Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-212

A nemzetgyűlés 212. ülése 3923. évi december hó 19-én, szerdán. 219 (olvassa) : »Sőt még esküszegéssel is vádolja a Talmud az Istent. (Szanh. 110.) A XX. fejezet, amelynek c«me »Jézus és Mária a Talmudban« azt mondja : »Jézus Krisztusról a lehető legbecstelenebb módon nyilatkozik a Talmud. Jézus neve oly szóvá van torziva, melynek ez az értelme : »legyen kiirtva neve és emléke«. Több helyen í'attyugyérmeknek, varázslónak, bolondank és döglött kutyának nevezi Jézust és azt állítja, hogy Krisztus urunk a pokol fenekén egy szemétdombon van eltemetve. Hogy a boldogságos szűzről mily pimasz arcátlansággal nyilatkozik, azt le sem lehet irni. Az őrjöngő istenkáromlásnak ekkora förtelmeit csak egy pokoli gyűlölettel megtelt elme Írhatta le és csak egy Istentől elkárhozott nemzet tűrhette meg legfőbb törvénykönyvében. Nem irunk ide részleteket, mert nem vagyunk képesek. Visszariaszt a tisztelet olvasóink iránt. De ott vannak mindezek a káromlások a Talmudban — szemérmetlen, undorító, hajmeresztő módon.« A következő fejezet : »A Talmud véleménye a nem zsidókról.« Öt sor : »A keresztényeket és az összes nem zsidó népeket a legaljasabb csufnevekkel illeti a Talmud. Különben egymás között is gojimoknak neveznek bennünket. — Ez a szó magában foglalja mindazt a gyűlöletet, amit a zsidók a keresztények iráni éreznek.« — »Nem is találunk rá megfelelő magyar szót«, - - teszi hozzá jegyzetben a szerző. »Nagyban kötik ugyan az ebet a karóhoz, hogy a goj szó nem jelent semmi rosszat, de csudálatosan mégis felhúzzák az orrukat, ha az ember rájuk alkalmazza ezt »az ékes titulust«. A következő fejezet cime : »A talmud pökhentlisége.« Ezt is csak a cím kedvéért olvasom fel, nem akarom a nemzetgyűlést hosszas felolvasással igénybevenni. Van itt azután egy következő fejezet : amelynek az a címe : »Miért nem dolgoznak a zsidók ?« A felelet a következő : »A talmud azt tanácsolja a zsidónak, hogy ne arca verejtékével, becsületes kétkezi munkával keresse mindennapi kenyerét, mert »A földmivelésnél nincs háládatlanabb foglalkozás« — t. agrárius képviselőtársaim ! (Derültség a jobboldalon.) »Ha ugyanis valaki 100 ezüstpénzzel seftel, pecsenyével és borral élhet. Ha azonban 100 ezüstpénzzel gazdálkodik valaki, annak sóra és káposztára sem jut elég jövedelem.« (Ugy van ! a jobboldalon.) — Nem tudtam, hogy már a Talmud is tud arról a keresztény nemzetinek hirdetett irányzatról, amely a pecsenyét és a kenyeret a zsidóságnak juttatja. »ATalmud jövendölései« fejezetet nem olvasom már fel, csak a következő fejezetből említem meg azt, hogy »a gojt szeretni tilos«, mert aki a gojt szereti, az gyűlöli Istent, annak Isten sem fog megbocsátani.« »A Talmud furfangossága« és mű rövid fejezetben az ismeretlen szerző ékes tollával azt fejti ki, hogy a Talmud nem ismer jogegyenlőséget a zsidó és keresztény között, mert azt mondja, hogyha kettő perel egymással, minden zsidónak azon kell lennie, hogy a zsidó javára dőljön el a per, ha máskép nem lehet, még furfanggal is. Vigyázni kell azonban — teszi hozzá az óvatos, aranyközéputos Talmud (Derültség.) — nehogy a dolog nyilvánosságra jusson és a zsidó vallás ezáltal rossz hirbe keveredjék. Az előttem ismeretlen szerző idézi ezt Babba Kamma 113-ból. (Derültség.) A következő fejezetben megállapítja, hogy a Talmud szerint az egész világ a zsidóságot és egyedül a zsidóságot illeti meg. A következő fejezet arról szól, hogy Maimonides rabbi kifejti, hogy az uzsorát, de természetesen csak a gojimokkal szemben megengedi, sőt elrendeli a Talmud. — Az esetleg jelenlévő kikeresztelkedett zsidók okulására (Derültség és felkiáltások balfelől : Mándy !) legyen szabad a XXIX. fejezetből felolvasni azt, hogy szükség esetén megengedi a Talmud, hogy a szorongatott zsidó színből, képmutatásból, vagy esetleg számításból elhagyja hitét. Azonban azokat a megtért zsidókat, akik meggyőződésből szívvel-lélekkel ragaszkodnak a kereszténységhez, azokat halálra itéli a Talmud, »melyekkel szemben mindenáron azon kell lenni, hogy elpusztuljanak.« A XXXI. fejezetből csak ezt említem meg : »A Talmud dohos szellemével, zsidóméreggel akarják megfertőztetni a farizeusok tanítványai a keresztények lelkét. A talmudméreg hozta erjedésbe az egész világot« — mondja vastag betűvel a szerző. »Az okosabb, illetve élelmesebb zsidók nyíltan megtagadják a Talmuddal való közösséget — a világ színe előtt. Hiába muzsikáltatják azonban magukat — mondja ismét nagyon népiesen a szerző — hiába esznek szalonnát és disznólábat, a talmud már második természetükké vált.« A XXXII. fejezetnek a szerző azt a címet adja : »A Talmud képes kiadásai s azzal végzi : »maga a pusztuló Magyarország képes kiadás a Talmudnak.« Az utolsó, XXXV. fejezet (Felkiáltások a jobboldalon : Hála Istennek !) megállapítja azt, hogy az antiszemitizmus oka — itt mindig szószerint idézek — nem a keresztények türelmetlensége, hanem a Talmud és a Talmud alapján kifosztott kisemberek, a népek millióinak türelmetlensége és nyomora, a zsidóság járma alatt nyögök természetes ösztöne. Az utolsó mondatban még itt tegnap felszólalt — és igen szimpatikusán felszólalt EőriSzabó képviselőtársammal is ellentétbe helyezkedik, mert azzal végzi : mig Talmud lesz a világon és a Talmud szerint élő zsidó, addig ne számítsanak Izrael fiai nyugalomra, békére és elnézésre, mert addig mindig lesz antiszemitizmus. T. Nemzetgyűlés 1 Ezeket az idézeteket kénytelen voltam felolvasni, bár jól tudom, hogy az idő mennyire előrehaladott. A zárszóból még fel kell olvasnom a szerzőnek azt a talán méltó büszkélkedését, hogyha igazságtalanságokat tartalmaz ez az ő röpirata, tessék rábizonyítani, ha pedig való, ami benne van, akkor jobb lesz hallgatni. És azt mondja : »Sokaknak talán nem tetszik őszinte beszédem. Sajnálom, nem azért irok ilyen keményen, mert kedvemben vagyok, hanem mert szükségem van ra.« Nem elég ez az izgató anyag, amely máiezekből az idézetekből is kiderül, hanem a végén a terjesztésre és továbbadásra biztatás is bennefoglaltatik az utolsó mondatban : »Ne is tegye a zsidómérget senki a fiókba vagy a mestergerendára, hanem adja tovább kézből-kézbe, hadd olvassa mindenki.« (Felkiáltások : Ki a szerző ?) Mielőtt a szerzőt megnevezném (Zaj és felkiáltások a jobboldalon : Hiszen nem ismeri ! — B. Podmaniczky Endre : Most már ismeri !) —