Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-212
22 0 À nemzetgyűlés 212. ülése 1923. évi december hó 19-én, szerdán. még mindig nem ismerem — kénytelen vagyok megállapítani s a független magyar biróság és az egész elfogulatlan magyar közvélemény is megállapíthatja azt, hogy a felsőbb utasításra folyamatba tett, hitfelekezet elleni izgatás miatt indított perekben inkriminált cikkeinkben ilyen súlyos dolgok, ilyen izgató tartalmú kijelentések, ilyen megbélyegzései a zsidóság szent könyvének és ezen át a zsidó vallásnak, tehát a zsidó felekezetnek, nem foglaltatnak. Nekem tehát kötelességem azt kérdezni a kormánytól, hajlandó-e ezt a röpiratot elkoboztatni, vagy ha nem hajlandó elkoboztatni, akkor ennek logikai következményeképen kötelessége beszüntetni a törvényes hajszát azok ellen, akiknek inkriminált cikkeikben igazán nem fordulnak elő ilyen kifejezések. (Ugy van ! a baloldalon.) Van azonban még erre egy másik okom is. Ennek a röpiratnak borítékán szerzőül megnevezve látok egy bizonyos Huszár Károlyt, (Éljenzés a jobboldalon.) akinek neve alá semmiféle foglalkozás vagy méltóság irva nincs. (Kiss Menyhért : Az Amerikai Magyar Bank igazgatója ! — Berki Gyula : A kultuszminister ur ne apprehendáljon ! — Zaj. Elnök csenget.) Óhatatlan tehát, hogy miközben keresztény publicisták jóval enyhébb kitételek miatt biróság ele állittatnak, a vádlottak padján ülnek, sőt el is Ítéltetnek, a nemzetben e név miatt esetleg az a tévesnek minősíthető felfogás ver gyökeret, hogy e röpirat szerzőjeként megnevezett Huszár Károly azonosa magyar nemzetgyűlés alelnökével (Huszár Károly : Ugy van ! Azonos !) Már pedig a magyar nemzetgyűlés alelnökéről mindannyian tudjuk, — ki több örömmel, ki kevesebb örömmel — hogy a kommunizmus bukása óta való szereplése igazán nem illethető az antiszemitizmus vádjával. Mindannyian tisztán és jól tudjuk, hogy épen a zsidóság által sürgetett felekezeti béke megmentése kedvéért a magyar nemzetgyűlés alelnöke erőszakot tett az ő keresztény szerénységén és hajlandó volt vállalni és vállalta is a ministerelnökséget, vállalta a Friedrich-kormány helyettesítését. Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy ő azonos azzal a ministereínökkel, aki ministerelnöki kinevezését megköszönni nem a templomba sietett, hanem abba az Otthon Körbe, amelyről nagyon helyesen és pontosan mondotta egyik emigráns újságíró, hogy fészke és melegágya volt a két zsidó forradalomnak. Mindenki nagyon jól tudja, — s nekem kell a legkevésbé bizonyítanom — hogy érthető lenne, ha mindenki azt mondaná, képtelenség feltételezni azt, hogy e röpiraton megnevezett Huszár Károly ur azonos a magyar nemzetgyűlés alelnökével. (Rupert Rezső : Gyerekkori dolgokkal jönnek ! — Zsirkay János : Még azt sem lehet kérdezni, hogy irta-e vagy nem ? —• Huszár Károly : Persze, hogy irtam ! Nem tagadom le, mint ön a Tüzet !— Zsirkay János : Büszke vagyok rá ! — Rupert Rezső : Kun Béláék nem büszkék arra, hogy ilyen kollégái vannak ! — Nagy zaj.) Amennyiben ez a két név nem véletlenül koincidált. (Huszár Károly : Ön nagyon jól tudja, hogy ki irta !) Jöjjön egyenesen nekem, akkor viszont azt kell kérdeznem, hogy nem történt-e ezen röpirat szerzőjének szemidègzetén és szemszerkezetén olyan operáció, amelyről orvosi bulettint nem adtak ki, mert ez a röpirat azzal kezdődik : Lásson, akinek szeme van ! T. Nemzetgyűlés! Ha ez a két név tényleg koincidál, akkor jogom van feltételezni "azt, hogy az a Huszár Károly, aki ezt a röpiratot irta, azóta ebben a zsidókérdésben legalább is fegyvernemet változtatott és akkor jogom van különösen nekem, annak a generációnak nevében, amely ezelőtt jó pár esztendővel még az iskola padjai között ült és különösen nekem, aki 13 esztendős koromban az első újságcikkemre, amelyet egy szintén Huszár Károly által pompásan szerkesztett antiszemita laphoz a Néppárt szerkesztőségébe küldöttem, azt a választ kaptam tőle, hogy ez első Írásom — ami nem is csodálható, mert 13 éves voltam — még nem közölhető, de az oroszlánkörmök már kiütköznek rajtuk, jogom van kérdezni, hogy vájjon azóta az ő oroszlánkörmeivel nem történt-e valami kis hiba ? (Derültség a balközépen.) Mert hogy minket üldözzenek antiszemitizmusunkért, hitfelekezet elleni izgatásért, hogy minket rágalmazzanak, mocskoljanak azért, mert mi rendületlenül kitartottunk amellett az antiszemitizmus mellett, amelyre egy bizonyos Huszár Károly nevű ur tanított bennünket és ugyanakkor ilyen röpiratok még ma is kaphatók legyenek és szabadon terjedjenek, (Huszár Károly : Hol kaphatók ?) ebben nem látok egyenlő mértéket s akkor csak azt tudom elképzelni, hogy velünk szemben, akik az ő bűnéből vagyunk antiszemiták, ha antiszemiták vagyunk, tessék neki a nyilvánosság előtt megállapítani, hogy az akkor talán jóhiszemüleg hirdetett antiszemitizmusát azóta revideálta, azt többé fenn nem tartja, s akkor talán még a mi részünkről is elkövetkezhetik a revízió«, T. Nemzetgyűlés ! Az összkormányhoz intézem a következő interpellációt (olvassa) : »1. Van-e tudomása a m. kir. kormánynak a Zsidóméreg című röpirat terjesztéséről, amely vehemens támadásokat tartalmaz a zsidó vallás ellen ? 2. Hajlandó-e gondoskodni a röpirat elkobzásáról? 3. Ha nem, akkor hajlandó-e ennek logikai következményeképBii beszüntetni azokat a hitfelekezet elleni izgatási pereket, amelyek keresztény publicisták ellen jóval enyhébb hangu miatt felsőbb utasításra folyamatba tétettek?« Elnök : Az interpelláció az összkormányhoz intéztetvén, — a ministerelnök ur nincs jelen, — az interpelláció kiadatik a ministerelnök urnák. Huszár Károly : Személyes megtámadtatás címén kérek szót. Elnök : Huszár Károly képviselő ur személyes megtámadtatás címén kért szót. A szó őt megilleti. Huszár Károly : T. Nemzetgyűlés ! Nem akarok beleesni abba a színpadi pózba, amely a nemzetgyűlés előtt egy órán át hirdette (Felkiáltások jobb felől : Kabaré !), hogy a képviselő ur nem ismeri az általa felolvasott röpirat szerzőjét, hogy annak szerzője ismeretlen s be méltóztatott fejezni beszédét azzal, hogy e röpiratból és tőlem méltóztatott tanulni mindazt, amit a közéletben méltóztatik csinálni . . . (Lendvai István : Az antiszemitizmust !) Az antiszemitizmust ; ahogy akarja, bármit. (Lendvai István : Egyebet igazán
