Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.
Ülésnapok - 1922-195
150 A nemzetgyűlés 195. ülése 1923. tézkedésre volna szükség, amely ezt kizárja.« (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Kabók Lajos : Annak idején a népjóléti minister úr erre az ujabb megnyilatkozásra még egy megnyugtató kijelentést tett. Azt mondotta (olvassa) : »Méltóztassanak elhinni, hogy a kormánynak rajta lesz a keze ezen a kérdésen és semmiféle eltévelyedést, semmiféle meghamisítását a vezető gondolotnak a kereskedelemügyi kormány sohasem fogja megtűrni.« Amikor ilyen ministeri kijelentések után vagyunk, azt hiszem, teljes joggal Állhatok ide a nemzetgyűlés szine elé és hivatkozhatom azokra a ministeri kijelentésekre, és kérdezhetem, hogy ezek csak elhangzott kijelentések voltak-e, avagy pedig ezeknek az elhangzott kijelentéseknek az illetékes minister ur tényleg érvényt is fog tudni szerezni. Ezt csak elöljáróban voltam bátor elmondani, visszaemlékezésül arra, hogy a nemzetgyűlés igen t. tagjainak emlékezetébe idézzem azokat a kijelentéseket, amelyek képviselők és a minister ur részéről annak idején megtörténtek, hogy ebből kifolyólag mindenki jobban meg tudja Ítélni, hogy tulajdonképen minek is kell ezek után bekövetkeznie. Rátérve interpellációm anyagára, kénytelen vagyok Földes Imrének, a villamosvasutak volt igazgatójának, nyilt levelére hivatkozni, amely f. évi november hó 17-én megjelent Az Est című napilapban. Ebben a nyilt levélben, mely a kereskedelemügyi minister úrhoz van intézve, Földes Imre volt villamosvasúti igazgató felsorakoztatja azokat a súlyos sérelmeket, azokat az igazságtalanságokat, amelyek a villamosvasutak elbocsátott alkalmazottaival megtörténtek. Nyilt levelében legsúlyosabb az a megállapítás, amely azt mondja, hogy a villamosvasutaknak 10.070 alkalmazottja van és a 10.070 alkalmazott közül 4306 a véglegesitett és 5764 az ideiglenes. Annak ellenére, hogy ilyen nagyszámú, majdnem 6000 főből álló ideig-lenes alkalmazottal rendelkezik a villamosvasút, a létszámcsökkentést néni az ideiglenes alkalmazottak sorából hajtották végre, hanem a véglegesitett alkalmazottak sorából és épen ennek alapján a törvény azon intézkedésének sem tettek eleget, amely különös gondot és súlyt helyez a takarékosságra, mert az elbocsátásnak ezzel a módjával nem kevesebb, mint 2 milliárd korona költséget okoztak a villamosvasutaknak, annak a villamosva sutnak, mely amúgy is súlyos deficittel küzd, annak a villámosvasutnak, amely sokkal egyszerűbben, sokkal kevesebb költséggel, vagy talán teljesen költségmentesen is végre tudta volna hajtani a létszámcsökkentést, ha arra tényleg szükségvan. Bírálat tárgyává kell itt tennem azt is, hogy volt-e szükség a létszámcsökkentésre a villamosvasútnál. Ugy tudom, hogy a villamosvasút vonalai egy fél méterrel sem rövidültek meg, én ugy tudom, hogy n villamosvasút karbantartása ugyanannyi munkát igényel mast is, mint amennyi munkát igényelt a háború előtt, itt semmiféle területi csonkulás nem történt. Miért kellett tehát mégis ebben a vállalatban is végrehajtani a létszámcsökkentést, amikor annak szükségessége nem forog fenn ? Miért kellett egy takarékossági elven felépült létszámcsökkentést oly módon végrehajtani, hogy az 2 milliárd korona külön kiadást jelentsen és súlyos igazságtalanságokat tartalmazzon? Megtaláljuk erre a választ azonnal az említett nyilt levélben, de a magam meggyőződése alapévi november hó 28-án, szerdán. ján is. Összesen 119 alkalmazottat bocsátott el a létszámcsökkentés alapján a villamosvasút vállalat, és játszi könnyedséggel meg lehet állapitani, hogy ennek az elbocsátott 119 embernek 90 százaléka zsidó vallású. Nem nagyon sokat kell ezek után kutatni, hogy ez a faji, felekezeti üldözés nincs-e benne ebben az elbocsátási tényben is. Baticz Gyula : Hány ébredőt vesznek vissza helyettük ! Kabók LaJos : Fontos és súlyos körülmény az is, hogy amikor a létszámcsökkentést végrehajtották, sőt amikor az még egészen végre sem hajtatott, csak tervben volt meg, máris uj alkalmazottakat vettek fel, amikor pedig megtörtént a végrehajtás, arról győződtek meg, hogy az elbocsátottakat pótolni kell és azoknak pótlása igen nagy mértékben meg is történt. Ebből a tényből is világosan kitűnik, hogy faji, felekezeti, politikai gyűlölködést vittek bele az elbocsátás fényébe, inert kiválogattak olyan embereket, akik nem feleltek meg annak a rezsimnek, annak a kurzusnak, akiknek ténykedését olyannak minősítették, mely az ő felfogásukkal meg nem egyezik és ennek alapján hajtották végre a létszámcsökkentést. Ott is súlyos hiba történt, hogy a vállalat igazgatósága sokkal korábban tudomást szerzett a létszámcsökkentésről, mintsem az itt a Házban tárgyalás alá került volna. Amikor az igazgatóság a létszámcsökkentésről tudomást szerzett, oly módon iparkodott szabályozni a fizetéseket, hogy növelte az úgynevezett forgalmi és egyéb pótlékokat és jutalékokat a fizetések emelésénél, de nem a törzsfizetést, miáltal azokat, akiket elbocsátottak, elütötték attól, hogy magasabb törzsfizetés alapján kaphassanak végkielégítést, vagy esetleg élhessenek a törvényben biztosított jogukkal: a nyugdíjaztatással. A nyugdíjaztatás kérdéséről is beszélnem kell, mert a törvény az elbocsátásra kerülő Blistásoknak mint legfőbb jogot biztosítja azt, hogy választhassanak a végkielégítés és a nyugdíjaztatás között. Méltóztassanak elképzelni, mennyire megcsúfolja magát a törvényt az, hogy az elbocsátott tisztviselő, munkás vagy egyéb alkalmazott nem élhet törvényadta jogával, nem élhet pedig azért, mert a villamosvasútnak mind a mai napig nincs ministerileg jóváhagyott íiyugdíjszabályzata. Ilyen körülmények között hogyan élhet elbocsátott tisztviselő a törvényadta jogával, hogyan igényelhet végkielégítés helyett nyugdíjat,^ amikor nincs nyugdíjszabályzat és a nyugbéreket. nyugellátásokat — mert ott így nevezik — ötletszerűen szokták megállapítani, de arra sommiféle irányadó szabályzat nincs. Ebből is megállapítható, hogy ezekkel az alkalmazottakkal súlyos jogtalanság történt, hogy ezek az alkalmazottak elestek ít'r.véuyben biztosított jogaik érvényesítésétől, r de anyagilag is megrövidíttettek, mert lizetésük már korábban, a létszámcsökkentési törvényjavaslat törvényerőre emelkedése előtt oly módon növeltetett, hogy az a nyugdíjba vagy végkielégítésbe beszámítható ne legyen. Ha szakszerűség szempontjából nézem az elbocsátást — mert szakmunkásokat, forgalmi alkalmazottakat és tisztviselőket bocsátottak el — a szakmunkások, különösen a műszaki munkások elbocsátásánál feltétlenül fontos f és szükséges az arra hivatott szakemberek véleménye.
