Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.

Ülésnapok - 1922-204

396 A nemzetgyűlés 204. ülése 1923, rient elkövet, hogy abból a földből, amely életének alapfeltétele, egy daraboeskátbiztositson magának. A népnek ez a törekvése épolyan jogos és természetes, mint amilyen természetes a levegő vagy a napfény után való vágya. Amint levegő és napfény nélkül nem tud megélni sem ember, sem állat, sem növényzet, azonmódon az emberiség sem képes megélni, ha a föld ki van húzva lába alól. Ha végignézünk Magyarország földbirtok megoszlásán, azt tapasztaljuk, hogy bizony, a magyar nép zöme alól a magyar föld ki van húzva. Nem rovom ezt fel bűnül egyetlenegy társadalmi osztálynak sem, mert nagyon jól tudom, hogy ez volt a történelem fejlődése, ez volt történelmünknek egyik korszaka. így oszlott meg a föld, mert kevés ember volt az országban, de sok volt a föld. Ma azonban más a helyzet. Ma helyzet, hogy csonka hazánknak eirca 8 millió lakosa van, ennek 65-70°/o-a földmiveléssel foglalkozik s ennek a hatalmas számnak körülbelül 45—507o-a teljesen földnélküli és nincstelen. A hivatalos statisztika szerint 1,250.000 a teljesen nincstelen, keresetképes földmunkások száma. Méltóztassanak már most csak három személyt venni egy-egy ilyen keresetképes családtagra s akkor méltóztatnak rájönni, hogy csaknem 49°/o-át teszi ki Magyarország népességének az a réteg, amely a földből ki van zárva. Természetes dolog, hogy ha a magyar nép zöme száműzve van a magyar földről, a magyar néppel együtt száműzve van a magyar földről az ipar, a kereskedelem és az azok nyomában járó kultúra és civilizáció is. Ez természetes is, hiszen fejlődés, haladás, kultúra és civilizáció csak olyan földterületeken lehet, ahol a népesség sürü, csak ott lehet, ahol nemcsak búzatáblák virágzanak, nemcsak szép marhacsordák és disznófalkák legelnek, hanem ahol az emberiség szaporodhatok, sűrűsödhetik, ahol ház ház mellett, község község mellett, ipartelep ipartelep mellett keletkezhetik. Ha hazánk földjét bejárjuk, lehetetlenség meg nem döbbennünk azon a nagy némaságon, azon a nagy pusztaságon, amelyet különösen a dunántúli részeken találunk. Perlaki György: Épen a dunántúli részeken? Dénes István: Órákhosszat mehet az ember, sőt herceg Esterházy óriási birtokain naphosszat (Ellenmondások jobbfelöl.) és nem 1 a Iá 1 életet, nem talál virágzó községeket, nein talál városokat, talál szép pusztákat, szép marhacsordákat, szép disznófalkákat — ezt koncedálom — de emberi életet, mely egy kulturált, civilizált, iparosodó ország alapfeltétele, nem talál; talál óriási uradalmakat szanaszét mindenfelé, az óriási uradalmak közepén majorokat, ezekben a majorokban pedig magyar zselléreket, földmunkásokat és mezőgazdasági cselédeket, akikről ugy, ahogy gondoskodnak, de akik mégis el vannak zárva a kultúrától, el vannak zárva a civilizációtól, sőt még annak lehetőségétől is. Fájdalom, az a tapasztalatom, hogy ezeknek a latifundiumoknak, ezeknek az óriási birtokoknak gazdatisztjei, in" tézői nagyon vigyáznak arra, hogy a kultúra szele meg ne csapja ezeket az embereket. Újságot nem igen engednek a kezükbe, legfeljebb olyant, amilyent ők látnak jónak és szinte hermetikusan elzárják őket a külvilágtól. (Ellenmondások a középen.) Ha tovább nézelődünk, azt látjuk, hogy ezeknek az óriási uradalmaknak tövében itt-ott van egy ^ kicsike község, amelyben néhány magyar család él, akiknek a község körül néhány hold földecske áll rendelkezésükre. Fehér megyében pl. ahol 662.000 katasztrális hold a megye területe, ebből a birtokállományból 127 nagybirtokos 420.000 holdat tart kezében, mig ezzel szemben évi december hó 10-én, hétfőn. 21.000 törpebirtokosnak összesen 24.000 hold földje van. Példákat hoztak fel már t. képviselőtársaim, én nem hozok fel ujabbakat, csak rá akarok mutatni, hogy akkor, amikor a szabad emberek, kisemberek kezében a föld ennyire el van aprózva, lehetetlenség, hogy az a magyar paraszt földet juttathasson tovább szaporodó gyermekeinek. Ennek következtében mi áll be 1 Beáll az, hogy a magyar paraszt a Dunántúl sok vármegyéjében egyszerűen korlátozza a szaporodás lehetőségét, látván azt a szomorú sorsot, mely gyermekeire vár, akik vagy béresnek, vagy kocsisnak mennek el, akiknek épen nincs rózsás helyzetük... Viczián István : Nagyobb fizetésük van, mint egy táblabirónak ! Dénes István : . .. vagy kénytelen kivándorolni Amerikába. Harmadik alternativa nincs részükre. Mi sem természetesebb tehát, mint, — ami be is következett — hogy a Dunántúl a magyar földbirtokos anyáknak nincs kedvük szaporodni ; a legértékesebb magyar vármegyék számos részében azt tapasztaljuk, hogy a magyar anyák maholnap már elfelejtenek gyermeket szülni. Wolff Károly : Minden anyakönyvezett gyermek részére egy hold földet kell adni ! Perlaki György : Sajnos, kényelmi szempontok játszanak itt közre ! Dénes István : Nem vonom kétségbe, hogy más szempontok is közrejátszanak, de ez a kardinális szempont, mellyel a magyar irodalom is foglalkozott, de amelyet bizonyítanak a külföldi irodalom képviselői is. Innen magyarázható meg azután az a tény, hogy a nagybirtokosok által uralt vármegyékben a szaporodás cirka 35—40%-al kisebb, mint a gazdaságpolitikai szempontból jól tagozott, egyenletes megoszlású vármegyékben. Erdélyi Aladár: Fehér vármegyében a legkedvezőbb! Itt van a statisztikai adat róla! Dénes István : Mit jelent mindez? Néma magyar fajnak életgyökerében való megtámadását és elpusztulását? A nyomorba sülyedés és az attól való rettegés a magyar gyermekek szaporodását úgyszólván megszünteti, s ezzel együtt a magyar katonák, magyar munkáskezek és magyar családapák életgyökerét pusztítja ki. Hegedüs György: Igen gazdag községekben sincs gyermek! Dénes István: Ez olyan szomorú tünet, amely mellett magyar ember nem mehet el érzéketlenül. Ha semmi egyébért nem, csak azért, hogy a nagy magyarszaporodás lehetőségeit megteremthessük, kell megcsinálni nem ezt a földreformot, amely előttünk fekszik, hanem bátrabb, merészebb lépést kell előre tennünk a gyökeresebb földreform felé. De menjünk tovább és vizsgáljuk meg, vájjon a nagybirtok túltengésének csak a szaporodás csökkenésére van-e kihatása. Erdélyi Aladár: Arra nincs! Dénes István: Nemcsak arra van kihatása, hanem az iparra és kereskedelemre* is, melynek kifejlődését nagybirtokosaink lehetetlenné teszik, Magyarországon. Hol is fejlődhetnék ki hazánkban ipar és kereskedelem? A nagybirtokokon, hazánknak csaknem 50%-ot kitevő részén, nagy puszták, nagy uradalmak vannak, másik részén pedig, ahol a nyolc milliónyi magyarság összeszorul, a nagy magyar földmunkástömegek és a többi dolgozó lömegek összezsúfolva olyan nagy nyomorúságban és szegénységben élnek, hogy nem tudván fogyasztani, nincs is szükségük iparra és kereskedelemre. A magyar falvakban összezsúfolódott óriási munkásnéptömegek, amelyek a magyar föld feléről ki vannak zárva, — mint jól méltóztatnak tudni, hiszen a túlsó oldalról is volt alkalmam egyik-másik t. képviselőtársamtól hallani, — olyan szegénységben és nyomorúságban élnek, mint a koldusok. Hogyan lenne szűk-