Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-212
20è Â nemzetgyűlés 212. ülése 1923. évi december hó 19-én, szerdán. pápai nunciusnál Bécsben történi látogatásakor a kíséretében lévő dr. Vass Józsefnek elhatározó kijelentést tett egyetemi tanárrá való kineveztetéséről és arról, hogy ebben a tárgyban a legrövidebb időn belül előterjesztést fog tenni a ministertanácsnak. Vass , József a kijelentést többek jelenlétében hálás köszönettel fogadta. Ha tudni kívánják, hogy kik voltak azok a többek, akik előtt ezt mondta (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.), megmondhatom. Egyelőre nem szükséges. Március 19-én volt az a történelmi jelentőségű ministertanács, amelyen a Vix-jegyzék miatt a Berinkei-kormány beadta lemondását Ezekben a si'iyos érákban a ministertanács minden polgári tagja a kétségbeejtő helyzet aggodalmainak hatása alatt állott. Különösen mely hatást gyakorolt a haza sorsának rettentő bizonytalansága az]egyébként is szenzibilis vallásügyi ministerre, aki a következő napon megjelenve hivatalában közvetlen környezete előtt megrázó szavakkal vázolta a helyzetet és annak szinte beláthatatlan következményeit. Ebben az állapotban nem is gondolt arra, hogy kisjelentőségü kinevezési ügyekkel foglalkozzék. Amikor megjelent nála dr. Vass József és feltette azt a kérdést, hogy mi történik a kinoveztetésével, a vallásügyi minister azzal tért ki a határozott válaszadás elől, hogy alig van mód kinevezési ügyek elintézésére, mert nincs meg a kinevezéshez szükséges előterjesztés s hiányoznak az előterjesztéshez szükséges tárgyi és személyi adatok : életrajz, érdemek felsorolása stb. nem állnak rendelkezésére. Erre dr. Vass József azt a kijelentést tette, hogy ugy saját személyére, mint Túri Bélára vonatkozólag hajlandó az előterjesztést megfogalmazni és azt a minister rendelkezésére bocsátani. Midőn ehhez a minister hozzájárult, dr. Vass József átment a ministerium elnöki osztályába és ott az előterjesztéseket saját kezével megfogalmazta, majd géppel leirattá, úgyhogy az előterjesztés tényleg néhány óra múlva a minister kezébe jutott* A minister számolva a politikai események minden eshetőségével, amely egy szocialista kormányzatnál az egyházi érdekeket érinthette volna, elhatározta magát arra, hogy az összes üresedésben lévő egyházi vonatkozású állások betöltésére előterjesztést fog tenni az aznap megtartandó ministertanácsnak. (Propper Sándor : Milyen jó ember is volt az a Vass János !) így kerültek a különböző vallásügyi kinevezések a március 20-iki ministertanács elé. Az 1919. évi március 20-án tartott ministertanács teljes egészében elfogadta a vallásügyi minister előterjesztését és Túri Bélát esztergomi kanonokká, dr. Nagy Jánost egri kanonokká, dr. Vass Józsefet pedig egyetemi tanárrá nevezte ki. (Propper Sándor": Ha jól emlékszem, Nagy János is itt van ! — Nagy János (egri) : Tévedés a névben ! nem is volt üresedés ! Nem is lehettem volna esztergomi kanonok, mint egri pap ! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Túri kanonok lett ?) Igenis, kanonok lett ! (Szily Tamás : Nem is fogadta el !) Most nem is Túri Béláról beszélek, különben is Túrit teljesen jelentéktelen személynek tartom ebben az ügyben. (Pikler Emil : Mas ügyben is annak lehet tartani !) A ministertanácsot követő napon kitört a proletárdiktatúra és Vass János a hivatalában többé meg nem jelent. Persian Ádám a kathoiikus egyházi ügyek akkori kormánybiztosa és a vallásés közoktatásügyi ministerium tanácsosa, a proletárdiktatúra kitörését követő reggelen megjelent a vallás- és közoktatásügyi minister hivatali helyiségében és felkérte az elnöki osztály vezetőjét, dr. Schindler Aladár ministeri tanácsost, adja át neki a ministertanács és a minister által elintézett ügydarabokat, amelyek a kormánybiztosi hivatal resszortjába tartoztak és amelyeket a proletárdiktatúrára való tekintettel, még ennek végleges berendezkedése előtt, az egyházi érdekekre való tekintettel szükségesnek tartott sürgősen végrehajtani. (Propper Sándor : Milyen derék ember volt ez a Vass János !) Az elnöki osztály főnöke a kormánybiztost bevezette a minister dolgozószobájába és az ottlévő, az összes folyamatban lévő ügyek iratait a kormánybiztos rendelkezésére bocsátotta. Ezeknek az iratoknak szortírozása közben megjelent a szobában dr. Vass József és azt a kérdést intézte a kormánybiztoshoz, hogy az előző napon tartott ministertanács kinevezte-e őt egyetemi tanárrá. A kormánybiztos készségesen állott dr. Vass József rendelkezésére és bemutatta neki a ministertanács határozatát, amire Vass József arra kérte a kormánybiztost, hogy a kinevezésről szóló értesítést neki rövid utón kézbesitsék ki. Ekkor vették észre, hogy a kinevezésről szóló iratokat a minister aláirta, de a tisztázatokról az aláírás hiányzik. . (Propper Sándor : Hallatlan hanyagság 1) Vass József erre arra kérte a kormánybiztost, hogy mint ministeri tanácsos éljen kiadmányozási jogával és a tisztázatot a minister helyett irja alá. Persian Ádám, kormánybiztos és ministeri tanácsos hivatkozva arra, hogy ugy kormánybiztosi, mint ministertanácsosi ügyköre szigorúan körül van határolva és hogy a budapesti tudományegyetem hittudományi karának személyi ügyei abba nem tartoznak, kijelentette, hogy a jelen esetben kiadmányozási jogot nem gyakorolhat. Megnyugtatta azonban dr. Vass Józsefet, hogy egyetemi tanárrá történt kinevezése bffejezett tény és azt az események további fejlődése nem érintheti. Hogy a kinevezési okmánnyal mi történt, arról sem Vass Jánosnak, sem Persian Ádámnak közvetlen tudomása nincs. Vass János volt vallásügyi minister azonban ugy hallotta, hogy a kinevezési okirat Kunfi Zsigmond volt népbiztos elé került, aki azt aláírásával ellátta és kiadatta. Tudjuk azt, hogy a Károlyi-rezsim kinevezéseit utóbb az ellenforradalom csak annyiban tartotta érvényben, amennyiben azok az ellenforradalom által újra jóváhagyattak. Kétségtelen tehát, hogy Vass József minister urnák az ujabb kinevezése Huszár Károly akkori közoktatási minister által megtörtént. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Kaptam én kinevezést ? Erre feleljen !) Nem ez a kérdés. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister : De ez a kérdés!) A minister ur azt mondta, hogy nem tudott a kinevezéséről (Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Persze, hogy nem tudtam róla.) és hogy nem kérte és nem kapta meg a kinevezését. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Ugy van !) Hogy a minister ur a kinevezési okiratot* megkapta-e vagy sem, az mellékes, mert okirat nélkül is megvolt a kinevezése és tudomást szerzett erről, mert hiszen ott járt és