Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-215

A nemzetgyűlés 215. ülése 1.924. esetlenségbe jutott országot súlyos nagy tör­ténelmi pillanatokban megmenthessenek. Min­den végzet azután ebből következett. Pedig semmi sem lett volna könnyebb, mint négy évvel ezelőtt, amikor a nemzet sok megráz­kódtatáson és sok tanulságon ment keresztül, megmenteni ezt a nemzetet, mert adva volt az elkövetkező kormányzat részére olyan psychi­kai pillanat, olyan mentalitás, amely mellett maga mögött láthatta volna egységesen, egyetlen szilárd tömbben az egész nemzetet. — (Lendvai István: Amikor cikket irt Garami ellen! Akkor, négy évvel ezelőtt!) Ha abban az időben hivatott férfiak jöttek volna, ha isteni küldetésük lett volna, ha ön­magukban is értéket képviseltek volna, ha bele tudtak volna markolni ennek a nemzetnek lel­kébe, akkor megmenthették volna ezt a nem­zetet és akkor ma Magyarország lenne a le­győzött államok között a legboldogabb. De, mondom» ezek nem hivatott férfiak voltak és inert nem hivatott férfiak voltak, a végzet elindult útjára, amikor ezek az ország sorsá­nak intézését kezükbe vették. Ezeknek az em­bereknek a saját értékükön, erejükön kivül kellett keresni a segitő erőket. Mindenekelőtt felhasználtak szent gondolatokat, felhasznál­ták a kereszténységet, Krisztus nevét, felhasz­nálták a haza nevét. Ez azonban nem volt elég. Mert igaz ugyan, hogy ezekre a szent nevekre, eszmékre, jelszavakra hallgatott az a nemzet, amely Megváltót, Messiást várt, de lassanként megmutatkozott az ország sorsát intéző emberek tehetetlensége, érdemetlensége. Ezeknek tehát, akik egy darabig meg-élhettek a szent eszméknek propagálásából, hangozta­tásából, más segitő eszközökhöz kellett nyul­uiok. Ezek a segitő eszközök rendelkezésre álltak, mert hiszen az uj berendezkedésnek első napjaiban már megismerték ezeket az esz­közöket azok, akik az ország felett a hatalmat a kezükbe kaparitották. Ha visszaemlékezünk a négy év előtti álla­potokra ha visszaemlékezünk 1919 augusztu­sára, kell, hogy emlékezzünk arra, hogy a ma­gyar nép akkor jó szándékokkal, türelniesség­gel volt a lelkében eltelve. Igen érdekes, hogy a kommunizmus bukása után az első napok­ban, az első hetekben a bosszuérzés nem fog*ott lángot a magyar nép lelkében._ (Ugy van! bal­felöl. — Kállay Tamás: Vájjon, akinek az apját felakasztották, mire gondolt?) Örültünk mindannyian, hogy vége van a rossz időknek, tanultunk, láttuk, hogy mi a nagy szenvedés, a nagy rossz, és láttuk ugyan, hogy szenvedni kell tovább is, de tudtuk, hogy mégis ez a kisebbik rossz. Türelmesen indultunk el a magunk útjára, a nemzet megmentésének út­jára. A magyar nép nem reagált bosszúval már csak azért sem, mert hiszen bizonyos mértékig akkor még benne élt az időkben, a történelem­ben, tudta, hogy mindannak, ami történt, megvan a maga oka és azért tömegeket, külö­nösen ártatlanokat, felelőssé tenni nem lehet. Megelégedett azzal, amiről én a magam kis megyéjének hangulatára vonatkozólag' beszá­molhatok, pedig ez talán egyik helye volt az országnak, ahol a legjobban dühöngött a kom­munizmus, ahol tehát a legtöbb ok lett volna a bosszúra és ahol a legjobban voltak előké­szítve a lelkek még igazságtalanságra is, mon­dom, megelégedett a magyar nép azzal, hogy akiket közvetlenül bűnösöknek látott, azokat elfogta, letartóztatta és a hatóságok kezére adta. A magyar nép megbocsátása, józansága, az, hogy kezdettől, az első pillanattól fogva épen évi január hó 3-án, csütörtökön. 321 a kereszténysége, becsületes hite, vallásossága miatt visszaborzadt mindenféle megtorlástól, mert hazáját nagyon szerette és tudta, hogy az ilyen bosszúból a hazára csak káros követ­kezmények származhatnak, nem töltnette be a maga történelmi szerepét, mert lassanként ta­pasztalnunk kellett, hogy a kommuniznius te­rületén kivül eső helyekről meg jöttek úgyneve­zett küiönitmenyek, amelyek aztán .kezükbe kapták a propagandát és a leggyülölködőbb, a legvadabb, a legoktalanabb demagógiává 1 kezdték a nyugodt magyar népet felizgatni, fel­zaklatni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: És megbontani a nemzeti egységet!) Ezeknek a különítményeknek — Siófokon, Orgoványon és egyéb szomorú he­lyeken — hirtelen a mi fejünk kezdett fájni, azoké, akik itthon voltunk a kommunizmus alatt, azt végigszenvedtük, mialatt ők a bank­gassei milliókból odakünn pezsgőztek. (Ugy van! Taps a szélsőbaloldalon.) Itt kezdődnek a bajok, itt kezdődnek azok az iszonyatok, amelyek megbélyegzik a ma­gyar népnek arra az időre eső történelmét. Ezeknek az atrocitásoknak, mindazoknak a visszaéléseknek azonban megvolt a maguk tendenciájuk. Ezek önmagukért való célt szol­gáltak. Szolgálták azt, hogy az államhatalom szervezetében majd azok kezébe jusson a ha­talom, akik alkalmasnak látták az akkori anarchikus állapotot arra, hogy minden érdem és hivatottság nélkül a hatalmat kezükbe ve­gyék. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezért volt szükség a mesterséges terrorra, ezért volt szükség a magyar nép lelkének megvaditására, felizgatására. Bár itt büszkén kell megállapítanom, hogy ez a felizgatás nem sikerült, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert a magyar népnek egyetlen atrocitáshoz sincsen köze, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mindig a küiönitmenyek, azok egyes csoportjai Ítélkeztek a nép nevében, s a nép némaságában, megriadtságában találták meg a konszenzust, a hozzájárulást ahhoz, hogy hivatkozhassanak arra, hogy ök népitéietet hoztak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: Britan­niások!) E mesterséges terrornak, a demagó­giának, a féktelen izgatásnak meg is. lett a következménye: ugy rendezkedhettek be, aho­gyan akartak. Természetes, hogy a megszer­zett hatalmat, amelyet részben a félelem, rész­ben a félrevezetettség adott kezükbe, megtar­tani akarták. Továbbra is hűek maradtak te­hát eszközeikhez, hirdettek és hangoztattak, hívatlanul és szinte szentségtörően, ajkukra nem illő szentséges elveket és neveket, viszont természetes, hogy azért, hogy a nemzet észre ne vegye, hogy mi történt vele, hogy nem hivatott emberek kezébe került a hatalom, hogy észre ne vegye, hogy semmit sem tudnak tenni a nemzet, a nép érdekében, hanem nap­ról-napra rohanunk a romlás felé: ezért az egyéb kormányzati eszközöket, műszereket is működésben kellett tartamok, éveken át mű­ködésben tartották hát a terrort, amint hogy az ma is működésben van. (Vanczák János: Gyorsított tanácsok! — Horváth Zoltán: Ekrazit!) Ezeknek, — amikor egy napon már min­denki észrevette, hogy a hatalom megtartása náluk öncéllá vált és annak nem a nemzet megmentése a célja; amikor egy napon már minden magyar szemében nyilvánvalóvá lett, hogy valahányszor nemzetről és hazáról be­szélnek, tulaj donképen magukat értik alatta: I ezeknekl hogy hátalmukat megtarthassák, 46*

Next

/
Thumbnails
Contents