Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-212

218 A nemzetgyűlés 212. ülése 1923. évi december hó ló-én, szerdán. második, ugyancsak rövid fejezet : »Az örök bolygó zsidó.« Erről csak annyit olvasok fel, mint történelmi ténymegállapítást, hogy (olvassa) : »Az örök igazság sújtó keze szétszórta a zsidókat, mint a termését tisztító földmivelő a mihaszna gazt.« Ilyen kifejezésekre a leginkrimináltabb cikkeinkből én nem emlékezem. (Továbbolvassa) : »A nép, amely a Messiást megtagadta, nem az Isten népe többé, hanem a világ megvetettj e.« ügy látszik, a megvetés már egészen a kormány főtanácsosságig fokozódott. (Derültség. Továbbolvassa) : »A nemzetek sötét árnyéka, mint az embeüség réme él ez az elátkozott nemzet és igy bujkál a zsidóság a népe között, oltár nélkül, haza nélkül, király nélkül és áldozat nélkül bolyonganak a világon. Ez az ő átkuk.« Többrendbeli fejezet után a következő súlyos ténymegállapítások következnek (olvassa) : »A rabbik nyíltan hirdetik, hogy aki a Talmud nevű szent könyvből csúfot mer űzni, vagy zsidó létére nem eszerint él, az a pokol forró sarában fog bűnhődni, azonban minden keresztény, aki a Tórát tanulmányozza, halálra méltó.« Ha ez igy áll, akkor konstatálnom kell, hogy a zsidó gondolkozás értelmében a röpiratnak szerzője épen a zsidó gondolkodás következményeképen a zsidóság által halálra méltónak ítéltetik. Következő fejezetből csak ennyit a Talmudra vonatkozóan (olvassa) : »A Talmud férges tanai húsukba, vérükbe, csontukba és velejükbe mentek a zsidóknak. Gonosz eszméi hajmeresztő botrányos tanai és elvei átitatták a zsidók sivár lelkét, mint a zuhogó záporeső a kiszáradt teljéi. A Talmud szelleme eleven alakot öltött a zsidóság lelkében — azután vastag betűkkel azt irja : — mondhatni bátran : minden zsidó egy-egy eleven Talmud.» A következő fejezetek egyike a Talmud titokzatosságáról szól. Ebben olvasom a következő kitételeket (olvassa) : »E romlottsággal bélelt könyv nagyon is érthető okokból részint héber, részint arám nyelven van irva. Hatszáz évnél tovább készült és ezernél több farizeus dolgozott rajta. Fogalmazása olyan huncut homályos, olyan titokzatos és kétértelmű, hogy nagyon bajos rajta eligazodni. Innen származik alkalmasint az az öreg példabeszéd — mondja a népies nyelven író szerző — »Hetven arca van, mint a Talmudnak«. De hogy is írhattak volna nyíltan és őszintén azok a farizeusok, akiket maga az isteni Mester is viperafajzatoknak, sziszegő kígyóknak és a sátán fiainak nevezett. Gondolhatni, mi mindent írtak össze azok a megátalkodott messiásgyilkosok és penészes lelkű utódaik.« A következő fejezet címében, követeli : »Elő hát a Talmuddal !« Az utána következő fejezetnek az a elme : »Miért rejtegetik a zsidók a Talmudot?« Ebben az általam nem ismert szerző azt kérdezi az úgynevezett asszimilálódott, megmagyarosodott zsidóktól (olvassa) : »Ti hires magyar zsidók — de a magyar szó után zárjelben kérdőjel van — akik itt pöffeszkedtek, veritek melleteket és ugy kérdektek a magyarságtokkal, elő hát azzal a hires Talmuddal! Nem mutatja senki, pedig ha jóravaló, becsületes a tartalma, nincs miért rejtegetnetek, hanem a férgek, a baglyok — mondja az ismeretlen szerző — nem szeretik a napfényt.« Következő fejezetnek ez a címe : »Miért nincs Talmud fordítás?« (Felkiáltások jobbfelöl : Van !) »Sajnos, ezidőszerint nincs magyar Talmud, nem merik, vagy nem akarják lefordítani, édes anyanyelvünkre, pedig annyi a Talmud tudós, a tintatudós és tollvitéz, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni.« Ebben az utolsó kitételben én atrocitásokra való célzást látok a Duna fenekére vonatkozóan. (Derültség.) Azután igy folytatja (olvassa) : »Ha gonosz nem volna a Talmud minden porcikája, akkor a kutya sem ugatná meg őket ; ha tele nem volna hajmeresztő ocsmányságokkal, vérforraló trágárságokkal, lelketlen gonoszságokkal, akkor biztosan lefordították volna már régen még cigány nyelvre is. (Derültség.) De nem merték szennyes lapjait a világ szeme elé tárni.« A következő fejezetekben, amelyek nem tartalmaznak enn}ire súlyos kitételeket, átugorva, »A zsidók dühe« című fejezetben Rohling könyvével kapcsolatban, amelynek az a címe »Der Talmudjude«, azt mondja (olvassa) : »A bátor leleplezés híre ugy futott végig a világon, mint a szikrázó villám süvöltése«. Ezt a stilisztikai kisiklást, hog3

7 : »a szikrázó villám süvöltése« nem értem. De továbbolvasom (olvassa) : »A földkerekség minden zsidaja imádkozott Rohling haláláért, mint nálunk a szegény boldogult Egan haláláért. Köpködtek, prüszköltek, jajgattak, szitkozódtak, káromkodtak, átkozódtak annyit, hogy se szeri se száma« — mondja a népiesen iró szerző. A következő fejezetnek olyan címe van, amelynek egyik kifejezése egészen meglep, épen az imént említett körökkel kapcsolatban, mert ilyen kifejezést mi Daruvárylag üldözött keresztények sohasem használtunk a zsidósággal kapcsolatosan, mint amilyeneket használ a szerző : »A Talmud szemetesládája«. Rövid szövege a következő (olvassa) : »Az egész könyvből a hitetlenség és istenkáromlás dögvészes lehelete árad felénk. Az itt-ott található tiszteségesebb helyeket vastagon lepi el az ostoba elfogultság pora, a megátalkodott esztelenség szennye, Bár vannak a Talmudnak egészséges részei, józan értelmű helyei is, bátran elmondhatni róla, hogy erkölcsi méreg lüktet az ereiben, veszedelmes tanoknak gyűjteménye, de a világirodalomnak ez az egyik legkárosabb és leggonoszabb terméke. Igen — mondja a következő fejezet — a Talmud az Isten káromlásáról szól, a Talmud nem egy helyen nyíltan megtagadja az istenség létezését, sőt nem egy helyen a Messiás eljövetelét is kétségbe vonja. Más lapokon pedig olyan zöldeket beszél, olyan vadakat mond, olyan vad és Ízetlen dolgokat ír az Istenről, hogy az emberben akaratlanul is tótágast áll minden nemesebb érzelem. Igy azt irja a Talmud, hogy az Isten az égben rabbikkal együtt tanulmányozza a Talmudot — lásd Bábé macéá 85. és 86. pont alatt — és hogy a nap három utolsó órájában az Isten valami állatóriással enyeleg — Abodá Zará 3/b. alatt —• majd egy másik helyen az áll : az Isten Jeruzsálem pusztulása feletti keserűségében egy rejtett helyen sir és naponként két óriási könnycseppet hullat a tengerbe, amelynek zaja a világ egyik végétől a másikig hallható, majd sóhajtozik, hadonászik, tombol, minek következtében szelek és földrengések támadnak. (Derültség.) Majd ismét az Isten, hol nevet, hol táncol stb. — Berakót 59/a. alatt. Majd azután dűlt betűkkel ezeket irja