Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-215
A nemzetgyűlés 215. ülése 1.924. esetlenségbe jutott országot súlyos nagy történelmi pillanatokban megmenthessenek. Minden végzet azután ebből következett. Pedig semmi sem lett volna könnyebb, mint négy évvel ezelőtt, amikor a nemzet sok megrázkódtatáson és sok tanulságon ment keresztül, megmenteni ezt a nemzetet, mert adva volt az elkövetkező kormányzat részére olyan psychikai pillanat, olyan mentalitás, amely mellett maga mögött láthatta volna egységesen, egyetlen szilárd tömbben az egész nemzetet. — (Lendvai István: Amikor cikket irt Garami ellen! Akkor, négy évvel ezelőtt!) Ha abban az időben hivatott férfiak jöttek volna, ha isteni küldetésük lett volna, ha önmagukban is értéket képviseltek volna, ha bele tudtak volna markolni ennek a nemzetnek lelkébe, akkor megmenthették volna ezt a nemzetet és akkor ma Magyarország lenne a legyőzött államok között a legboldogabb. De, mondom» ezek nem hivatott férfiak voltak és inert nem hivatott férfiak voltak, a végzet elindult útjára, amikor ezek az ország sorsának intézését kezükbe vették. Ezeknek az embereknek a saját értékükön, erejükön kivül kellett keresni a segitő erőket. Mindenekelőtt felhasználtak szent gondolatokat, felhasználták a kereszténységet, Krisztus nevét, felhasználták a haza nevét. Ez azonban nem volt elég. Mert igaz ugyan, hogy ezekre a szent nevekre, eszmékre, jelszavakra hallgatott az a nemzet, amely Megváltót, Messiást várt, de lassanként megmutatkozott az ország sorsát intéző emberek tehetetlensége, érdemetlensége. Ezeknek tehát, akik egy darabig meg-élhettek a szent eszméknek propagálásából, hangoztatásából, más segitő eszközökhöz kellett nyuluiok. Ezek a segitő eszközök rendelkezésre álltak, mert hiszen az uj berendezkedésnek első napjaiban már megismerték ezeket az eszközöket azok, akik az ország felett a hatalmat a kezükbe kaparitották. Ha visszaemlékezünk a négy év előtti állapotokra ha visszaemlékezünk 1919 augusztusára, kell, hogy emlékezzünk arra, hogy a magyar nép akkor jó szándékokkal, türelniességgel volt a lelkében eltelve. Igen érdekes, hogy a kommunizmus bukása után az első napokban, az első hetekben a bosszuérzés nem fog*ott lángot a magyar nép lelkében._ (Ugy van! balfelöl. — Kállay Tamás: Vájjon, akinek az apját felakasztották, mire gondolt?) Örültünk mindannyian, hogy vége van a rossz időknek, tanultunk, láttuk, hogy mi a nagy szenvedés, a nagy rossz, és láttuk ugyan, hogy szenvedni kell tovább is, de tudtuk, hogy mégis ez a kisebbik rossz. Türelmesen indultunk el a magunk útjára, a nemzet megmentésének útjára. A magyar nép nem reagált bosszúval már csak azért sem, mert hiszen bizonyos mértékig akkor még benne élt az időkben, a történelemben, tudta, hogy mindannak, ami történt, megvan a maga oka és azért tömegeket, különösen ártatlanokat, felelőssé tenni nem lehet. Megelégedett azzal, amiről én a magam kis megyéjének hangulatára vonatkozólag' beszámolhatok, pedig ez talán egyik helye volt az országnak, ahol a legjobban dühöngött a kommunizmus, ahol tehát a legtöbb ok lett volna a bosszúra és ahol a legjobban voltak előkészítve a lelkek még igazságtalanságra is, mondom, megelégedett a magyar nép azzal, hogy akiket közvetlenül bűnösöknek látott, azokat elfogta, letartóztatta és a hatóságok kezére adta. A magyar nép megbocsátása, józansága, az, hogy kezdettől, az első pillanattól fogva épen évi január hó 3-án, csütörtökön. 321 a kereszténysége, becsületes hite, vallásossága miatt visszaborzadt mindenféle megtorlástól, mert hazáját nagyon szerette és tudta, hogy az ilyen bosszúból a hazára csak káros következmények származhatnak, nem töltnette be a maga történelmi szerepét, mert lassanként tapasztalnunk kellett, hogy a kommuniznius területén kivül eső helyekről meg jöttek úgynevezett küiönitmenyek, amelyek aztán .kezükbe kapták a propagandát és a leggyülölködőbb, a legvadabb, a legoktalanabb demagógiává 1 kezdték a nyugodt magyar népet felizgatni, felzaklatni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: És megbontani a nemzeti egységet!) Ezeknek a különítményeknek — Siófokon, Orgoványon és egyéb szomorú helyeken — hirtelen a mi fejünk kezdett fájni, azoké, akik itthon voltunk a kommunizmus alatt, azt végigszenvedtük, mialatt ők a bankgassei milliókból odakünn pezsgőztek. (Ugy van! Taps a szélsőbaloldalon.) Itt kezdődnek a bajok, itt kezdődnek azok az iszonyatok, amelyek megbélyegzik a magyar népnek arra az időre eső történelmét. Ezeknek az atrocitásoknak, mindazoknak a visszaéléseknek azonban megvolt a maguk tendenciájuk. Ezek önmagukért való célt szolgáltak. Szolgálták azt, hogy az államhatalom szervezetében majd azok kezébe jusson a hatalom, akik alkalmasnak látták az akkori anarchikus állapotot arra, hogy minden érdem és hivatottság nélkül a hatalmat kezükbe vegyék. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezért volt szükség a mesterséges terrorra, ezért volt szükség a magyar nép lelkének megvaditására, felizgatására. Bár itt büszkén kell megállapítanom, hogy ez a felizgatás nem sikerült, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert a magyar népnek egyetlen atrocitáshoz sincsen köze, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mindig a küiönitmenyek, azok egyes csoportjai Ítélkeztek a nép nevében, s a nép némaságában, megriadtságában találták meg a konszenzust, a hozzájárulást ahhoz, hogy hivatkozhassanak arra, hogy ök népitéietet hoztak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: Britanniások!) E mesterséges terrornak, a demagógiának, a féktelen izgatásnak meg is. lett a következménye: ugy rendezkedhettek be, ahogyan akartak. Természetes, hogy a megszerzett hatalmat, amelyet részben a félelem, részben a félrevezetettség adott kezükbe, megtartani akarták. Továbbra is hűek maradtak tehát eszközeikhez, hirdettek és hangoztattak, hívatlanul és szinte szentségtörően, ajkukra nem illő szentséges elveket és neveket, viszont természetes, hogy azért, hogy a nemzet észre ne vegye, hogy mi történt vele, hogy nem hivatott emberek kezébe került a hatalom, hogy észre ne vegye, hogy semmit sem tudnak tenni a nemzet, a nép érdekében, hanem napról-napra rohanunk a romlás felé: ezért az egyéb kormányzati eszközöket, műszereket is működésben kellett tartamok, éveken át működésben tartották hát a terrort, amint hogy az ma is működésben van. (Vanczák János: Gyorsított tanácsok! — Horváth Zoltán: Ekrazit!) Ezeknek, — amikor egy napon már mindenki észrevette, hogy a hatalom megtartása náluk öncéllá vált és annak nem a nemzet megmentése a célja; amikor egy napon már minden magyar szemében nyilvánvalóvá lett, hogy valahányszor nemzetről és hazáról beszélnek, tulaj donképen magukat értik alatta: I ezeknekl hogy hátalmukat megtarthassák, 46*