Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.
Ülésnapok - 1922-201
288 A nemzetgyűlés 201. ülése 1923. létükből egészen szépen fenn tudták tartani magukat és családjukat. Oly szembetűnő igazságtalanság-ok és égbekiáltó egyenetlenségek történtek ezen a téren, hogy ismételt felszólalásokra maga az illetékes Földbirtokrendező Biróság is szükségesnek tartotta, hogy póteljárás elrendelésével ezeknek a bajoknak kiküszöböléséről gondoskodjék. Itt következett el azután a szakértőknek az a szomorú szerepe, amiről Griger Miklós t. képviselőtársam már megemlékezett. Pl. nálunk, Békésen, ahol 30.000 lakossal biró nagyon proletár községnek kielégítéséről lett volna szó és 23.000 katasztrális hold nagybirtok állt rendelkezésre, megjelent a szakértő és az uradalmakról azt a véleményt állapitotta meg, hogy a vagy on váltság mértékén túl nem lehet elvenni semmit, mert az az okszerű gazdálkodás rovására menne. Csodálatos dolog, ezt állapitja meg a szakértő akkor, amikor négy-ötezer holdas nagy birtoktest épségéről van szó, és a szomszédos Mezőberény községben ugyanez a szakértő azt állapitotta meg, hogy a megmaradó ötszáz holdból már semmit sem lehet elvenni, mert 500 hold az a birtoknagyság, amely az okszerű gazdálkodáshoz feltétlenül szükséges. A szakértő szerint tehát egyik helyütt 4—5000 hold szükséges az okszerű gazdálkodáshoz, 15 km.-nyire pedig 500 hold szükséges hozzá. Ez a szakértő csak azzal marad adós, hogyan lehet 800 négyszögöles vagy egyholdas kis parcellán okszerűen gazdálkodni olyan _ embernek, aki 15 km.-nyire kell, hogy eljárjon annak a földnek megművelésére. Ezek az állapotok valósággal azt a veszedelmet idézik elő, hogy egy, legfeljebb két esztendei próbálkozás után ezek a szerencsétlen nincstelen igényjogosultak, akik most hozzájutottak olyan kis darabka földhöz, amelyeket magam is láttam, kénytelenek lesznek ezeket a kis gazdaságokat elhagyni, dezertálnak, kénytelenek lesznek... Dénes István : Nem kell ilyen földreformot csinálni ! Szakács Andor:... földjüket elhagyni és akkor ujabb nagy szociális és gazdasági probléma fog itt az ország elé súlyosodul. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Csinálj jobbat! Dénes István: Pántlika rendszer! Tönkre teszik az országot! 800 és 1200 négyszögöleket adnak! (Zaj.) Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Pántlika rendszer! Hogy lehet ilyet mondani! Tizezer holdat nem adhatunk! Szakács Andor: Annak a kis földmivelőnek, akinek... Esztergályos János: Három holdja van a legjobb esetben! Dénes István: Adjanak három holdat, megelégszünk! Szakács Andor: ... annak a kis földmivelőnek, akinek van még két lova és kocsija, szintén három órai időbe kerül, mig a békési lakóhelyéről az ezen a térképen megjelölt legtávolabbi vidékeken kapott 800—1000—1200 négyzetöles kis parcellájára el tud jutni ... Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Az helytelen! Nem az én akaratomból történt; én is helytelenítem, ha messze adják! Dénes István : Ezt reparálni kell ! Tessék az ítéletek elleni fellebbezéseknek helyt aclni! Szakács Andor: ... ugy, hogy az uradalom a közepén keresztül utakat természetszerűleg lezárja s igy meg kell neki kerülni az uradalom egész birtoktestét, és ha hajnalban évi december hó 5-én, szerdán. felkel és elindul már fényes nappal van, mire kiér és már kora délután haza kell indulnia, hogy kellő időben hazaérhessen. Mit csinál az az ember, akinek nincsen lova és szekere ? Annak gyalog kell járnia és fél napig kell gyalogolnia azért, hogy egy pár óráig kapálhasson vagy más gazdasági munkáját elvégezhesse. Ez nemcsak itt, hanem más helyen is megtörténik, mert más kerületekből is hallottam elég panaszt, személyesen is fordultak hozzánk, hogy a község közvetlen szomszédságában vannak az uradalmak nagy birtoktestei. Az ilyen birtokreformot én a magam szerény paraszti eszével megérteni egyáltalában nem tudom. Egy másik nagy baj az, (Halljuk ! half elől.) hogy ezeknek az uj tulajdonosoknak vagy bérlőknek bérfizetési dolgát a törvényhozás egyáltalán nem rendezte a törvényben, sem pedig rendeletek nem intézkednek erről kellőképen. A tavasszal nálunk egy pár ezer ilyen nincstelen igénylő megkapta a maga kis parcelláit, most a tavasziak a mostoha időjárás következtében a legnagyobb részben ki sem keltek ; termés egyáltalán nem volt. Hogyan fizesse ez a szegény ember az adóját és az első esztendei haszonbért ? Dénes István : Két mázsa és 80 kilót holdanként! Szakács Andor : Nálnnk nem annyi ! A föld minősége szerint 75 kilótól 125-ig és 150-ig megy a haszonbér. Dénes István : Nálunk 2.80 ! Elnök : Dénes képviselő urat kérem, méltóztassék a szónokot abba a helyzetbe juttatni, hogy beszédet elmondhassa ! (Derültség.) Meskó Zoltán : A szónok állandóan zavarja a közbeszólókat. (Derültség.) Szakács Andor : A vagyonváltságföldekre nézve a pénzügyminister ur megállapította, hogy a nagybirtokosoknak az előző gazdasági év folyamán kezükön maradt vagy on válts ágföldek után kataszteri tiszta koronánként 7 Va kliogramm búza haszonbért kell fizetni. Most, amikor ezeknek a nincstelen igénylőknek haszonbérfizetésére került a sor. senki sem tudta a községben — mondom, ez nemcsak itt történt, hanem másfelé is ugyanígy megy — először azt, hogy mennyi haszonbért kell fizetnie és másodszor, kinek kezéhez kell a haszonbért megfizetnie. Perlaki György : Az Ítéletben) megvan, hogy mennyit ! Szakács Andor : Az Ítéletben az, hogy kinek kell a haszonbért fizetni, egyáltalán nincs be nme ! A községtől kaptak egy felszólítást. Ki volt mutatva, hogy a kincstár javára a nekik juttatott föld vagyonváltság-ré«ze után menynyit kell haszonbérül fizetniük. Megnéztem ezeket a fizetési meghagyásokat és láttam, hogy a bennük foglalt összeg körülbelül megfelel aimak, amit a nagybirtokosnak kellett fizetni akkor, amikor ez a vagyon váltságföld mint haszonbérlet még az ő kezén volt. Ezek az emberek befizették ezeket a haszonbérleti összegeket, amiket tőlük búzában kértek. Azt hitték, hogy ezzel eleget tettek a haszonbérfizetési kötelezettségüknek. Akkor előállt az uradalom és az is kért ugyanazon földek után sokkal tetemesebb, sokkal nagyobb Összegű haszonbéreket. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : De nem kapja meg ! Kérm kérhet ! Szakács Andor : Amikor én az eliáró birót ez iránt megkérdeztem, a következőket mondotta : A kincstár beszedi az eszmeileg meg-