Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.
Ülésnapok - 1922-197
202 A nemzetgyűlés 197. ülése 1923. évi november hó 30-án, pénteken. Halász Móric: Ha nincs országgyűlés, akkor a bizottság! De itt nincs bizottság! Szakács Andor: A büntetőtörvénykönyv, amely a közbűntetteket és a bűncselekményeket megállapítja és kodifikálja, szintén oiyan fontosnak tartotta, hogy a nemzetgyűlés, illetőleg az országgyűlés tagjainak mentelmi jogát kizárólag eszerint a 67-iki törvény szerint lehessen értelmezni, hogy abba a fejezetbe, amelyben a jelen törvény, hatály, terület és személyek tekintetében foglal magában rendelkezéseket, a 19. §-ba a következő rendelkezését iktatja be (olvassa): »Az országgyűlés, úgyszintén a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjainak mentelmi jogát a jelen törvény nem érinti.« A Btk. magánszemélyekre vonatkozó rendelkezései tehát a nemzetgyűlési képviselők mentelmi jogát nem érintik. Talán azt mondhatnák erre. igen ám, de a büntető perrendtartás foglal magában olyan intézkedést, amely a vádelj perrendszerü lefolytatása során megállapítja az egyes biróságok illetékességét bizonyos vádbeli cselekmények végrehajtására, és itt nincs mentessége az országgyűlési képviselőnek, bár védi a mentelmi jog. Nem áll, mert a bűnvádi perrendtartásban hasonlóképen szószerint ugyanaz a rendelkezés van f örvény be iktatva, ugyanez a para gráfus, amely megállapítja, hogy a mentelmi jogot nem érintik a büntető rendelkezések. Ebből tehát tisztán következik, hogy a bíróság túllépte hatáskörét, amikor intézkedett, mielőtt ennek a megkeresésnek az elintézése a nemzetgyűlésen megtörtént. Rubinek István : Nagy jogi tévedés ! Szakács Andor : Koncedálom, hogy a kormánynak a régi joggyakorlata, különösen a Mileties Szvetozár-féle eset alapján közveszély esetén igenis, joga, sőt — talán igy mondhatnám — kötelessége a nemzetgyűlés valamely tagját letartóztatásba, illetve őrizetbe helyezni, ha az állam biztonságát egyedül ezzel lehet megvédelmezni, ha általa a kormány közveszélyt hárít el. Ebben ez esetben azonban kölelessége a kormánynak a legrövidebb idő alatt a nemzetgyűlést ülésre összehivatni és eljárásáról a nemzetgyűlésnek jelentést tenni. A nemzetgyűlés elbírálás alá veszi a felmerült esetet, elbírálás alá veszi a kormány eljárását, és egyesegyedül a nemzetgyűlés jogosult dönteni abban a kérdésben, kívánja-e a képviselő* további fogvatartását. vagy pedig megszünteti a fogvatartást. Én tehát, ahogyan elébünk tárták ezf az Ulainféle esetet, arra az álláspontra helyezkedem, hogy a kormány Ulain t. képviselőtársunk mentelmi jogát nem sértette meg. Ez az én meggyőződésem, mert tényleg veszélyes vállalkozást hiúsított meg, mely még ha megvalósulásra nem is kerülhetett, további kifejlődést vehetett volna más tekintetben, külpolitikai nehézségeket támaszthatott volna, belső felfordulást és megrázkódást idézhetett volna elő, esetleg csak fegyveres erő igénybevételével lehetett volna azt egy későbbi stádiumában meghiúsítani, esetleg emberáldozatokat követelt volna. Mondom tehát, ahogyan elébünk tárták a dolgot, véleményem szerint a kormány helyesen járt el, amikor Ulaint meggátolta tervének kivitelében, de épen olyan helytelenül járt el, amikor a nemzetgyűlést rögtön össze nem hivatta és eljárásáról jelentést téve, nem kérte a maga számára a nemzetgyűlés felmentését. Nem óhajtom kritizálni az elnökség eljárását, de ezért a mulasztásért felelős a. nemzetgyűlés elnöksége is, mert az 1867 óta kifejlődött mentelmi joggyakorlat szerint a képviselők és a nemzetgyűlés mentelmi jogának legfőbb őre hivatalból az elnök. Minden olyan esetben, amikor Ilyen letartóztatás szükségessé vált, az elnök kötelességének tartotta, hogy az országgyűlést egybehívja, az országgyűlésnek a mentelmi jog megsértéséről, vagy mondjuk, a képviselő letartóztatásáról jelentést tegyen, hogy azután a nemzetgyűlésnek az a joga, hogy a további letartóztatás felől intézkedhessek, gyakorolható legyen. Ha a házszabályt megnézem, ott is megállapítást nyer az elnökségnek ez a joga, amelyről a joggyakorlat alapján beszélek, mert csak annak révén van róla tudomásom. A házszabályok idevonatkozó következőképen intézkedik (olvassa) : »Ha a mentelmi jogba ütköző cselekmény a Háznak valamely tagja által nyilt ülésben bejelentetik, vagy ha a Ház elnöke ily cselekményről bármily utón értesül, az ügy a Ház tudomására hozatván, az minden vita nélkül a mentelmi bizottsághoz utasítandó.« A mentelmi bizottság jelentése alapján jut azután a nemzetgyűlés abba a helyzetbe, hogy ebben a kérdésben határozzon. A mentelmi bizottság jelentésében azt olvasom, hogy (olvassa) : »Az előzetes letartóztatás megszüntetésére vonatkozólag törvényes ok fennforgása hiányában a maga részéről intézkedést nem óhajt tenni.« Nem tudom, miféle törvényes ok foroghat fenn a letartóztatás megszüntetése, vagy kiterjesztése tekintetében. A nemzetgyűlésnek törvényes kötelessége a letartóztatás kérdésében határozni, és itt a dolog politikai része, itt a dolognak az a része fontos : óhajtja-e, hogy ezen bűnvádi eljárás lefolytatása során a nemzetgyűlésnek egy tagja állandóan hiányozzék, hogy a nemzetgyűlésnek ez a tagja képviselői kötelességét ne teljesíthesse, a vitákban állást ne foglalhasson, szavazatával a kialakuló határozatokban részt ne vehessen. Erre vonatkozólag csak gyakorlati okok jöhetnek figyelembe, mert ha az a veszély, amely a letartóztatást indokolttá tette, még fenforog, ha Ulain Ferenc képviselőtársunk szabdlábra helyezése az állam biztonságát továbbra is fenyegetné, akkor én is azt mondanám, és azt indítványoznám, hogy hagyjuk őt továbbra is letartóztatásban, Ilyen felfogást azonban ebben a kérdésben eddig még nem hal" lottam. Ugyebár, az a veszély <iZ H lehetőség, hogy Ulain képviselő ur tervét megvalósíthatja valamely titkos előkészület során, amikor összegyűjtheti a szükséges karhatalmi erőket is a puccs keresztülvitelére, teljesen megszűnt. Egy csirájában lévő puccs, ha az nyilvánosságra kerül, már annyi, mintha teljesen dugába dőlt volna. Hiszen a belügyminister ur saját előadásából tudja a t. Nemzetgyűlés, hogy azokat a fegyvereket, melyeket Szemere Béla, az'" egyik részes, a fegyveres erő céljaira szállított volna, a belügyminister ur már beszedette; ez a fegyveres tényező tehát már tényleg megsemmisült, azonkívül azok a férfiak, akik a terv puccsszerű részét, annak fegyveres keresztülvitelét akarták megvalósítani, a mi beavatkozásunk nélkül a büntető hatóság kezén vannak. A büntető hatóság mérlegelheti fogvatartásukat, elrendelheti további őrizetben tartásukat és szabadlábra helyezésüket. Tény az, hogy ennek az egész puccstervnek a szervezeti részét ők személy esitik meg, tehát az ő fogvatartásuk és leszerelésük a kivitelt magát lehetetlenné teszi. Peidl Gyula: És a szövetséges puccs is meghiúsult! Szakács Andor: Hozzájárul ehhez az, — mint Peidl t. képviselőtársam említi — hogy cLZ cl külföldi tényező, az a külföldi hatalom, amellyel ők szerződni óhajtottak, szintén teljesen megsemmisült, egy szerencsétlen kimenetelű puccsban felőrölte minden életerejét és Hitler, akivel a szerződést megkötni akarták, ezidőszerint elmegyógyintézetben van. Ennélfogva nem lehet valószínűsíteni előttünk azt, hogy Ulain képviselőtársunk szabadlábra helyezése uj veszedelmet jelentene ebben az ügyben az államra nézve. Márpedig,