Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-213

A nemzetgyűlés 213. ülése 1923. ê\ ellenséges patrul lövöldözne ott. Ezekre semmi szükség sincs. Én láttam, hogy Németországban is van egy Technische Nothilfe, de minőségben van egy kis különbség. Ott mérnökök, műszakilag képzett emberek állnak össze és olyanok, akik esetleg oda is tudnak állni annak a gépésznek a helyére és akik azt a szivattyút üzemben is tudják tartani, de nem evezőskluboknak adnak pénzeket és nem sportembereket támogatnak azon a címen, hogy ezek a nemzetvédelmi munkában valamelyes segítségükre legyenek. (Propper Sándor: Benzin! Egészen stílszerű!) Ha ezt az urak saját passziójukból csinálják, akkor nekem ehhez semmi közöm, akkor csinálják. De amikor az állam pénzét használják fel erre és az egyik minister benzint, a másik lirát, a harmadik meg nem tudom, mit ad hozzá, akkor jogom van itt szóvá tenni ezt a dolgot. Ez a hivatal 1923 februárjában már 94 millió koronájába került az államnak, ha az emelkedéseket azóta csak tízszeresre veszem — és akkor nagyon keveset számitok — akkor is ez a hivatal belekerül 900 millióba, tehát kereken egy milliárd koronájába évenként az adófizető polgároknak. Amikor az állam Horthy-akció címén a külföldről bejövő áruk után még ma is szed bizonyos százalékot, és amikor erről az akcióról ismételt sürgetés dacára a mai napig sem kaptunk elszámolást, akkor történnek ezek a kiadások. Ehhez a hivatalhoz hasonló egy másik, a Szénbizottság, amelyről itt már ismételten szó volt, és amelynek ténykedése már eléggé tárgyaltatott. Nem is kivánok ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozni, csak rá akarok mutatni arra, hogy a szénnel kapcsolatosan micsoda bevételek kerülnek elő és hogy ezek a bevételek mire fordíttatnak. (Farkas István : Halljuk ! Itt is nagy panama van ! Itt is tartanak különítményeket) Minden egyes métermázsa szénhez széngazdasági felár címén két ezrelék, tehát circa 20 korona számíttatik, a népjóléti minister inségakciója címén métermázsánként 10 korona, az Árvizsgáló Bizottság illetéke címén 20 korona, (Halász Móric : Mit szednek ők a bányamunkásoktól ?) az Országos Szénbizottság illetménye címén ugyancsak 20 korona, a beruházásokat ellenőrző bizottság illetéke címén 1 korona 50 flllér, (Zaj a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor : Hol van tulajdonképen Panamaország, Dél-Amerikában, vagy itt 1) bányahatósági épületek céljaira egy arany fillér, amely a mai árfolyam szerint — nem a tényleges értékét számítva, hanem a Devizaközpontnak árfolyamát — 37 korona, ugy hogy minden métermázsa szénhez abban az esetben, ha a szén árát. átlagban csak 10.000 koronával veszem — pedig köztudomásúlag egyik-másik szénnek ára lényegesen magasabb — métermázsánként 108 korona 50 fdlér járul. Magyarország havi széntermelése 6 millió métermázsára tehető. Ez alacsonyabban van becsülve, mert egyes hónapok termelése lényegesen magasabb; de ha csak 6 milliót veszek, akkor ezen a címen kifizetendő összeg havonta 600 — 650 millió koronát tesz ki. A Máv. nem fizet szénbizottsági illetéket, ha tehát itt leszámítok másfél millió méter mázsát, amely a Máv. fogyasztása, akkor körülbelül 30 millióval kevesebb jön ki, ugy hogy havi 620 millióra tehető az az összeg, amely ilymódon befolyik és elkallódik. Évenként 7440 milliónak, tehát közel 8 milliárdnak felel meg az az összeg, amely a szénhez hozzácsatolva, különböző bizottságok kezén elkallódik, elúszik. Ehhez hozzászámítva azt a másik mélyen tisztelt hivatalt, amely szintén egy milliárdot költ el, a milliárdot lehetne évenként megtakaritani már csak e két hivatalnál, olyan hivataloknál, amelyeknek hiányát Magyarországon egyetlenegy ember sem érezné, vi december 20-án, csütörtökön. 237 senki tudomást sem venne arról, hogy kimúltak, ma sem tudja senki, hogy léteznek. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek a hivatalok azok, amelyek a fogyasztást megdrágítják s amelyek itt a megélhetést lehetetlenné teszik. Tömegével sorolhatnám fel ezeket a hivatalokat. Egész csomó ilyen hivatal van ehhez hasonló berendezkedéssel ; sokszáz milliót emésztenek fel és sokszáz millió költséget használnak el tisztán csak azért, hogy hivatalokat tartsanak fenn. Ezek a hivatalok lefoglalnak helyiségeket, tehát hozzájárulnak a lakásínség fokozásához, lefoglalnak embereket, akik máshol hasznos, produktív munkát tudnának végezni, (Halász Móric: Vagy szaporítanák a munkanélküliek számát.) igénybevesznek fűtést és feltartanak másokat is, mert hiszen akadályozzák a gazdasági élet normális menetét. Ha ugyanis valakinek szénre van szüksége, akkor instanciáznia kell a Szénbizottságnál s csak azután jut hozzá a bányánál ahhoz az anyaghoz, amely az üzem fentartásához szükséges. Hogy a Máv-nál milyenek az állapotok, arról itt nem kivánok nyilatkozni, hiszen maga az a tény, hogy a kereskedelemügyi minister végre belátta azt, hogy a magyar államvasút reorganizálása elkerülhetetlen, bizonyítja, hogy ott tarthatatlanok az állapotok. De csak felületesen is nézve a dolgot, látjuk, hogy a vonatkísérő személyzetet a legképtelenebb rendeletekkel agyonzaklatják és munkaidejüket kitolják, amennyire csak lehetséges; ezzel szemben az irodák tömve vannak tisztviselőkkel. Azon az állomáson, ahol azelőtt egy vasúti altiszt látta el a forgalmat, ma hároni tisztviselő teljesit szolgálatot. Az államvasút központi igazgatóságának létszámáról nekem fogalmam sincs. (Farkas István: Az egy Potemkinfalva!) Erre vonatkozólag nem látunk semmiféle kimutatást, de a szakemberek nyilatkozataiból és birálatából azt lehet következtetni, hogy a Máv. központi igazgatóságának létszáma ma nagyobb, mint amennyi békeidőben volt, amikor NagyMagyarország egész vasúti forgalmát kellett ellátniuk. (Hedry Lőrinc: Nem lehet agyonütni őket !) Más államokban, például abban az Ausztriában, amelyet annyira lebecsültünk még a legutóbbi költségvetési vita alkalmával és amely lebecsülés most már alábbhagyott, — ugy látom, ennek az alábbhagyása arra vezethető vissza, (Hedry Lőrinc: Hogy a kölcsönt megkapták.) hogy ez az Ausztria sokkal jobban és gyorsabban tudja magát összeszedni, dacára annak, hogy nincs élelmiszere és szene, mint Magyarországnak, amelynek e két fontos cikkből teljesen^ elegendő mennyiség áll rendelkezésére, — egészen más gazdasági politikát folytatnak. Tessék megnézni csak azt, hogy Ausztriában hány vasútnak a villamosításán dolgoznak és hány

7 vasútnak villamosítása már be is van fejezve. Nálunk most kísérleteznek ezzel; a Nyugati pályaudvartól Dunakesziig csináltak egy próbavonalat, ezen dolgoznak már háromnegyed éve, (Farkas István: Hogy drágább legyen!) de ez idő alatt még odáig sem jutottak, hogy az első villamos vasutat forgalomba lehetett volna helyezni, pedig ezen a téren a technika már olyan haladást ért el, hogy semmiféle ujabb kísérletezésre szükség nincs. Svájcban láttam, hogy a Simplon-expresszvonatot, tehát a legnagyobb nemzetközi gyorsvonatot egy villanymozdony huzza. Amikor tehát az elektrotechnikában olyan fejlődési fokot ért el a villanymozdonyok konstruálása, (Erdélyi Aladár: Ez tulaj dónké pen magyar találmány!) akkor semmi szükség sincs arra, hogy Magyarországon kísérletezzünk. Ha talán jobbat fogunk találni, (Zaj jobbfelöl.) még mindig lesz mód arra, hogy