Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-213

288 A nemzetgyűlés 213. ülése 1923. későbben tökéletesítsük. Elsősorban tessék ezen a téren gyorsan csinálni valamit; ne a kísérletezésekkel töltsék az időt, hanem vegyék át azt a rendszert, amely már bevált, hogy megtakaríthassuk a szénnek milliókra menő métermázsáját, a forgalmat olcsóbbá, a levegőt tisztábbá tegyük és ezzel szolgáljuk az ország érdekét s az ország közegészségügyét. Akkor azután ráérnek azok az urak, akik kísérletezni akarnak, tovább kísérletezni s ha majd valami jobbat találnak ki, annak valamennyien örvendeni fogunk. Csak természetes, hogy ilyen körülmények között senki sem tud annyit dolgozni, és senki sem fog tudni annyit fizetni adóban és egyéb címeken, amennyi elegendő volna ilyen gazdálkodás mellett az állam fentartására. Ujabban bevezették, hogy a tisztviselők munkateljesítményének fokozása végett a ministeriumokba nem szabad a feleknek 12 óra előtt bemenni ök. Ennek mindenesetre megvan az az előnye, hogy most legalább a ministeriumokba a felek nem mennek be tíz órakor és nem várnak 12-ig, amíg az előadók megjönnek, hanem csak akkor mennek már be a felek, amikor az előadókat is ott találják. (Hegymegi-Kiss Pál : Egy vidéki embernek két napba kerül, mig ügyét a fővárosban elintézi!) Mikor Rakovszky Iván vette át a belügymin isterium vezetését, az a hír előzte meg, hogy rendet fog teremteni a belügyministeriumban és a^ belügyi közigazgatásban is. Valamennyien vártuk, hogy tényleg mit fog cselekedni, de ahogy én informálva vagyok, azonkívül, hogy egypár osztályt összevont és egypár osztályt megszüntetett, más nem történt. Ha ma bemegy valaki a belügyministerium iktatójába, ember legyen, ha megtalálja a keresett beadványt. A lehető legképtelenebb rendszer, ami most a belügyministeriumban uralkodik. Minden más ministeriumokban sokkal rövidebb idő alatt meg lehet találni egy beadA'ányt, mint a belügyministeriumban. (Egy hang jobbfelol : JJgy látszik, hogy nem járt még a népjóléti minister•iumbanl) Ott szükséges ugyanis, hogy az ember ismerje a beadvány teljes tartalmát, elmondja, hogy ki küldte, honnan küldte s csak akkor lehet esetleg megtalálni valamely aktaszámot. Jellemző, hogy a napokban adtam át a ministernek magának a kezébe egy sürgős kérvényt, amelyben egy kihágási ügyben kértem intézkedését, hogy azokat a munkásokat ne a járásbíróság székhelyére idézzék, amely a lakhelyüktől messze, távol esik, hanem a helyszinen hallgassák ki. Ahhoz, hogy ez a beadvány a minister kezéből az illetékes ügyosztályhoz kerüljön, kilenc napra volt szükség. (Farkas István: Messze van!) Nem történik meg a belügyministeriumban, hogy egy aktát, amelyet sürgősnek jeleznek és amelyre az van ráírva, hogy »még ma«, tizennégy nap alatt expediálnának. Ennyi ideig tart, amig az aktát leírják, kiadják és expediálják. Nem tudom, hogy mi ennek a magyarázata, de ugy látom, hogy ott valami nagyon nagy bajnak kell lenni, mert semmiféle ügyet nem lehet elintézni ebben a ministeriumban kellő időben. Természetesen, amilyen a ministerium, olyan az egész ország és a közigazgatás is. Ha valaki elmegy egy vidéki főszolgabírói vagy egy vidéki rendőrkapitányi hivatalba ott megkérdezni, hogy mikorra várhatja valamely ügyének elintézését, látni fogja, hogy ha csak nem kebelbarátja valamelyik tisztviselőnek, akkor hónapokig is szaladgálhat oda, várhat, instanciázhatik, amig végre ügyének elintézését keresztül tudja vinni. Általában a magyar köztisztviselőknél — nem kivánok általánositani, tudom, hogy nagyon sok derék, évi december 20-án, csütörtökön. becsületes ember van az állam szolgálatában, de mégis igen nagy részénél — azt látjuk, hogy szinte azon töri a fejét mindegyike, az a^ fő gondja: hogyan lehet a felet lerázni. Nem azt nézik, hogyan lehet azt az ügyet gyorsan elintézni, vagy annak a félnek a kivánságát teljesíteni, hanem az első dolga akkor, amikor kezébe veszi a beadványt, hogy azt mondja: ezt nem lehet. Azután kezdi magyarázni, hogy miért nem lehet azt teljesiteni. Nem arra oktatja ki a felet, hogy mi szükséges az elintézéshez, hanem azt kezdi neki magyarázni, hogy miért nem lehet azt neki elintézni. Nem tudom, hogy ez a szellem a Bach-korszakból maradt-e itt, akkor volt ugyanis ez a törekvés, amikor a német Beamterek a magyar kurucokat ilyen módon kivánták megpuhítani. Én azonban azt hiszem, hogy a puhitásnak ez a módja legalább is nem időszerű ma. Jártam már külföldön is igen sok hivatalban és ott láttam azt az előzékenységet, figyelmet, amit a köztisztviselők ott tanúsítanak a hozzájuk forduló felekkel szemben. Ott kioktatják, megmagyarázzák, hogy mit tegyen, hogyan intézheti el gyorsabban az ügyét, és hová forduljon, ha el kívánja intézni. Ezt én nem látom itt nálunk a közigazgatásnál, kezdve a postától, ahol a legképtelenebb állapotok vannak, egészen az adóhivatalig és a főszolgabirói hivataltól egészen a belügyministeriumig, mert ott mindenki csak azt nézi, hogy a felet, aki hozzáfordul, megfelelő gőggel fogadja, megfelelő fellépéssel, azután kioktassa arra, hogy ezt nem lehet elintézni és hogy ha már sehol sem tudja elintézni, akkor átküldik az aktákat a másik ministeriumba, ós így folyik az akták utaztatása. Az aktasiberek működése ezekben a ministeriumokban annyira felvirágzott ma már, hogy nem tudom, hogy nem tesznek-e túl a másfajta sibereken. (Derültség.) Az a szellem, amely meghonosodott kinn, nem hagyja érintetlenül az alantasabb közegeket sem. Csak rá kivánok mutatni a csendőrség szellemére. Épen tegnap mondotta el Esztergályos képviselőtársunk itt egyikét azoknak az eseteknek, midőn a csendőrök brutálisan járnak el egy emberrel szemben. Nem kutatom, hogy bűnös-e az illető vagy nem, ennek megállapítása a bíróság dolga, de tény az, hogy vele szemben olyan durván viselkedtek, annyira súlyosan bántalmazták, hogy ez az eset semmi esetre sem találkozhatik azoknak helyeslésével, akik a jogot és a törvény szellemét kívánják szolgálni. De általában milyen a csendőrség szelleme? Magában a csendőri iskolákban helytelenül történik már a tanitás, mert hiszen nagyon belenevelik azokba a primitiv emberekbe, hogy nekik politikával kell foglalkozni s azt hiszem, hogy sokkal többet is foglalkoznak ma politikával a csendőrségen, mint a bűnügyek kinyomozásávai. (Horváth Zoltán: Igaza van! Ugy van!j Egy titkos gyűlésről szóló jelentés az a hir, hogy valahol titkos gyűlést tartanak, sokkal jobban képes felizgatni és munkakészségre késztetni a csendőrséget, mintha azt hallják, hogy valahol rablógyilkosság történt. Ez hiba, mert hiszen a csendőrség sok esetben túllépi a hatáskörét és épen a felsőbb hatóságoktól való félelmében kénytelen olyan jelentéseket leadni, amelyekhez az igazságnak vajmi kevés köze van. A legutóbbi napokban történt, hogy elmentem egyik községembe, ahol gyűlést kellett volna tartanunk. Ennek az lett az eredménye, hogy a kiséretembeu levő munkások egymásután kapnak idézést a főszolgabíróhoz, azon a címen, hogy titkos gyűlés tartása miatt megindították ellenük az eljárást. Választókerületem egyik községében, Csolnokon, amidőn kijöttem a választást megköszönni, zenévei fogadtak a választás után. Még