Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-216

A nemzetgyűlés 216. ülése 1924. bérletbe adni a rokkantaknak. Az államnak és a hatóságoknak általában az ilyen esetekbe nem volt beleszólásuk, akár mert nem akartak, akár, mert nem tudtak beleszólni. Az állam azonban befolyásával valamint a hatóságok egyéb tereken sem siettek ezeknek a szerencsétleneknek segítségére.^ A e különböző elhelyezkedéseknél a városi bódék, árusító helyek bérbeadásánál nem tették kötelezővé a rokkantak és özvegyek előnyben részesitését hasonló feltételek és anyagi aiánlatok mellett. Az iparengedélyek, erkölcsi bizonyítványok és egyéb ilyen városi okmányok kiadásánál kálváriát járatnak a városokban a rokkantakkal és a rokkantaknak és özvegyeknek sok napi munkabérveszteséget okoznak, nem is szólva arról a bánásmódról, amellyel ezeken a hivatalos helyeken, ezekkei a szerencsétlenekkel elbánnak. Vannak az országban lapárusifó bódék szerteszéjjel mindenütt, a Máv, területén és a városok utcáin. Ezek egy olyan társaság tulajdonába tartoznak, amelyre az államnak nagyon is sok befolyása van. Mégsem láttuk ezeknek az újságárusító, cukorkaárusitó és más egyebet árusitó bódék bérbeadásánál azt, hogy az állam a maga befolyását abban az irányban érvényesítette volna, hogy azokat rokkantaknak és özvegyeknek adják. Az éptestüek, akiknek számára más munkaterületek is nyitva állanak, lefoglalják a maguk számára ezeket a munkaalkalmakat is. Számtalan egyéb tere is van a munkának, amelyen az állam a maga hatalmát és befolyását érvényesíteni tudná anélkül, hogy ezzel a befolyásával visszaélne. Ehhez azonban az kellene, hogy az egész állami adminisztrációt áthassa a hadikárosultakról, a hadirokkantakról, hadiözvegyekről és árvákról való gondoskodás kötelességének a tudata. Ez a szellem azonban nem hatja át az állami és a városi adminisztrációt és ezen a téren különösen a fővárosig adminisztráció jár elől, amelynek körében valósággal lelkiismeretlenül szaladgáltatják a rokkantakat és özvegyeket egyik hivatalból a másikba, egyik ajtótól a másikig, ha valamire szükségük van. A villamosköltség és elvesztett munkabér ennek folytán sokszor olyan összegekre rug, hogy a rokkant vagy özvegy nem tartja érdemesnek a neki járó illetményekért vagy kedvezményekért ezt a nagy utánjárást, mert elvesztett munkabérben és villamosköltségben, egész elvesztett munkanapokban ráfizeti mindazt, amit ott neki kiadnának. Legtöbbször azonban csak a hivatalos eljárás befejezése után jön rá, hogy ráfizetett arra, amit kapott. Nagyon sokan tisztában vannak ezzel és ennek az a következménye, hogy nem is mozgatják meg a hivatalos apparátust ügyük elintézésére, mert hiábavalónak és feleslegesnek tartanak ilyenformán minden fáradságot. Ez a szellem különösen most nyáron adta fényes tanújelét a bürokratikus meg nem értésnek, amikor a hadigondozottak lisztellátása ügyé ben kellett összeirást eszközölni. Három-, négyes többgyermekes hadiözvegyeket és hadirokkantakat utasitottak el azzal, hogy menjenek dolgozni, menjenek és keressenek maguknak kenyeret, mert az ő számukra ez a hatósági lisztellátás nem volt tervbevéve,holott nagyon jól tudjuk valamennyien, hogy még akkor is, ha az a hadiözvegy elment dolgozni; ha munkába állt és három, négy vagy több gyermekét gondozatlanul és felügyelet nélkül otthonhagyta, akkor sem tudott a mai munkabérek, főleg a női munkabérek alacsonysága mellett annyit keresni, hogy a hatósági lisztellátásra vagy állami támogatásra rá ne szorult volna. Ebben a tekintetben is különösen a fővárosi adminisztráció mutatott követendő példát. Az elöljáróságoktól a liszthivatalokig, az egyik lisztévi január hó 4-én, pénteken. 363 hivataltól a másik liszthivatalig' sokszor megtették haszontalanul az utat a hadirokkantak és özvegyek, holott _ egy kis jóakarattal, egy kis szeretettel és megértéssel mindezt megtakarithatták volna részükre. Ezenfelül szinte napról-napra kapom a panaszos leveleket — és velem együtt többi képviselőtársaim is, akik ezekkel a dolgokkal foglalkoznak — az ellen a tűrhetetlen hang és türelmetlen bánásmód ellen, amellyel ezeket a szerencsétlen embereket ott kezelik, mintha nem is honfitársakról volna szó, hanem egy megszállott városban a megszálló hatóságoknak, a megszálló idegen embereknek ellenséges emberekkel szemben való bánásmódjáról volna szó. t Szegénységi és illetőségi bizonyitvány és egyéb hivatalos okmányok megszerzése szinte teljesen lehetetlen ezeknek a szerencsétlen embereknek számára, ezek a rosszul Öltözött emberek mindenütt olyan bánásmódban részesülnek, amilyet ők valóban nem érdemelnek meg, se a fővárosi, se az állami adminisztráció részéről. (Halljuk! Halljuk!) Öt esztendő alatt a hadirokkantakról és a hadiözvegyekről lerongyolódott már a ruha és ötesztendős herce-hurca után ruha és cipő nélkül még az okmányok után sem lehet szaladgálniuk, pedig mindenféle összeírásnál, mindenféle állami kedvezmény kiszolgáltatásánál az ilyen okmányoknak és hivatalos Írásoknak egész tömegére van szükség. Ilyenkor aztán az ilyen hadirokkant és hadiözvegy, csakhogy ezektől a hivatalos vexálásoktói megmeneküljön, inkább minden igényét veszni hagyja, csakhogy ne kelljen ezzel az adminisztrációval és ezzel a bürokráciával semmiféle érintkezésbe jutnia. És máskülönben is és más téren is, nemcsak az ilyen hatósági adminisztrációnál, hanem például a rendőrségen is hogyan bánnak a rokkantakkal, arra egy nagyon kényes és érdekes bizonyíték van a kezemben, amelyhez hasonlót számtalant tudnék produkálni. Egy súlyosan rokkant, idegsokkos hadirokkantat a budapesti rendőrség elitélt közveszélyes munkakerülésért, — egy teljesen munkaképtelen hadirokkantat — tizenöt napi elzárásra és amikor mi jogvédő irodánk utján a főkapitány úrhoz fordultunk, hogy ezt az Ítéletet legalább pénzbirsággá változtassa át, akkor azt a választ kaptuk a főkapitány úrtól, hogy »mivel nevezett a nyilvántartás adatai szerint közveszélyes munkakerülésért már öt izben, engedély nélküli koldulás miatt már két izben volt büntetve, ezt a büntetést nem találom a bűntettel aránytalannak.« Egy hadirokkantat tehát, aki teljesen munkaképtelen, aki kenyerét megkeresni nem tudja, engedélynélküli koldulásért már két izben elitéltek ahelyett, hogy ha már a paragrafusoknak és rendeleteknek eleget tettek az első elitéléskor, akkor legalább egy koldulási engedélyt adtak volna a kezébe, hogy ez a szerencsétlenség, ez az elitéltetés, még egyszer ne essék meg vele. Ahelyett, hogy legalább ezt a koldulási engedélyt megadták volna neki, elitélik közveszélyes munkakerülésért 15 napi elzárásra. (Rothenstein Mór : Ez Nádosy rendszere ! — Propper Sándor : Ha bombát hajitott volna, egy nappal menekült volna ! — Éhn Kálmán : Nono, nem egészen Î — Nagy Ernő : No kettővel, mondjuk ! — Cserti József : Hárommal !) Nagyon nehéz azután, hogy ennek a rokkantnak ne jusson eszébe a német költőnek az a verse, hogy »Was ich bin und was ich habe, dank ich Dir mein Vaterland !« — (Propper Sándor : Szépen meghálálták a háborús teljesitményeket ! — Rothenstein Mór : Nem olvasnak németül !) Azon, hogy a hadirokkantak és özvegyek ebben az öt esztendőben teljesen ruhátlanná és eipőtlenné lettek, még csak csodálkozni sem lehet