Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-213

A nemzetgyűlés 213. illése 1923. évi december 20-án, csütörtökön. 249 más felfogás van. Tessék megadni a lehetőségét annak, hogy ez a politikai felfogás itt is ki tudjon alakulni. Ott sem volt talán az a politikai felfogás a kezdetén, akkor, amikor az általános választójogot megalkották. Ha Magyarország boldogulni akar, neki nem a reakciós irányzat felé kell haladnia, hanem bele kell kapcsolódnia a demokratikus fejlődés korszakába és nem elegendő az, hogy a ministerelnök a mi Branting elvtársunkra Parisban egy banketten felköszöntőt mond, idehaza pedig annak a Brantingnak az elvtársait internálótáborban és fegyházakban tartja, hanem vonja le a ministerelnök ur ennek a konzekvenciáit. (Zaj.) Elnök (csenget) : (Erdélyi Aladár : Nem elvtársa! Azt Branting megtagadta!) Peyer Karoly : Ha a ministerelnök a külföldön látja azt, hogy a demokratikus fejlődés embereinek kezében van letéve Magyarország sorsa, akkor igyekezzék itt egy olyan demokratikus uralmat létesiteni, amely a nép vállain nyugszik és nem erőszakon alapul, igyekezzék olyan uralmat létesiteni, amelyben a jog és a törvény uralma van meg és azután lehet beszélni azokról a kérdésekről, amelyekben talán világnézleti, felfogásbeli különbség választ el bennünket. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Igen í Nemzetgyűlés! Ezek az okok azok, amelyek miatt bizatmatlansággal viseltetünk a kormány iránt. Épen azért a felhatalmazási törvényjavaslatot nem fogadom el. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A napirend tárgyalására szánt idő első fele lejárt. A vitát megszakitom. Az ülést délutáni 4 óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja, el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Szabó Imre! Szabó Imre: T. Nemzetgyűlés! Ugy tanultam, hogy kormányozni annyit jelent, mint előre látni. Ha megáll ez a tétel, egyáltalán nem tapasztalható ez a kormánynál, a kormány politikájában. A kormány nemcsak hogy nem lát és nem intézkedik előre, súlyos és fontos kérdésekben, hanem azt kivánja, hogy mások se lássanak és mások is ugyanúgy homokba dugott fejjel intézzék a dolgokat, mint a kormány. (Batitz Gyula: És azt akarja, hogy mi hátramenjünk!) A kormány nemcsak azt szeretné, hogy mi ne lássunk, hanem azt is szeretné, hogy ne halljunk meg semmit, ne halljuk meg a panaszokat és ne hozzuk nyilvánosságra. (Batitz Gyula: Szóval, hogy ne beszéljünk.) A kormány azt is szeretné, hogy ugyanúgy, mint az ő politikája a hallgatás, az elhallgatás politikája, ugyanaz legyen az ellenzéké is, sőt ez a politika lehetőleg süket is legyen, semmit meg ne halljon, szóval, a kormány útjait semmiféle tekintetben ne keresztezze. Most, amikor az egész országban, sőt az egész világon mindenki készülődik egy ünnepre, a béke, a szeretet, a megváltó születésének ünnepére, amikor még a legkisebb, legszegényebb családban is arra törekesznek, hacsak egy mód is van, hogy egymásnak kedveskedjenek az emberek, hogy egymást meglepjék valami kellemessel, most a kormány is ideáll és sürgősen szeretne valamit az ország karácsonyfájára akasztani. (Kabók Lajos: Meglepetést akar !) Sajnos, ez a törekvés idáig nem sok eredménnyel járt. (B. Podmaniczky Endre: Örülnek neki!) Hogy mi örülünk-e vagy nem örülünk neki, azt délelőtt azt hiszem, elég világosan kifejtette Peyer t. képviselőtársam. Mi nem abból a szempontból Ítéljük meg a kérdések jó vagy rossz alakulását, hogy vájjon nekünk, mint egyéneknek, vagy nekünk, mint pártnak kellemes-e azoknak az eredménye, vagy nem kellemes, mi abból ítéljük meg hogy az országnak haszna-e vagy kára van-e abból. Ha ebből a karácsonyfadiszból, ha ebből a kis meglepetésből az országnak tényleg haszna, lesz majd, legyenek nyugodtak tisztelt túloldali képviselőtársaim, mi egyetlen szalmaszálat sem fogunk a kormány útjába tenni, hogy az országnak ezt a hasznot megszerezze. (Mozgás jobbfelől.) Sajnos azonban, mi ugy látjuk, hogy ez a karácsonyfára való disz nem annyira hasznot, mint inkább terhet, sok-sok még várható nyomorúságot fog nekünk jelenteni. A kormány ismét bizalmat kér egy fél esztendőre. Sürgősen kéri a bizalmat. (Batitz Gyula : Ezt a szívességet nem tesszük meg neki!) Sürgősen kéri a bizalmat, lehetőleg rövid záros határidőn belül szállitandónak. De amikor a nyáron reklamáltuk, hogy mire való a hosszú parlamentáris szünet... (Szijj Bálint: Egész nyáron ülés volt szeptember 13-ikáig ! — B. Podmaniczky Endre : Egy országban sincs annyi parlamenti ülés, mint itt ! — Kabók Lajos : De egy ország sincs olyan rendetlen állapotban, mint a mienk. — Szijj Bálint: Csak őszi szünetünk volt!) Ha normális viszonyok között élnénk, ha nem volnánk egy vesztett háború és egy csomó forradalmi átalakulás után, ha nem volna *nnyi rendbehozni való, ha nem volna annyi teritékre váró kérdés, amelyeket el kellene intézni, akkor én meg tudnám azt érteni, hogy az ország törvényszükségletét néhány hónap alatt el tudja látni a törvényhozás. De nálunk nem az a helyzet. Nálunk az a helyzet, mint már az előbb mondottam, hogy rengeteg kérdés vár megoldásra, ezzel szemben a törvényhozás tagjait meddőségre kárhoztatják, a törvényhozást magát elütik attól a jogától, hogy a kérdéseket megvitathassa azzal, hogy egyszerűen elküldik őket hosszú hónapokra nyaralni, s ezzel szemben itt maradnak a kérdések megoldatlanul. (Szabó Zoltán: Nem nyaraltunk!) Hát mondjuk, hogy nem nyaraltunk, (Zaj.) De egészen bizonyos, hogy erre a hosszú parlamenti szünetre, amelyet a nemzetgyűlésnek adtak, illetőleg amelyet rákényszeritettek, nem volt szükség. (Szijj Bálint: Amerikából azt izenték, hogy ne szószátyárkodjanak!) De ha szükség volt rá a kormány szempontjából, akkor ne méltóztassék az ellenzéket tenni felelőssé, hanem viselje a kormány a felelősséget, mert a kormánynak előre kellett látnia, hogy az indemnitási javaslat kapcsán egész sereg kérdés kerül majd a megvitatás homlokterébe, ezeket tehát egy-két nap alatt elintézni képtelenség. A kormány politikája egyébként is inkáb annak a mentalitásnak jegyében folyik, hogy az ellenzék beszélhet, amit akar, mondjon, ami jól esik, a kormány azonban csinálja a maga dolgát, (Kabók Lajos: Nagyatádi mondta, hogy beszélhetnek, amit akarnak! — Szijj Bálint: Na igen, amikor igy beszélnek! Úgyis azt beszélik, amit akarnak! — Batitz Gyula: És mint a gyakorlat mutatja, igaza van! — Zaj.) Még akkor is furcsa volna ez a mentalitás, ha a régi, igazán tényleges hatalommal rendelkező kormányoknak lett volna ez a mentalitása. Még furcsább azonban ez most, amikor azt látjuk, hogy ez a kormán y tulaj donképen csak mutatja ezt és valójában ^ más, sokkal kevésbé törvényes és sokkal kevésbé felelősségteljes befolyások alatt intézi a dolgokat. Különben is ezzel a mentalitással a polgári társadalom legerősebb védbástyáját látom megtámad parlamentarizmust. Ha a kormány a törvényhozást, annyira 30*