Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-214
312 A nemzetgyűlés 214. ülése 1.923. évi december hó 21-én, pénteken. jából is nehézségek állanak fenn !) Helyesen mondja Drozdy t. képviselőtársam, a deviza szempontjából sem tud boldogulni az a kisiparos és kiskereskedő. Nincs neki könyvelője, se titkárja, saját maga intéz mindent és ha megvolna is a behozatal lehetősége, ami nincs meg, a devizaátutalással járó nehézségek miatt nem tudja megszerezni a cseh koronát, ő nem tud elmenni a Váczi-utca 40. sz. alá a Deviza-bizottsághoz és ott sorbaállani, amig bejut ; azt sem tudja, hogyan keli kiállítani az Írásokat, — liiszén ők primitiv emberek. Ezek olyan problémák, amelyekkel érdemes foglalkozni, de Kállay pénzügy minist er ur mindig a fiskus szempontjából nézi a dolgokat és nem veszi magának a fáradságot, hogy gyakorlati emberekkel érintkezzék, akik olyan értelemben g} r akorlatiak, mint magam is, aki a kereskedelemben működöm és látom a dolgokat. Ter- : mészetesen, én nem a nag3'gyárosok szekerét akarom tolni és ha elmegyek a pénzügyministeriumba, szeretném, hogy rendelkezésemre áll- ; jon a minister ur, mert talán én is tudok, ha kisember is vagyok, útmutatással szolgálni. Én szivesen beszélek ezekről a dolgokról, az előbb elmondottakat kötelességem volt szóvá tenni, s amiről most beszélek, az kedves témám. Hiszen akármilyen közöttünk a politikai nézeteltérés, én hiszem és tudom, hogy a túlsó oldali képviselőtársaimnak egy nagy része igy érez és igy gondolkozik ebben a kérdésben, mert lehetetlen, hogy olyan vidéki kerületekben, ahol kisgazdák vannak, ahol a magyar dolgozó nép él, igazán ki akarják szolgáltatni a dolgozó nép millióit néhány gyáros zsebérdekeinek. Bármilyen különböző felfogásunk is van a politikai viszonyokról, de magyar embereknek tartom önöket és nem tudom feltételezni, lehetetlennek tartom, hogy önök helyeseljék ezt a pénzügyi politikát. T. Nemzetgyűlés ! A belügymmister ur által legutóbb benyújtott fővárosi törvényhatósági választási tervezetet már Peyer Károly t. képviselőtársam is szóvátette. De én ezt a tervezetet más szempontból akarom megvilágítani, mert kapcsolatos az előbb emiitett témámmal. A tervezet azt mondja, hogy nem lehet választó, aki egyenes adót nem fizet. Épen a behozatali rendszerrel kapcsolatban a fogyasztók, a kisiparosok ; nagyon sokat fizetnek adóban. Sokkal többet fizetnek, a kormány helytelen gazdasági politikája folytán, mint amennyit akkor fizetnének, ha ez a gazdasági politika nem ilyen volna s megfizetik a 3%-os forgalmi adót is. Ez már olyan megadóztatása a kisembernek, amely igazán méltóvá teszi őt a választójogra, mert hiszen lehetetlen, hogy amikor a kormány gazdasági politikája egyenesen nagy adóterheket ró ilyen úton-módon az adózó polgárokra, akkor csak azért, mert egyenes állami adót nem fizetnek, nem tartja méltóknak arra, hogy a város ügyeibe beleszóljanak és a városi törvényhatósági választásokon szavazatukat leadják. Ez jellemző a belügyminist er ur gondolkozására, én azonban bejelentem, hogy a szociáldemokrata párt -— s remélem polgári ellenzéki képviselőtársaink is •— ez ellen a törvényjavaslat ellen a legmesszebbmenő harcot fogja lefolytatni. Lehetetlen, hogy ebből a javaslatból törvény váljék. Hiszen lehetséges, hogy Wolff Károly t. képviselőtársam és az ő elvbarátai a kormány támogatását attől teszik függővé, hogy a kormány viszont a fővárosban segítőkezet nyújtson nekik arra, hogy tovább hatalmon maradhassanak. Hiába tiltották el tőlünk, mint Peyer Károly t. képviselőtársam is mondotta, a plakátokon a felvilágosító szöveget, mi igenis, élni fogunk ezzel. Élni fogunk ezzel akkor is, ha törvényileg tiltva lesz, mert hiszen, ha majd Bethlen ministerelnök ur hazajön, majd megkérdezzük tőle, hallott-e olyasmiről Londonban és Parisban, hogy egy választás alkalmával a kiragasztandó plakátokon semmi egyéb szöveg nem lehet, mint az, hogy ki a jelölt és mikor tartja programmbeszédét,agitációt azonban nem lehet folytatni. Én jártam Bécsben épen a legutóbbi választások előtt. Ott a házakat nem lehetett kilátni a plakátoktól, ugy a keresztényszocialista párt, mint a [szociáldemokrata párt«a legmesszebbmenő agitációt ott folytatta le a plakátokon, mert gyűlésre nem mehet el mindenki, a falakat azonban megnézi és elolvassa a propagandát. Nem kell lázítani és izgatni ezzel a propagandával, de ugy látszik, tisztelt képviselőtársaim és a kormány az igazság megmondásában lazítást látnak. (Szeder Ferenc : Félnek a betűtől is már nagyon !) Én azt hiszem nem az a lázítás, ha az ember szóvá teszi a káros tényekel, az ország megrontására alkalmas tényeket, mert a tények maguk lázítanak. Rossz politikát folytatunk azzal, ha a káros tények előtt fejünket a homokba dugjuk és szóvá nem tesszük, mert azzal előbbre nem visszük az ország ügyét. Ezek után talán felesleges kijelentenem, hogy a felhatalmazási törvényjavaslatot nem fogadhatom el, bár a mostani időpontban az egységespárt ezt rossz néven veszi és az előttem felszólalt t. képviselőtársam kvázi hazafias kötelességnek mondotta a kormány támogatását ebben a pillanatban. De ha visszatekintünk a magyar parlamentáris élet történetére, ugy látjuk, hogy az 1867. évi kiegyezés óta nem akadt olyan ellenzék, amely a költségvetést vagy az indemnitást a kormány részére megszavazta volna. Olyan időben, amikor a közszabadságokat mégis valamivel jobban respektálták, mint most, amikor az embereket nem internálták, hanem ha bűntényt követtek el, akkor lecsukták őket legális kontradiktórius bírósági eljárás után ; olyan időben, amikor a sajtószabadságot mégis ugy ahogy respektálták, szóval a régi szabadelvüpárti korszakban vagy még a Sennyey-párt idejében is, — hiszen az akkori állapotok is a magyar osztály uralom szimptómáinak bélyegét hordták ugyan magukon, de mégis a mai állapotokhoz képest valóságos aranykorszak volt — az ellenzék akkor sem volt bizalommal a kormány iránt, akkor is megtagadta a költségvetést és az indemnitást, sőt a költségvetési viták sokszor heteken és hónapokon keresztül folytak, anélkül hogy akkor hazaárulás-számba ment volna ez, és anélkül hogy ezért az ellenzéket az obstrukció vádjával illették volna. Bennünket a mi választóink, a magyar dolgozó nép azért küldött ide a parlamentbe, hogy minden fájdalmának, minden keservének hangot adjunk és minden bajának kifejezést adjunk. Ránk nézve egyesegyedül ez a feladat a döntő. Reánk nézve nem az a fontos, hogy a kormány mit kíván tőlünk. Az ország érdekét természetesen mi is respektáljuk, sőt ennek az országnak
