Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-214

A nemzetgyűlés 214. ülése 1923. évi december hó 21-én, pénteken. 283 művészei után talán szerénytelenség, ha a házszabályokhoz én is szót kérek. Rövidre fogom felszólalásomat. Azért kértem szót, mert lehetségesnek tartok olyan megoldást is, amely dacára annak, hogy az elnöki felfogással némileg megegyezik, módot nyújt arra, hogy a házszabályok szellemének megfelelően, a felszólalást is lehetővé tegye. A házszabályok 251. §-a ugyanis azt mondja, hogy a napirend a tárgyalásra szánt idő utolsó félórájától kezdve állapíttassék meg. Az utolsó félóra ipso facto nem jelenti azt, hogy pontosan hét óra 30 perckor keíl a napirend megállapítására áttérni, hanem lehetséges olyan felfogás is, hogy az utolsó félóra még tart egy perccel, illetve szigorúan véve, egy másodperccel előbb is, mint az a félóra letelt. Hogy ebben van valami logika, mutatja szerintem az is, hogy annak a felszólalónak, aki az utolsó negyedórát néhány perccel megelőzően jutott szóhoz, nincs módja arra, hogy órás beszédet tartson. Nem hiszem, hogy a házszabálynak az lett volna az intenciója, hogy annak, aki az utolsó negyedórában kerül sorra és hosszasan szeret beszélni, sokkal nagyobb sansza legyen, mint annak, aki csak néhány perccel előbb került szóhoz. Mert, amennyiben a Pláz nem teljesiti azt a kérelmet, hogy az illető szónok, aki az utolsó negyedóra előtt, vagyis normális viszonyok között, háromnegyed kettőkor került sorra, tovább beszélhessen, ugy ennek összesen 20—30 percnyi ideje van, ami magában véve a legfontosabb mondandókra elég. Sürgősség esetén, ha a napirendet nem pontosan 7 óra 30 perckor kezdjük megállapítani, hanem kitoljuk addig az időig, ameddig a legliberálisabb magyarázat alapján lehetséges volna, vagyis néhány másodperccel a tárgyalási iclő letelte előttig, akkor megvan a mód arra, hogy az utolsó felszólaló is félórás vagy 40 perces beszédben mondhassa el mondanivalóját. Ezzel a magyarázattal megvolna a lehetősége annak, hogy az a szónok, aki olyan szerencsétlen, hogy utolsónak, néhány perccel korábban jut szóhoz, mint amely időben a házszabályok megengednék neki, hogy beszédjének elhalasztását kérje, ne kerülhessen előnyösebb helyzetbe, mint az a szónok, aki korábban került sorra. Méltányos volna, ha ilyen liberális magyarázatot adnánk a házszabályoknak oly értelemben, hogy csak az szükséges, hogy a napirend megállapítása a tárgyalásra szánt idő utolsó félórájában kezdődjék meg. Ezzel, azt hiszem, a legérzékenyebb felszólalót is némileg megnyugtatnók, mert hiszen annak, aki néhány perccel az utolsó 1

/

4 óra előtt kezdi beszédét, sincs módja arra, hogy órákhosszat beszéljen. E magyarázat szerint a házszabályok a felszólalás jogának biztosításával még nem kívánták okvetlenül azt is megengedni, hogy mindenkinek egyformán, órákhosszat tartó felszólalásra legyen módja. Felfogásom szerint ez a magyarázat a sürgősség szellemével is jobban összeegyeztethető volna, mint az a felfogás, hogy a tárgyalásra szánt időnek hét óra harminc perckor való lejárásához ragaszkodunk. Ha megvan rá a mód, kezeljük liberálisabban a kérdést, és így alkalmat adunk mindenkinek arra, hogy mondanivalóját előadhassa. Elnök : ' Pe.idl képviselő ur a házszabály okhoz kért szót. Peidl Gyula : Tisztelt Nemzetgyűlés ! Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy egészen különösen érzem magamat ebben a házszabály vitában. Másfél esztendő alatt, amióta a Háznak tagja vagyok, hozzászoktam ahhoz, hogy a tárgyalás alatt levő ügyet ismerem. A tárgyalás alatt levő törvényjavaslatokat vagy jelentéseket előzetesen nyomtatásban szétosztják és tisztára a képviselőkön múlik, hogy a tárgyakat alaposan megismerhessék. A jelen esetben, bármilyen élvezettel hallgatom is a házszabályokra vonatkozó vitát, sajnálattal kell megállapítanom, hogy másfél esztendő rövid volt ahhoz, hogy a házszabályokat megismerhessem, mert ilyen házszabályokat nem kaptam. Mindenekelőtt tehát arra kérném fel az elnök urat, méltóztassék intézkedni, hogy a házszabályokat a képviselők kézhez kapják, hogy azokat megismerhessék egyrészt azért, hogy a saját jogaikkal és kötelességeikkel tisztában legyenek és kötelességeiket a házszabályoknak megfelelően teljesíthessék, másrészt pedig, hogy jogaikat a házszabályok alapján megvédhessék. Ami a dolog érdemi részét illeti, kettéválasztom a kérdést : elvi és gyakorlati szempontra. Elvileg az, amit Gaal Gaston t. képviselőtársam a házszabállyal a kezében és a házszabály megfelelő szakaszainak interpretálásával elmondott, egészen világossá teszi előttem, hogy az elnök ur tévedésnek esett áldozatul, mert nyilvánvaló, hogy ha a házszabályok egyik citált rendelkezése feljogosítja a képviselőt és pedig minden egyes képviselőt arra, hogy a napirenden levő tárgyakhoz ugy az általános vitában mint a részletesben egyszer felszólalhasson és véleményét elmondhassa, másrészt a házszabályoknak másik rendelkezése sürgősség esetére bizonyos korlátozásokat vagy bizonyos változtatásokat konstruál és állapit meg, ha ezekben a változtatásokban nincs kifejezetten felsorolva a szóbanforgó eset, akkor lehetetlen ugy interpretálni a házszabályokat, hogy a szóbanforgó esetre is áll ez a kivételes rendelkezés. Ez előttem a kérdést elvileg teljesen tisztázza. Azzal szemben, amit Kassay t. képviselő ur felhozott mint lehetőséget az ellenkező magyarázatra, de amelyet nyomban le is rontott, beigazolván, hogy ez a magyarázat nem állhat meg, amely magyarázatot azonban Ernszt t. képviselő ur olyannak kivánt tekinteni, mint amely homályba borítja az egész kérdést, arra kívánok rámutatni, hogy ha Ernszt t. képviselő ur szerint homályos a kérdés megítélése a sürgősség kimondása esetében, akkor ugyanolyan homályos sürgősség nélküli normális ülések esetére is. Mert hiszen tisztára csak időbeli különbség, ha valakinek módjában áll nemcsak este 8-tól kezdve 12 órán túl beszélni, hanem megvan technikailag és elvileg a lehetőség arra, hogy egy korábban kezdett beszédet is csak éjfél után fejezzen be. Ami a kérdés gyakorlati részét illeti, az talán kevésbé fontos, de mégis meg kívánom említeni, mert nem tudom elnyomni azt az érzésemet, hogy a jelen esetben, tegnap este a többség részéről egy animozitás jutott kifejezésre. (Ugy van ! Ugy van ! balfelől. — Propper Sándor : Illojalitás !) Es ha itt az elnök ur utalt arra, hogy a többség a saját pártjabeli képviselőkkel is megtette már azt, hogy elutasította kérésüket NAPLÓ XVIII. 41