Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-209

A nemzetgyűlés 209. ülése 1923. é tünk nádorát (Derültség balfelől.) az egyetemi internátusból minden indokolás nélkül kidobott és a menzai kedvezményektől is megfosztott. Hajléktalanság és koplalás a törvénytisztelet követelésének fizetése. (Olvassa) : »Holnap hurcolkodunk és csak a bajtársaink segitségével tudunk lakáshoz és élelemhez jutni. Ez a sorsa annak a magyar diáknak, aki a magyarság érdekeiért sikra mer szállni. Bajtársi üdvözlettel : Boburik László, a Verbőczy B. E. vezére.« Rassay Károly : Szegény félrevezetett fiatalemberek ! Lendvai István : Mikor azután ezek az u. n. atrocitások megtörténtek, ezekre vonatkozóan az előbb idézett Csik László egyetemi tanársegéd e nagyon fontos kijelentésekkel végezte cikkét (olvassa) : »Ismételten és nyomatékosan hangsiYl y ózhatjuk, hogy az első eredményes lépés az atrocitások elkerülésére a numerus claususnak szigorúbb betartása lesz. El lehet képzelni, hogy az ifjúság józan vezetőinek milyen nehéz a hivatásuk, midőn azt kell mec-értetniök az ifjúsággal, hogy a törvényszegést nekik nyugodtan türniök kell, hogy nekik be kell tartani a törvényt ugyanakkor, mikor az ő kárára lehet azt meg nem tartani.« À vezetőknek vállalniok kell a megalkuvás ódiumát és kijelenthetem, hogy ennek a tarthatatlan helyzetnek az lesz a vége, amitől a magyarok Istene óvjon meg bennünket, hogy az ifjúság egyszer elveszíti a törvényekben és igazságban való hitét, elhagyja józan vezetőit s a néldán okulva maga igyekszik törvénytelen módon érvényt szerezni jogainak. Fábián Béla : Jó kis törvénytisztelő hang ! Rupert Rezső : Félrevezetik azt a szegény ifjúságot ! Lendvai István : Mikor az ifjúság állítólagos atrocitásai ügyében a ministerelnök ur jelenlegi helyettese válaszolt a hozzá intézett kérdésekre, a válasz az én legjobb tudomásom szerint olyan volt, amely az ifjúságban megdöbbenést keltett, mert az a válasz nem tudott egy pillanatnyi védelmet sem találni annak az ifjúságnak, nem tudta a lehetőségét sem fenntartani annak, hogy talán az információk, amelyeket aj, igen t. ministerelnökhelyettes ur elé hoznak, nem egészen megbízhatók, nem egészen pontosak, hogy nem a zsidó faj a leghíresebb épen az igazmondásról és a tények helyes ismertetéséről. Pikler Emil : A rektor informálta a ministerein ököt ! Rassav Károly : A Szózat meg A Nép híresek arról ! Lendvai István : Kijelenthetem a ministerelnökhelyettes urnák, hogy e pillanatban innen nem a politikai ellenfél beszél, aki, mikor őt talán politikai ellentétek választják el, a maga mar^var elkeseredésében néha túlerős hányon üti meg a magyar szenvedés és az elfojtott magyar harag húrjait. Itt az a fiatal ujságiró beszél (Egy hang jobbfelöl; Petrolnr!), aki nem feleitette még el azt a székesfehérvári Iskola-utcai Debrecen-nyomdát, ahol én sokszor láttam korrekturra-papirosok fölé hajolva az igen t. ministerelnökhelyettes urat, akkor javitgatta és készitgette nyomda alá azokat a cikkeit, amelyekben hatalmas vehemenciával, a jókorlátó látnók hevességével támadta épen a gettó söpredékét, amelyről látnoki erővel érezte és hirdette, hogy valaha Magyarországot, a magyar kereszténységet, a keresztény magyarságot katasztrófába kergetheti és irta az ő vehemens és fulmináns, ellenállhatatatlan erejű cikkeit a <;i december hó 15-én, szombaton. 137 szociáldemokrácia ellen, amelynek veszedelmeit épen olyan helyesen látta. Nem tudom elhinni, nem tudom feltételezni, hogy ez a férfin, akire akkor, ifjúságomban akkora tisztelettel néztem,... Pikler Emil: Ne tessék kompromittálni a ministerelnökhelyettest? Lendvai István: . . . hogy ha a taktikai szempontok talán bizonyos csoportoktól elválasztják is, eltévedt volna attól az iránytól. Nem tudom feltételezni, hogy ez a ministerelnökhelyettes ur, akinek gondjaira a magyar ifjúságnak igen tekintélyes része bízatott valamikor, meg ne tudná érteni, hogy mi fáj, mi zakatol a magyar diák szivében. Tudom, t. ministerelnökhelyettes ur, hogy ennek a mai magyar egyetemi ifjúságnak is ideálja Szent Imre lenne, az a liliomos Szent Imre, azonban a történelem irtózatos megpróbáltatásokba sodorta ezt az ifjúságot, azt a liliomot ennek az ifjúságnak kezéből kisöpörték, kisöpörte az ágyuk orkánja, kisöpörte a -nyomorúság, pusztította ellenségeink kancsukája és ostora. Nern hiszem el, hogy a ministerelnökhelyettes ur meg ne értené, hogy miféle lélek lakozhatik, miféle fájdalom és harag tombolhat azokban az ifjú lelkekben, amelyek nem ismerték az ifjúságnak azokat az örömeit, amelyek nekünk, ministerelnökhelyettes ur, a mi ifjúságunkban megadattak. Nem hiszem, nem akarom feltételezni, hogy a ministerelnökhelyettes ur ne tudná, hogy mi tükröződik azoknak szemében, amelyek elől elvétetett az otthoni falu, elvétetett Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Szabadka, hogy mi tükröződik azokban a fiatal szemekben, amelyek itt a léhaságot, az idegenséget, erkölcstelenséget, dologtalanságot, munkanélkül való keresetet látják fényes palotákban tombolni, kényelmes autókon elszáguldani mellettük, akkor, amikor nekik nyomorogva kell tengetniök az ő tüdővészes életüket, nyomorúságos diáktanyákon, büntetésül azért, mert ők magyar ifjúságnak születtek. Mi tombolhat azokban a magyar diákleik ékben, t. ministerelnökhelyettes ur, akiket kora ifjúságuktól, amelyeket egy világháborúnak irtózatos ágyuförgetege tépett fel, mi tombolhat ezekben a lelkekben, mikor azt látják, hogy egyetlen követelésük, kérésük, — az hogy legalább biztosittassék nekik, hogy legalább a főiskolákon és egyetemeken tanulmányaikat ugy végezhessék el, hogy ezután majd az értelmiségi pályákon ne az a bevándorolt, ennek a nemzetnek földjétől, testétől, lelkétől, olyan idegen, a Túrán és Árja-fajtól halálosan és örökké idegen faj foglalja el az ő helyüket. Fábián Béla: Turáni-Lehner! Peyer Károly: Turáni-Lehner-Salamon ! Lendvai István : Személyes momentumokat ebbe a kérdésbe belevonni nem akarok. Büszke vagyok arra a Lehner névre, amelyet itt a nemzet szine előtt is megvallok, amelyet sohasem tagadtam meg, amelynek ősi viselőire most Nyugat-Magyarországon akadtam rá, egyszerű földmíivesszobában és amelyre soha^szégyent nem hoztam. De nem hoztam soha szégyent a Lendvai névre sem, amelyet kiérdemeltem s amelyet nem rongyos koronákon vásároltam meg, hanem véremmel, agyammal, munkáimmal, nagy agitáeiómmal, melyet ebben a szerencsétlen országban a keresztény nemzeti gondolatért folytattam, (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) és tisztességes szegénységemmel, amelyhez nem tudnak hozzányúlni. Én nem vettem uj nevet koronáért, hogy azon az egy koronán jogot szerezzek arra, hogy a magyar nemzetgyűlés termében már nem mint Weisfeld, hanem mint Vázsonyi gazemberezb.essem le a független magyar bíróságot; én nem vettem egy koronáért nevet azért, hogy azon az egy koronán megválthassam azt a jogot, hogy