Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-216

A> nemzetgyűlés 216. ülése 1924. évi január hó 4-ën, pénteken, 371 mert nem akartuk elrontani azokat az auspi- j ciumokat, melyekkel kecsegtettek. Talán ezt lehetne mentségül felhozni, ámde viszont az is bizonyos, hogy minden kérdésről lehet tárgyalni és a nemzetgyűlés túlsó oldalának egyenesen kötelessége lett volna, hogy e kérdés tárgyában a pénzügyminister úrtól és a ministerelnök úrtól felvilágosítást kérjen. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. — Szeder Ferenc: Hol vannak a ministerek? — Pikler Emil: Egy minister sincs itt! — Kuna P. András: Itt van Pikler! — Pikler Emil: Itt van Kuna P.!) A kölcsön első fázisa, amit az újságokból tudunk, — nem tudjuk, igaz-e vagy sem — az, hogy fel akartunk venni előbb egy kisebb köicsönt, azután egy nagyobb kölcsönt. Mondom, nem tudom, igaz-e ez vagy sem, de igy volt Az volt a terv, hogy előbb egy kisebb kölesönt akarunk felvenni, hogy lehetőleg átjuthassunk a kellemetlen szituációkon, azután pedig egy nagyobb kölcsönt, melynek az lenne a célja, hogy abból a hinárból, melyben az ország pénzügyileg van, kimászhassunk. Ez a terv teljesen dugába dőlt. Hallottunk azután egy kölcsönről, amely — mint a pénzügyminister ur kijelentette — körülbelül 4—500 millió magyar aranykoronára rúgna, mert ennyire volna szüksége az országnak, ez volna az a minimális összeg, amely elég volna arra, hogy Magyarország pénzügyeit és közgazdaságát felsegithesse. A minister urak kiutaztak Parisba és mire visszajöttek, 250 millió aranykoronában vélték megállapíthatni a kölcsön összegét. Kérdem, tisztában van-e itt valaki közülünk azzal, hogy ez a 250 millió aranykorona tényleg segithet-e az országon? (Görgey István: Igen!) Bocsánatot kérek, de attól, aki azt mondja, hogy igen, joggal elvárhatom, hogy kitanítson engem abban a tekintetben, hogy ez a 250 millió aranykorona tényleg elegendő. (Görgey István: Majd leszek bátor megmagyarázni!) Az én szűk látókörömmel — nem vagyok kormánypárti képviselő — nem tudom ezt megítélni. (Meskó Zoltán: Ez az egyetlen pozitívum. A negatívumot már elköltötték! Egészen biztos!) De tovább megyek. Beszélem több barátommal, bankigazgatókkal, részvénytársaságok első embereivel, akiknek külföldi vonatkozásokban is van annyi látókörük, hogy meg tudják Ítélni, vájjon ez r a kölcsönösszeg megfelel-e az ország szükségleteinek és érdekeinek vagy sem, és minden oldalról azt a feleletet kaptam, hogy: mi az egészben nem ismerjük ki magunkat. Annak ellenére, hogy a tisztelt r pénzügyminister ur a bankigazgatók bevonásával értekezletet tartott, nem tudta nekem senki sem megmagyarázni, hogyan és mikép kapjuk meg ezt a kölcsönt, hogy ez a kölcsön elegendő lesz-e és hogy az általában létesíthető lesz-e. Mondom, annak ellenére, hogy a pénzügyminister ur az első pénzemberekkel tanácskozást tartott, — amiről többet nem tudok —- ők nekem felvilágosítást adni nem tudtak. Meglehet az is, hogy nem akartak nekem felvilágosítást adni, (B. Podmaniczky Endre: Az ugy lesz!) ez azonban nagyon szokatlan dolog, mert van egy bizonyos magasabb pénzügyi kör, ahol rendesen el szokták mondani a? ilyen dolgokat, tudva, hogy abból a körből állami érdekű dolog sohasem juthat t ki. Fel kell vetnem elsősorban is azt a kérdést, hogy — ezt tudnunk kell — mennyi lesz a deficit 1924-ben. Ha 1'5 szantimos kurzust veszünk "alapul — mert 3 szantimost nem vehetünk alapul, azt méltóztatnak tudni ~ ... (Mán&y Samu: 1*8 szantimost!) Azt hiszem, ha számitasokat csinálunk, nem szabad optimizmussal számításokat csinjálnunk, csak pesszimizmussal. Magam is koncedálom, hogy valamivel magasabb lesz a kurzus, amellyel számolnunk kell, de amikor én, aki a legnagyobb optimiste vagyok, számolok a jövő koncepció tekintetében optimizmussal nem szabad hogy éljek. Nem rosszindulatból veszem alapul az '1*5 szantimos kurzust, ám tessék felvenni az 1*8 szantimosat, amint a t. pénzügyminister ur felveszi és tessék azzal számolni. Nincs ellene semmi kifogásom, de tudni akarom, akár 1 '5 szantimos, akár 1'8 szantimos kurzust veszek alapul, hogy mennyi lesz a deficit 1924-ben, menDyi lesz a magyar államvasutak ' deficitje 1924-ben, mennyi lesz a magyar állam üzemeinek deficitje 1924-ben, mekkorák lesznek azok a kiadások, amelyekről nem tudunk, mert hiszen évek óta nem kaptunk sem budgetet sem zárszámadást. Ebben a tekintetben teljes sötétségben vagyunk. Erre a kérdésre különben beszédem későbbi folyamán még rátérek. A második kérdés az, hogy mire akarja a pénzügyminister ur la. kölcsönt felhasználni. Méltóztatnak erről hivatalosan tudomással bírni? Mire! Az ország javára, arról meg vagyok győződve. De mégis valamiféle kalkulációt kell kapnunk arra nézve, hogy mire akarja azt a minister ur felhasználni. A közgazdaság felvirágoztatására, a Jegybank alapitására? Mindezt megértem, de mégis csak tudnom kell, látnom kell bizonyos tervszerűséget, bizonyos programmot, s vagy a nemzetgyűlésnek, vagy legalább is valamely bizottságának hallania kell e tekintetben egy meghatározott programmot. Tudnunk kell, hogyan osszuk be ezt a 250 millió aranykoronát, és hogy elégséges lesz-e az egy bizonyos programm alapján, amelyet azonban abszolutisztikusán nem szabad felállítani. A harmadik kérdés, hogy mi van a belföldi kölcsönnel, mi lesz ez? Kényszerkölcsön lesz? Vagy más irányban akarnak kölcsönt kérni? (Szomjas Gusztáv: Mire való a sok koi'inányfőtanácsos? — Meskó Zoltán: Hát fizetnek azok?) A kormányfőtanácsosság arra való, hogy fizessenek bizonyos célokra összegeket. (Meskó Zoltán: De kinek, mit, mikor, mennyit?) Hogy mily célra fizetnek, nem tudom, de hogy fizetnek, az bizonyos. Ellenben ismerek olyan férfiút, aki azért fizetett, hogy ne kelljen elfogadnia a kormányfőtanácsosságot. (Meskó Zoltán: Van olyan is? Ki kell tömetni. — Derültség. — Fábián Béla: Nagy vicc kormány főtanácsosnak lenni!) Tudnunk kell tehát, milyen összegű legyen a belföldi kölcsön, mekkora belföldi kölcsönre van szükségünk és ha nem kapjuk ezt meg, akar-e a kormány kényszerkölcsönt fölvenni és ha fel akar venni, milyen utón akarja ezt végrehajtani és hogyan akarja becsületesen felosztani az országban. Ezek oly rettenetesen nehéz kérdések, hogy e tekintetben, azt hiszem, nem lehet nézeteltérés a .Házban sem a kormánypártban, sem a fajvédő pártban, sem akármilyen pártban, hanem mindnyájan csak egy véleményen lehetünk: hogy nekünk, nemzetgyűlésnek, végre, amikor hazajön a ministerelnök és a pénzügyminister Párizsból, tudnunk kell, mi az a programm, amelynek alapján Magyarországot szanálni akarják. (Kuna P. András: Majd megtudják annak idején!) Azt mondták nekünk, hogy nem tudnak budgetet felállítani. Azt mondták nekünk, hogy nem tudják a zárszámadást megejteni. Miért