájcban előállított bankjegyek legkisebb címlete 500 magyar koronába került addig, amig ezt Zürichben állították elő. Most mit csinál a kormány 1 Készvénytársaságot egy svájci nyomdacéggel. A magyar állam épiti, rendezi be az ő költségén a. nyomdát itt Budapesten, ahol mindazok a gépek rendelkezésre állanak, amelyekre ennek a nyomdának szüksége van. Itt Budapesten vannak nyomdák, amelyeknek gépeire munkát nem kaphatnak, mert ezek a nyomdák Nagy-Magyarország részére voltak berendezve, akkor, amikor nemcsak Nagy-Magyarország számára, hanem a Balkán-államok számára is itt Budapesten állitották elő a nyomtatványszükségleteket. Ezeknek a gépeknek most munkájuk nincs, kénytelenek ezeket a gépeket kivinni az országból és a magyar kormány behozatja a külföldről a neki szükséges gépeket. Tiz ilyen gépet állit fel az Orel-Füssli-cég a jegyintézet nyomdájában, amely tiz gép egyedül legalább is egy milliárdba kerül és löbb milliárdra rug az az összeg, amennyibe egész felesleges módon a bankjegyek előállítása ma Svájcban kerül nekünk. Bocsánatot kérek, én már ismételten a nemzetgyűlés elé hoztam ezt az ügyet és itt szóvátettem. A kormány erre eddig nem reagált. Azt hiszem, ha a kormány ezt ki tudná védeni, akkor már reagált volna erre, de mert nincs neki módjában ezt kivédeni, nem tette ezt. Akkor, amikor a pénzügyminister ur azt mondja, hogy az ország súlyos helyzetére való tekintettel spórolni, takarékoskodni kell, akkor ő maga — mert hiszen a pénzügyminister resszortjához tartozik, az ő alkalmazottai vannak Zürichben és ügyelnek fel s itt is ügyelnek arra, hogy az építkezés hogyan megy előre — ilyen kiadásokat eszközöl, amelyekért a felelősséget sem ő, sem az egész kormány nem vállalhatja, mert ha vállalhatná, akkor már ezt szóvátette volna. De nem teszi, mert ellentétben azzal, amit itt Prónay képviselő ur mondott, ezt nem tudják megcáfolni. Ezek tények. Tényeket lehet más világításban ide hozni, de megcáfolni ezeket nem lehet. Épen ezért én a következő határozati javaslatot terjesztem a t. Ház elé (olvassa): »Utasítsa a nemzetp'vulés a pénzügyminister urat, hogy az Orel—Füssli és Társa svájci nyomdacéggel kötött szerződést' és a Jegyintézet nyomdájának beruházására fordított költségekről szóló számadást terjessze a Nemzetgyűlés elé.« Legyen szabad még egész röviden a sajtószab adsáeról is beszélnem, mert ez is az ipar fejlesztését

1 jelenti. Mert ha korlátlan sajtószabadság volna, akkor például a nyomdaiparban nem volna olyan óriási munkanélküliség, mint amilyen tényleg van. Nézzünk csak egy ilyen korlátozást, amilyet látok abban, hogy akkor, amikor valaki vagy valakik ebben az országban egy uj lapot akarnak kiadni, ez csak ugy NAPLÓ XVIII. . évi január hó 5-én, szombaton 431 lehetséges, ha a kormány ehhez az engedélyt megadja. Bocsánatot kérek, egészen természetesnek tartom, hogyha például a szociáldemokraták, vagy ha liberális ellenzéki, vagy talán nem is liberális ellenzéki, hanem bármely ellenzéki uj lapot akarna indítani, a kormány, olyan pártnak vagy olyan kiadóknak, olyan érdekeltségnek, amely nem passzol az ő irányzatához, nem adja meg az engedélyt, mint ahogy erre van is példa épen az épitőmunkásoknál. Ez egy olyan szakma, amelyben bizony elég nagy számmal vannak a németajkú magyar állampolgárok. A szakszervezet, hogy ezeknek a kívánságát teljesítse, elhatározta, hogy a németajkú tagok részére kiad egy magyar szaklapot. Az épitőmunkások részére akartak egy »Bauarbeiter« című lapot is kiadni, amelynek az első száma meg is jelent, de a második már nem, mert megtiltotta a kormány, illetőleg az engedélyt nem adta meg. Hogy mennyire igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a Bethlen-kormány csak kifelé akar demokrata színben megjelenni, itt benn azonban nem az, ezt bizonyítja a

z a rendelet, amelyet a Bethlen-kormány a múlt év nyarán kiadott a trianoni békeszerződés alapján. Egy rendeletben körülirta, hogy melyek a nemzetiségek jogai. Abban a rendeletben benne van az, hogy ott, ahol németajkú állampolgárok vannak bizonyos számarányban és ha az anyanyelvük német, beszélhetnek németül, és kiadhatnak lapot németül is. Ezt mondják kifelé, bent azonban nem engedik meg. Természetes, hogy ilyen körülmények között nem szabad és nem lehet az ellenzéknek helybenhagynia a kormánynak azt a törekvését, hogy a külföldön ugy álljon elő, mint egy demokratikus rendszernek a képviselője. Egészen röviden még az adórendszerről is volna mondanivalóm. Gróf Széchenyi képviselő ur— tehát egészen más kaliberű ember, mint például szerény személyem — elitélte azt az adórendszert, amelyet a pénzügyminister ur inaugurált azzal, hogy bevezette a forgalmi adót, azzal, hogy nem igyekszik korlátozni a fogyasztási adót, hanem minden figyelembevétele nélkül a fennálló helyzetnek és körülményeknek, diktál adót és adót, nem törődve azzal, hogy ezek az adók igazságosak-e vagy nem. Mi szociáldemokraták is elismerjük, hogy adót fizetni kell, de az adó legyen progresszív alapon megosztott igazságos adó s akkor nem fognak megtörténni olyan dolgok, amelyek egy országban sincsenek annyira, mint nálunk. A munkásokkal is ugy áll a dolog, hogy a munkásoknak meg kell fizetniök a kereseti adót, hiszen a munkás kezéhez sem kapja ezt az összeget, a munkáltató levonja. A munkás nem fizet késedelmi kamatot, mert ő pontosan fizet, de Magyarországon az a baj, hogy nem szabad pontosan fizetni, mert aki pontosan fizet, azt folyton nj^aggatják. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a tárgyalásra szánt idő letelt. Felhívom, hogy beszédét fejezze be. (Pikler Emil : Most akart rátérni a tulajdonképeni tárgyra ! — Élénk derültség. — Kováts-Nagy Sándor : Mit csinált eddig ! — Zaj.) Rothenstein Mór : Kénytelen vagyok Pikler barátomat megcáfolni, mert már a végén vagyok. (Zaj.) Csak azt akarom még elmondani az adórendszerről, hogy az adóhivatalok hogy kezelik az országban, különösen a fővárosban az adminisztrációt. A hetedik kerületi adóhivatalról van szó. Hogy kivel történt az eset, az mellékes, a személy nem fontos. Valakire 1922-re tiO