Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-216

386 A nemzetgyűlés 216. ülése 1924, Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Sándor Pál képviselő urat illeti folytatólag a szó. Sándor Pál: T. # Nemzetgyűlés ! A magyar zsidók kérdéséről óhajtok még befejezésül beszélni. (Halljuk!) Mint már emliteítem, utoljára 1920 tavaszán volt szerencsém evvel a témával foglalkozni. Talán kiállítják számomra a bizonyítványt, hogy mindazokat a heves támadásokat, mindazokat a gyanúsításokat, amelyek ellenem és hittársaim ellen elhangzottak, lehető nyugalommal hallgattam meg mindig és azokra feleletet sem adtam a nemzetgyűlés előtt. Azt gondoltam, hogy a nemzetgyűlés tagjainak van annyi élettapasztalata, hogy meg tudják különböztetni: mi az igaz és mi a félrevezetés ezekben. Nem kételkedtem abban, hogy a magyar nemzet és a nemzetnek képviselői megtalálják azt az igazságos kivezető utat, amely a zsidó hitvallású magyar polgároknak jogait mindenképen biztosítani képes. A fajvédők és a kormánypártnak is egy része az utóbbi időben különösen a gazdasági kérdésre helyezi a súlyt. Különösen a fajvédők azt mondják, hogy ők semmiképen sem azonosítják magukat azokkal a terrorisztikus dolgokkal s a bombamerényletekkel, amelyek itt-ott történtek. Ök azt kívánják, hogy gazdasági téren szorítsák vissza a zsidó vallásuakat. Bár a lényállás nem egészen tiszta a szemem előtt, mégis el akarom nekik hinni, hogy — amint ők mondják — gazdasági téren akarják a zsidó omnipotenciát letörni. Vizsgáljuk meg ennek a kérdésnek a velejét. Konstatálom, t. Nemzetgyűlés, hogy nálunk Magyarországon és az egész világon a zsidóhitüeknek beleszólása van a közgazdasági kérdésekbe, sőt azt merném mondani, hogy befolyásuk is van a közgazdasági kérdésekbe. Hiszen ez nem olyan csodálatos dolog. Önök tudják, hogy a zsidók körülbelül 2000 évig visszaszorittattak a ghettóba és máshova, ami természetesen a karakterüket is átalakította. Tudják, hogy a zsidók nem választhatták azt a foglalkozást, ami nekik tetszett, hanem azzal kellett foglalkozniuk, amivel a többiek nem foglalkoztak, így pl. felemlíthetem, hogy a rongyszedés valamikor a zsidók foglalkozása volt (

Lendvai István: Nagyon szép!) és abból a rongyszedésből — talán a tisztelt képviselőtársam, aki azt a megjegyzést tette, nem tudja, — a legnagyobb ipar keletkezett, amely csak a világon létezik. Ezt azzal kezdték, hogy a zsidóknak engedték át. A magyar társadalom különösen perhorreskálta a közgazdasági téren való tevékenységet. A múltkor elmondtam itt egy anekdotát, — talán még emlékeznek rá az urak. Egy erdélyi barátomnak két fia van; az egyik a ministeriumban íizetésnélküli diurnista volt és monoklival járt, a másik pedig az én tanácsomra biztosítási ügynök lett. (ííassay Károly ; Most már a két dolgot összekötik!) Azóta a ministeriumi dijnok már biztosítási igazgató lett. Mikor a két fiu hazament Erdélybe, a kúriájukba, a fizetésnelküli diurnista így szólt a biztosítási ügynökhöz, — akinek nagyon jól megy a dolga s aki ma is igen gazdag ember : Hát te is Kóbi lettél ! Azt tartotta, hogy zsidó lett azért, mert biztosítási ügynök lett. A mag;far dzsentrinek sohasem konveniált, hogy kereskedő legyen, hogy rőföt vegyen a kezébe vagy odaálljon egy mázsa mellé. (Lendvai István közbeszól. — Zaj.) T. képviselő ur ! Én 30 év óta utazom az országét??* január hó á-én, pénteken. ban és ez alatt a 30 esztendő alatt mindig ostoroztam a dzsentri tagjainak ezt a felfogását és mindig buzditottam őket arra, hogy közgazdasági térre lépjenek és legyenek kereskedők. Utalok e tekintetben arra, hogy számtalan keresztény ifjú az én révemen kapott alkalmazást, csakhogy ezek legnagyobb része nem birta ki ott, a hová helyezték őket, mert mindegyik vezérigazgató akart lenni és nem akarta alulról kezdeni. Most az ország nyomora rávezette arra az országot és a különböző foglalkozásúakat, hogy igenis, a közgazdasági tér egészséges tér és épen olyan becsületes foglalkozás, mint más. (Lendvai István: De nem a tisztességtelen kereskedelem!) Ismétlem, mindenki vezérigazgató akart lenni. Ne vegye a t. képviselőtársam rossz néven, igazán nem akarom bántani, de azt hiszi, hogy lehet a vezérigazgatósággal kezdeni, vagy azt hiszi, hogy ha például a. t. képviselő ur Üilman Adolf báró helyén ülne, vagy Zsirkai t. képviselőtársam a Krausz Simon helyét foglalná el, (Lendvai István: Érdekes volna!) ebben az esetben a külföldi tőkések nagyobb bizalommal volnának a Hitelbank irányában? Azt hiszi tényleg, hogy olyan kitüntetett állásban, mint amilyen a fajvédő irány, elég az, hogy a nevüket hangoztassák minden tapasztalat és minden praxis nélkül, anélkül, hogy a világ pénzügyeit és gazdasági helyzetét ismernék, holott mindent csak Kukutyinból látnak? Azt méltóztatnak hinni, hogy Káliay pénzügy minister urnák a pénzügyi világban könnyebb helyzete volna ebben az esetben a kölcsön tekintetében ! (Kiss Menyhért közbeszól.) Bocsánatot kérek, hogy önnek nem szántam helyet t. poéta képviselőtársam. (Derültség.) Azt mondom, hogy igenis érvényesülni kell az egész vonalon annak a törekvésnek, hogy a magyar társadalom a kereskedelemben részt vegyen. Ez nem olyan egyszerű folyamat, mint azt sokan hiszik. Ehhez évek kellenek, az kell hozzá, hogy neveljük az ifjúságot, ahhoz hosszú évek praxisa kell, ezt nem lehet olyan könnyen csinálni, mint az egyetemen váló ütlegeléseket, ez sokkal könnyebb dolog. Ehhez tudni kell, itt, t. képviselő ur, bizalom kell, önhöz pedig a külföldi tőkének nincs bizalma, ellenben bizalma van Ullmann Adolf báróhoz. (Lendvai István: Elhiszem, azoknak csak az Adolfokhoz van bizalma ! — Kassay Károly: Azt mondja, hogy próbálják meg bízzák csak i-ál—Zaj. Elnök csenget.) Ullmann Adolf báró pénzügyi téren az ő tevékenységével már ötven éve szolgálja ezt az országot és nem ismerem jobb ismerőjét pénzügyi viszonyainknak, mint amilyen Ullmann Adolf báró. Ö segítette ezt az országot ötven éven át virágzásra. (Lendvai István: Azért mondtam, hogy jelenleg Ullmann Adolf, azelőtt Magyarország!) Elnök: Lendvai t. képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Sándor Pál: Azt is csak itt a Házban lehet mondani, hogy a Hitelbank valamikor kapott volna állami szubvenciót. Ezt a fajvédő intézetek kapják; ön téved t. képviselőtársam. (Kassay Károly: A Futura, a Nemzeti Hitel.) A*zok, hogyha a tönkremenés szélén vannak, állami szubvenciókat kapnak. (Kassay Károly: Ott van a Hangya! — Kuna P. András: A Turul-cipőgyár meg a többi ! — Kassay Károly: Hát a Nyukoszbiztositó?) Ahelyett tehát, hogy örülnének, hogy vannak tapasztalt embereink az intézetek élén, akiket bizalom környez a külföldön is, — mert éneikül hitelt nem kaphatunk, — folyton csak azt hangoztatják, hogy »keresztény irányzat«. Helyes ! Csinálják meg a keresztény irányzatot. (Kassay Károly : Csak mondják meg legalább, hogy micsoda az!) Csinálják meg munkássággal, szór-