Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.

Ülésnapok - 1922-194

À wemzeigyülés 194. ülése 1923. öélt, Â Nép felelős szerkesztőjénél, Anka János­nál is kísérletezett ez a derék egyén. Ezt irja nekem Anka (olvassa): »Kedves Barátom ! Tisztelettel értesítelek, hogy Döhmel Fritz több izben járt A Nép szerkesztőségében, engemet is keresett, hogy Hitlerre való hivat­kozással velem tárgyaljon. Én azonban nem tárgyaltam vele, hanem Gosztonyi Jenő szer­kesztő-kollegám beszélt vele, aki tudomásom szerint anyagi segítséget is adott neki. (Zaj.) Emlékezésem szerint július vagy augusztus hónapokban járt a szerkesztőségemben. Tisz­telő hived Anka János.« Mint méltóztatnak látni, ez a derék ember végigtapogatott mindenkit, aki a kormánynak kellemetlen : Prónayékat, Héjjasókat próbálta beugratni, Ulain Ferencnél bizonyos félered­ménnyel el is járt, A Nép szerkesztőségében azonban — az ő szempontjából sajnos módon — nem tudott eredményt produkálni. A tényállás és a valóság az, hogy ez az ember mindenkinél eljárt, akiről feltehette, hogy nacionalista szem­pontból értékes, vagy szolgálatot tehet. (Naaíl za.j a jobboldalon.) Erdélyi Aladár : Ez ellen tiltakozunk ! Sándor Pál : De hát a szocialistáknál is járt ! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Nálunk is járt !) Erődi-Harraeh Tihamér: Hogy lehet ilyen csirkefogónak beugrani ! (Zaj.) Friedrich István : Hagyjuk azokat a csir­kefogókat ! Jók voltak azok egyszer Bécsben ! Mi van a cseh pénzzel ? Rassay Károly : Miyen cseh pénzzel í (Folytonos zaj.) Elnök : Csendet kérek Î Friedrich István : Lázadás Bécsben ! Cseh pénz ! stb, (Zaj.) Elnök : Friedrich képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Zaj.) Kiss Menyhért (közbeszól). Elnök : Kiss Menyhért képviselő urat ké­rem, méltóztassék mondanivalóit önálló be­szédben elmondani, de ne tessék folyton za­varni a szónokot beszédében. (Felkiáltások jobbfelől : Minister lesz ! Ministernek joga van beszélni ! Derültség. Folytonos zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urakat minden oldalról, méltóztassanak a szónokot csendben meghallgatni. Eckhardt Tibor : A bűncselekmény kérdé­sében összegezve tehát a tanúvallomások alap­ján leszürődött tényállást, meg kell állapita­nom azt, hogy Ulain Ferenc semmiféle pog­romról és a kormány erőszakos eltávolításá­ról, semmiféle terrorfiuk idehozatalárol előze­tesen tudomással nem birt s amennyiben va­laki ilyent szervezett volna, magának a koro­natanúnak, Döhmel Frigyesnek vallomása szerint is azzal teljesen ellentétes álláspontot foglalt el. Bátor vagyok arra is rámutatni, hogy Ulain Ferenc bajor csapatoknak idehozatalát a maga részéről ellenezte. A szerződést tehát, amelynek ez a leglényegesebb pontja, nem he­lyeselhette, azzal magát nem is azonosíthatta eszerint. Bátor vagyok arra is rámutatni, hogy Ulain Ferenc kizárólag f. hó 2-án kapcsoltat­ván bele szintén mesterkélten és beugratás­sal,... Sándor Pál : Képviselőt lehet beugratni 1 ? (Zaj.) Eckhardt Tibor : ... ennek következteben Ulain Ferenc az augusztusban vagy előzetesen netalán szóbaker ült belföldi szervezkedésekről nem tudott és nem tudhatott. Ulain Ferenc évi november hó 27-én, kedden. Ï2f> fogvatartása tehát szerintem bűncselekmény hiányában sem engedhető meg. Meg kell azonban jegyeznem azt is, hogy magának a hivatalos vádhatóságnak állás­pontja szerint is Ulain Ferenc ellen csupán a büntetőtörvény 157. §-ában körülirt lázadás bűncselekményére való szövetkezés miatt in­dult meg az eljárás. Ennek a vadnak alapján pedig vele szemben legfeljebb 2—5 évig terjed­hető államfogház-büntetés alkalmazható. (Zaj és ellenmondások.) Igen t. Nemzetgyűlés ! A mentelmi bizott­ság és a t. Ház nem végezhet birói funkciót és mi nem hagyhatjuk figyelmen kivül az arra egyénül illetékes vádhatóság ténymegállapítá­sait. Mi csupán azt vizsgálhatjuk, hogy az ille­tékes vadhatóság által emelt vád alapján hogy alakul a helyzet, helyes-e vagy helytelen, meg­engedhető-e vagy megengedhetetlen a fogva ­tartás ? Ennek következtében, miután az illeté­kes vádhatóság egyedül oly bűncselekménnyel vádolja Ulain Ferencet, amelynél legfeljebb' öt évig terjedhető államfogház . . . (Felkiáltások a jobboldalon : Tévedés !) B. Kaas Albert : Tévedés. Öt évig terjed­hető fegyház ! (Nagy zaj.) Elnök : Csendet kérek. Sándor Pál: Ha szocialista volna, már ré­gen lógna ! Eckhardt Tibor : ... a kiszabható bünte­tés, tartama : eszerint az előzetes letartóztatás teljesen indokolatlan. Rassay Károly : A vizsgálóbíró mást mon­dott ! Eckhardt Tibor : Nem tartom ildomosnak, hogy innen vitatkozzam a vizsgálóbíró állás­pontjáról, azért meg sem említem. (Zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóz­tassanak csendben maradni. Eckhardt Tibor : Ulain Ferenc esetében az előzetes letartóztatást annál kevésbé lehet in­dokolni, mert hiszen Ulain Ferenc szökésétől tartani igazán nem lehet. Métóztatnak tudni, — az előadói jelentésben is benfoglaltatik — hogy Ulain Ferenc —- mielőtt legcsekélyebb tu­domása lehetett arról, hogy elő akarják állí­tani, vagy őrizetbe akarják venni — önként ki­jelentette, hogy visszatér Budapestre, meri ügyének a belügyminister előtt való tisztázá­sára ő maga is súlyt helyezett. Ennek következ­tében olyan egyénnel szemben, akinek egész vagyona, családja Budapesten van, akit egész exisztenciája ideköt, aki önként tért vissza Bu­dapestre, annál kevésbé lehet ok a letartózta­tásra, mert hiszen a nemzetgyűlési képviselő­nek még ezenkívül külön is fontos hivatása, fontos kapcsolatai vannak egyrészt a kerületé­vel, másrészt az országgyűléssel, és ilyen egyénnel szemben, aki bizonyos súlyt, tekin­télyt jelent ebben az országban, nem helyén­való államfogházzal büntethető bűncselekmény esetén olyan súlyos rendszabályokat alkal­mazni. Fábián Béla : És Bedő hadnagy ! (Felkiál­tások a jobboldalon : Ki volt az ?) Az, aki Ottó ékszerész nyakát elvágta és Lendvaihoz fordult protekcióért! (Derültség a jobboldalon.) Rassay Károly : Mégis jó, ha ismeretük van az embereknek ! Fábián Béla : Kérte, hogy Andrékánál protegálja ! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek. Eckhardt Tibor: Mélyen t. Nemzetgyűlés! Mi, akik Ulain Ferenchez politikailag a legkö­zelebb állunk, szintén súlyt helyezünk arra, hogy ez az egész ügy biróság előtt tárgyiba,-

Next

/
Thumbnails
Contents