Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-215
348 A nemzetgyűlés 215. ülése 1924. nem vagyok hajlandó elfelejteni azokat a borzalmakat, amelyek a kommün idejében történtek. Én tudom, hogv akkor a magyar nemzet ezeréves alkotmányát mintha egy spongyával akarták volna eltörölni; én tudom, hogy a magyar király trónját döntötték le ; (Egy hang a szélsőbatoldalon: Bethlen lövetett rá!) én tudom, hogy az egész magyar nemzet egész ősi alkotmányát összerombolták; (Peidl Gyula: A háborúval!) én tudom, hogy az én egyházam és minden felekezet ellen irtóháborút folytattak. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) Méltóztassanak türelemmel meghallgatni ! A képviselő urak igen nagy súlyt helyeznek arra, (Felkiáltások jobbfelöl: Talán kellemetlen! Fáj az igazság!) hogy saját véleményüket ellenmondás nélkül mondhassák el. Méltóztassanak ezt nekem is megengedni; nem az önök gondolatait, hanem a magaméit fogom elmondani. Én tudom azt, hogy a mi iskoláinkat inficiálták és azokban az iskolákban a gyermekeket a keresztény szülők akarata ellenére a kereszténység szellemével szöges ellentétben való nevelési szisztémával akarták megrontani. Én tudom azt az időt, amikor Budapesten halálos veszedelem volt nemzeti kokárdát kitűzni; én emlékszem, hogy a Krisztinavárosban belőttek a templomba azért, mert ott katholikus hi vek misére mentek. Ezeket nem felejtem el és ébren fogok és akarok őrködni, hogy hasonló cselekedetek és események soha többé az országban ne történhessenek. (Helyeslés a jobboldulon.) Azt hiszem, hogy minden párt, amely itt, ezen a nemzetgyűlésen képviselve van, és minden tisztességes és becsületes magyar ember a magyar nemzet történelmének legsötétebb és legszégyenteljesebb korszakának tartja azt az időt, amidőn Magyarországon lehetséges volt az, hogy az orosz szovjettől ide jó pénzekkel hazaküldött néhány ember azt az elalélt magyar államhatalmat, amely a háborútól mintha gutaütésben lett volna, egyszerűen felborítsa és ezt az egész hatalmi szervezetet és gépezetet egyszerűen a maga kezébe ragadja és ezáltal csúffá tegye az egész magyar históriát. (Peidl Gyula: Öt éven keresztül! És a fehér terror! Csak a szine változott! — Zaj a jobboldalon.) Tisztelt képviselő urak, mindenre sort kéritek. (Propper Sándor: Az volt a gyalázatosabb! — Halljuk! Halljuk!) Ezek a dolgok megtörténtek, ezeket letagadni kár volna, mert úgysem lehet ezeket meg nem történtté tenni. Szükség van arra, hogy a keresztény magyar társadalom a maga egész éberségével, a maga egész szervezettségével és a magyar faj a maga életösztönének minden erejével védekezzék, hogy hasonló megrázkódtatás ne érje. A világforradalom sanszai ugyan e pillanatban talán rosszabbul állanak egész Európában, mint abban a kritikus időben, amikor a nagy hadseregeket demobilizáltâk, de a világforradalom szellemi gondolatköre, annak egész eszmetartalma még itt kóborog Európa összes népeinek, csaknem kivétel nélkül mitidegyiknek, agyában. Nem pártok feladata, nemcsak egyes nemzetek feladata, hanem az egész kulturemberiségnek e pillanatban legnagyobb problémája az, hogy a világháborúnak, az emberiség legnagyobb katasztrófájának nyomán bekövetkezett rettenetes lelki katasztrófából hogyan tudjuk a nemzeteket, a különböző társadalmi osztályokat kivezetni. Amikor a harcterekről nagy tömegekben egészen váratlanul és meglepetésszerüleg hazaözönlött a katonaság, a katonák lelkében felgyülemlett sok keserűség, sok csalódás, nagyon sok esetben igen nagy jogos panaszok, az utóbbi időben megjelent emlékiratok szerint még súlyosabb jelen tőaégü jogos, keserves panaszok voltak az okai évi január hó 3-án, csütörtökön. annak, hogy a hazatérő katonaság sok helyen turbulenciára ragadtatta el magát. Megint követtek el atrocitásokat ártatlan emberek ellen, követtek el atrocitásokat olyan egyénekkel szemben, kiknek a háború idején kötelességük lett volna az, hogy idehaza a katonák feleségeit, anyáit, leányait, gvermekeit gondozzák és akik nem minden esetben taljesitették kötelességüket ugy, ahogy e történelmi időkben kellett volna. Következett a harmadik nagy dolog, következett az, hogy^ a háború nem mindenkire nézve volt egyformán az áldozatkészség korszaka. Voltak olyanok, akik a háborúnak csak a keserves levét itták meg; voltak viszont mások, akik csak a tejfelét szedték le a világháborúnak. (Ugy van! jobbfelől.) Ez a lelkekben rettenetes nagy elkeseredést halmozott fel. Embereknek, akiknek saját sorsuk intézésébe állami vonatkozásban semmi beleszólásuk nem volt, elkeseredve attól a gondolattól, hogy ők most hazajönnek, s mig ott kint tőlük az áldozatok maximumát követelték, idehaza nincs meg számukra a polgári jogok minimuma, (Propper Sándor: Ma sincs meg!) a lelki egyensúlya teljesen felbillent, és ebben a lelki állapotban alkalmas médiumaivá, alkalmas eszközeivé váltak a forradalmi izgatásnak, Ha a háború előtti kormány igyekezett volna a jogok kiterjesztése tekintetében fokozatosan, lépésrőllépésre építeni ugy, mint az szükséges lett volna, akkor az egész nemzet belenőtt volna az alkotmány sáncaiba. (Horváth Zoltán: Ez volt Tisza István bűne!) A multakban ne a bűnöket keressük, és ne a multakban való bűnöket ostorozzuk, hanem arra igyekezzünk, hogy a mai helyzetből kikerüljünk. A mai kormány nem csinálja ugyanazt; a képviselő ur nagyon jól tudja, hogy választójog kérdésében mi az én álláspontom, amelyet a múlt nemzetgyűlés utolsó ülésén ki is fejtettem. E pillanatban is változatlanul és végig politikai pályámon mindenkor ezen a véleményen leszek, de nem lehet azt mondani, hogy a katonáktól ez a kormány a választójogot megtagadta, mert az történt akkor, hogy azon a címen, hogy valaki a fronton volt, választójogot követeltek. (Horváth Zoltán közbeszól) Nem méltóztatik érteni? Azt mondottam, hogy a lelkek nyugtalanitásához nagyon lényegesen hozzájárult az, hogy amikor az állampolgárok milliói részéről az áldozatok maximumát követelték, nem voltak hajlandók a háború folyamán megadni nekik a polgári jogok minimumát sem. Ezenkívül azok, akik a frontról visszajöttek, azt voltak kénytelenek látni, hogy idehaza a társadalmi és gazdasági életben igen egészségtelen eltolódások vannak. Amíg a harctéren a halhatatlanságra azokat választották ki, akik legérdemesebbek voltak arra, akik a nemzeti dicsőségnek megszerzése körül a nemzetnek legnagyobb szolgálatokat tettek, addig idehaza sokszor a legérdemetlenebbek jutottak anyagilag a legjobb pozíciókba. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ma is ugy van !) Amennyiben ugy van, rosszul van és segíteni kell rajta. (Helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Segítsenek !) Most itt állott ez az ezer éves nemzet megfosztva ezer éves alkotmányos rendszerének, ezer éves lelkületének, ezer éves intézményeinek minden kellékétől. Le volt rombolva a hadsereg, le volt rombolva az iskola, le volt rombolva a bíróság, le volt rombolva a törvényhozás, le volt rombolva a közigazgatás és a komün idején egy tökéletes nihil volt itt. Pénzügyileg, gazdaságilag teljesen csődben voltunk. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Akárcsak most!) A mai helyzet az akkorival össze sem hasonlítható. (Propper Sándor: Csak más a szine! •—•
