Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-213

2ű8 A nemzetgyűlés 213. ülése 1923. azzal az erővel sem, amellyel az ipari munkásság rendelkezik. Itt van egy egész tekintélyes munkás­tábor, amelynek sokkal súlyosabb panaszai van­nak. Ezeket kötelességszerűen teszem szóvá ez alkalommal, annál is inkább, mert ennek a munkásosztálynak önök szerint, de nem miszerin­tünk, itt csak egyetlen egy szószólója van, Szeder képviselőtársam. (Erdélyi Aladár : Mi inkább azt mondjuk, hogy ezt is tagadásba vesszük! — Batitz Gyula : Az a fontos, hogy a földmunkások nem veszik tagadásba és azt hiszem, ez a per­döntő! — Farkas István : Előnyére szolgál Sze­dernek, hogy ön tagadásba veszi !) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! Szabó Imre: Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy amikor politikai mandátumot vállaltunk, ezt vállaltuk nemcsak az ipari munkásság ügyé­ért, hanem vállaltuk ennek az országnak minden dolgozó munkásáért, tekintet nélkül arra, hogy milyen munkával foglalkozik, legyen az ipari, földmives, fizikai vagy szellemi munkás, sőt to­vább megyek, vállaltuk az ország minden elnyo­mottjáért és jogtalanjáért. Ha tehát ez a felfogá­sunk, akkor senki sem vetheti szememre, hogy itt a földmunkások ügyét is szóváteszem. Mielőtt erre rátérnék, tisztelettel kérnék egy kis szünetet. Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem, (Szünet után.) (Az elnöki széket Pesthy Pál foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szabó Imre képviselő urat illeti folytatólagosan a szó! Szabó Imre: T. Nemzetgyűlés ! Amikor a föld­munkások szervezkedésének kérdéséről van szó, amikor mi ezt itt szóbahozzuk, akkor a túlsó ol­dalról, ha mindjárt közbeszólások formájában is, állandóan azt a választ kapjuk, hogy mi azt nem tudjuk, hogy a földmiveseknek van szervezkedési szabadságuk. Ezzel szemben én azt álíitom: azoknak a föld­miveseknek, akik hajlandók odaállani (Halljuk! jobbfelől.) a mindenkori hatalom szekerét tolni, akik hajlandók odaállani stafázsnak és helyeslő, fejbólongató Jánosoknak a helyi közigazgatás mögé és a kormány mögé, elhiszem, hogy van szervezkedési szabadságuk, én elhiszem azt, hogy Csontos Imre képviselőtársam pártjának, hogy az ottani földmunkásoknak, azoknak, akik vele egyet­értenek Karcagon, vagy Csizmadia András kép­viselőtársam embereinek Orosházán, vagy Kuna P. András embereinek az ő falujában vagy váro­sában a Berettyó vagy a Körös mellett, van bizo­nyos szervezkedési szabadságuk addig, amig ez az illető képviselőtársaimnak jól esik és amig ez az ő felfogásuknak megfelel. De legyenek meggyőződve, hogy abban a pillanatban, amikor ez a szervezkedés akár a helyi hatóságnak, akár a központi államhatalom­nak kellemetlen lesz, akkor ez a szervezkedés már nincs is meg; csak addig van meg, amig jó gye­rekek, de amikor komolyan a saját osztályérde­keiket kezdik taglalni, azt próbálják napirendre hozni, abban a pillanatban már nincs is szerve­zetük. De ne tessék azt hinni, azt állítani velünk szemben, hogy csak Karcag, Orosháza, vagy nem tudom én, melyik község, vagy vidéki város van még igy, mert ebben az országban sok-sok város, sok-sok község van, ahol sok nincsetlen földmun­kás ki van szolgáltatva a mindennapi éhsége, rongyoskodása révén mindenkinek, akinek csak egy kis hatalma is van felettük. Ezeknek a mun­kásoknak az érdeke az, ami minket arra kény­szerit, hogy az ő ügyeiket. . . (Zaj.) évi december 20-án, csütörtökön. Elnök: Csendet kérek, képviselő urak ! Szabó Imre: Kérem, ne méltóztassanak za­vartatni magukat, egész bátran tessék mulatni. {Egy hang jobbfelől : Azt mondják, hogy jobb, ha nem hallják! — Varsányi Gábor: Ne zavarjuk 1 Az obstrukciót lehet zavarni!) Én azonban nem vagyok hajlandó elfogadni ezt az álláspontot és azt mondom: nekünk mind ez a sok szerencsétlen ember kötelességünkké tette, hogy érdekükben szót emeljünk itt a nemzetgyű­lésen, mert meggyőződésünk, hogy senki az ő ér­deküket szivén nem viseli. Elég baj, hogy nekünk kell ezt itt állandóan szóvá tennünk, elég szomorú, hogy nekünk a magunk súlyos sok-sok szomorúsá­gán, a magunk baján kivül még egy óriási nagy tö­meg szervezetlen, elnyomott, kizsákmányolt mun­kástársunk ügyét is cipelnünk kell és napirenden kell tartanunk és foglalkoznunk kell vele, áldoza­tot kell érte hoznunk. (Erdélyi Aladár: Schandl Károly többet csinált értük, mint önök együtt­véve! — Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztas­sanak helyeiket elfoglalni és csendben maradni. Szabó Imre: A földmivelésügyi minister ur nem mondom, hogy hivatalosan nyilatkozott, de nem egyszer hangoztatta már itt közbeszólás for­májában, a legutóbb épen Szeder t. képviselőtár­sammal szemben, hogy igenis, ő megengedi a föld­munkások szervezkedéséi, ő nem akadályozza meg azt, hogy a földmunkások jogos igényeiket a szer­yezkedés utján érvényesítsék. Mégis azt látom, hogy ennek ellenére ezeknek a munkásoknak min­den megmozdulását a legkíméletlenebb formában nyomják el. Akár azt nézem itt is, hogy mit csinál a helyi közigazgatás, akár azt nézem, hogy mit csinál a megyei igazgatás, akár azt vizsgálom, hogyan bánnak velük ugyanott a belügyministeriumban, ahol a mi ügyeinket intézik, mindenütt azt találom, hogy ha talán lehetséges, még fokozottabb mértékben nyomják el őket, mint ezt az ipari munkássággal teszik. A szarvasi járás főszolgabirája pl. ezeknek a munkásoknak — bár ugyanúgy megvan az or­szágos szövetségük, mint az ipari munkásoknak — nem hajlandó gyűlést engedélyezni arra, hogy ezek Szarvason a helyi csoportot megcsinálják. (Kováts-Nagy Sándor: Mennyi pénzbe kerül az országnak, hogy önök igy beszélnek! — Horváth Zoltán: Hát az, hogy önök idejöttek! — Kováts­Nagy Sándor: Az nem került egy krajcárba sem, képviselő ur! — Horváth Zoltán: Gömbös még most is adós az elszámolással ! — Br. Podma­niczky Endre: Kinek adós? — Horváth Zoltán: Nekünk az elszámolással !) Elnök: Csendet kérek! Horváth Zoltán kép­viselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Zaj a jobboldalon.) Csendet kérek, képviselő urak, jobbfelől is! (Éhn Kálmán: Hallgassatok! Nem lehet hallani! Azért vagyunk itt, hogy hall­gassuk! — Klárik Ferenc: Azért nem lehet hal­lani, mert nincs csönd! Pedig jó akusztikája van ennek a teremnek! — Éhn Kálmán: De nem hal­lunk, mert ott folyton lármáznak!) Csendet kérek! (Varsányi Gábor: A szónok zavarja a közbeszólót!) Csendet kérek! Szabó Imre: T. Nemzetgyűlés! Nem az a baj, hogy az kerül sokba az országnak, hogy én itt felállók és elpanaszlom azokat a bajokat, amelye­ket én saját munkásosztályunk szempontjából orvosolni szeretnék, hanem baj, hogy ülnek itt képviselőtársaim tétlenül, hallgatva egész éven keresztül, anélkül hogy okos ötlet belőlük az egész éven kérésziül kijönne. (Kováts-Nagy Sándor: Az a fő, hogy magukból kijön!) Azt várnám, hogy azok, akik kifogásolják, hogy itt jogos panaszo­kat emelnek, ha ők okosabbak, álljanak fel és

Next

/
Thumbnails
Contents