Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-212

A nemzetgyűlés 212. ülése 1923. évi december hó 19-én, szerdám. 211 ket, meg a háborúi és komolyan gondolt a békére.« Mondom, ez a legsúlyosabb passzusa ennek a munkának, amelyet az előző rendszerre nézve olvastam. (Propper Sándor : Szóval a kaszinóban kezdődött a forradalom !) Megtudjuk ebből a passzusból, ami még a további felderítésre igen alkalmas volna, hogy 1918 elején Budapesten a mágnáskaszinóban egy összeesküvés készült az akkor uralkodó IV. Károly király ellen két okból ; először azért, mert komolyan gondolt a békére, tehát komoly kisérletet akart tenni birodalmának és benne természetesen Magyarországnak is a lehető megmentésére, másodszor pedig azért, mert ott a Nemzeti Kaszinóban súlyosan kifogásolták, hogy IV. Károly még a német szövetség feláldozásával is hajlandó megkisérelni az ország megmentését. Ennélfogva detronizálni akarták IV. Károlyt már 1918 tavaszán a magyar urak, a magyar mágnások, mert békét akart kötni és detronizálni akarták azért, mert a német szövetséget nem óhajtotta egészen a halálos órákig fentartani. (Létai Ernő : Volt ebben része a választójognak is ! — Egy hang a baloldalon : A husväi üdvözlést nem tudták neki megbocsátani !) Arra gondolva, amire Létay képviselőtársam emlékeztet, hogy ez a király volt az, aki a dinasztia addigi averziójával szakitva, őszintén és nyiltan, az általános titkos és egyenlő választójog álláspontjára helyezkedett, történetünknek olyan rejtélye előtt állunk, amelyet érdemes volna mélyebben és nagyobb arányokban felderíteni : megfelel-e a valóságnak, hogy IV. Károly királyt uralmának első idejében, amikor az ország még nagy bizalommal és reménységgel tekintett reá, mint békekirályra, a Nemzeti Kaszinó urai ebből az okból detronizálni akarták ? Hol van akkor a legitimitás, hol van az erkölcsi alap és hol van annak a magyarázata, hogy ők a legitimitásnak legfőbb reprezentánsai Magyar országon ? Ha pedig nem igaz az egész, csak legenda, akkor ki kell küszöbölni történeti tudatunkból ezt a mozzanatot, de mondom, mindenesetre szükséges volna a felderítése. Nem tudom megérteni a mélyen t. kormány eljárását. Egy történeti emlékirat ez az egész munka, nem alkalmas arra, hogy a kedélyeket izgalomba hozza ; nem kárhoztatja, nem is foglalkozik egyáltalában a mai rendszerrel, annak kritikáját vonatkozásban magában nem foglalja. Végtére, ha törvények nincsenek, — mert törvény alapján ezt a könyvet elkobozni nem lehet — végtére van méltányosság, igazság és lovagias érzés és senki felett pálcát törni nem lehet, ha védekezését meg nem hallgatjuk. (Ugy van ! Ugy van 1 a szélsőbaloldalon.) Én magam igen megerősödtem abban a meggyőződésemben, (Propper Sándor : Félelem az igazságtól !) amit itt a nemzetgyűlésen első indemnitási beszédemben tavaly június 28-án részletesen kifejtettem, hogy ez a politika volt egyedül alkalmas 1918 őszéig Magyarország megmentésére és Károlyi Mihálynak abban rejlik a tragédiája, hogy addig, amig segithetett volna az ő politikája az országnak, uralomraj utasát megkadályózták, és akkor jutott uralomra, akkor tolta fel a nép alulról, amikor már ő sem tudott segiteni. ( Ugy van 1 Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Itt van a Habsburg-korszak, az abszolituzmus korszaka, amikor a magyar szabadságharc reprezentánsait és emlékiratait is irtotta az osztrák dinasztikus reakció. Ha összehasonlítom annak erkölcseit a mi rendszerünknek ebben az esetben mutatkozó erkölcseivel, akkor az összehasonlítás a Bach-korszakra kedvező. Hiszen 1850-ben, alig félesztendővel a szabadságharc lezajlása után, a Haynau által reprezentált legsötétebb osztrák reakció lehetővé tette itt Budapesten, hogy a forradalom történetét pragmatikusan már megirják. Itt van a kezemben Szilágjn Sándor munkája, »A magyar Forradalom Története« 1848-ban, megjelent Pesten 1850-ben, Heckenast Gusztáv kiadásában. Ebben a könyvben, amefyben vannak bizonyos tendenciák és elitélő vélemények, a szabadságharc egész politikai okmánytárát szabadon közzétette Szilágyi Sándor. Benne foglaltatik a detronizáció, a debreceni trónfosztási nyilatkozat, annak egész indokolása, ahol a Habsburg-ház visszaéléseit és bűneit foglalja össze az országgyűlés. 1850-ben Magyarországon lehetséges volt, hogy ilyen visszatekintő könyvek, emlékiratok megjelenjenek és a legsötétebb Haynau—Bach-féle korszakban és ma nem lehetséges, hogy valaki, aki érdeklődik és aki anyagi áldozatot óhajt hozni, ezt a könyvet megszerezhesse, ennek tulajdonjogát megválthassa és Károlyi Mihály védelmét elolvassa. Hiszen ez teljes kiskorúságra Ítélése a nemzet közvéleményének. (Rupert Rezső : Börtön az egész ország ! Itt magyar börtönben élünk. — Létay Ernő : Internálják a könyveket ! — Rupert Rezső : Ennél hitványabb uralom még nem volt Magyarországon ! Idegen uralom, idegen zsarnokok nem tipornak igy le ! — Nagy Ernő : Most magyar Haynauok vannak és magyar Bachok ! — Egy hang a szélsőbaloldalon : És Prottmannok ! Felkiáltások a jobboldalon : És Gulácsyk ! Elnök csenget.) 1849 eleién, mikor az osztrák hatalom Magyarország megtámadására az uj haditervet elkészítették és már számoltak a győzelem lehetőségével, egy magyar arisztokrata, egy magyar mágnás, aki később a közéletben igen tekintélyes polcra emelkedett, ha jól emlékszem a Magyar Tudományos Akadémiának elnöke lett, emlékiratot intézett az osztrák császárhoz, az osztrák abszolutizmus akkori főtényezőihez, amelyben azt mondta, hogy a szabadság és a forradalom szellemének végleges kiirtása végett a magyar honvéd hadseregnek, illetőleg várőrségnek igen tetemes részét kardélre kell hányni, le kell mészárolni, hogy örökre elmenjen a magyar ember kedve a szabadságtól, a dinasztia elleni állásfoglalástól. (Felkiáltások balfelől : Ki az ?) Gróf Dessewffy Emil ! Ugyancsak ebben az emlékiratban azt indítványozta ez a magyar ur, hogy mindazokat az írókat és költőket, akik a forradalomban szerepet vittek, össze kell fogdosni — valami harminckettőt indítványozott — és fel kell akasztani. Amikor ő ezt indítványozta, még életben volt Petőfi, Jókai, Vörösmarty és Aiany János s nemcsak Petőfi, hanem Vörösmarty és Arany János meg a többi is irtak a szabadságharcban és különösen 49-ben olyan veisektt, amelyeket a cenzúra talán ma sem engedne kinyomatni. Ezeket mind akasztófára akarta juttatni ez a magyar arisztokrata, az osztrák abszolút hatalom azonban nejn fogadta el indít-