Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.
Ülésnapok - 1922-194
A nemzetgyűlés 194. ülése 1923. Münchenbe akarta folytatni, a tettenérés esete jogilag és ténybelileg megvan. Ami már most azt a kérdést illeti, hogy vájjon a tettenérés alkalmával foganatositottak-e a képviselő úrral ^ szemben olyan intézkedést, amely az őrizetbevétel, vagy az előállítás, vagy a letartóztatás fogalmát fedi, erre vonatkozólag röviden ki kell térnem arra a körülményre, hogy a m. kir. államrendőrség először abban a meggyőződésben volt, hogy tekintet nélkül a tettenérésre, elegendő lesz az, ha az iratokat megszerzi, és épen azért Marinovieh főkapitánytól az ő szolgálati beosztásába tartozó rendőrtisztviselőkhöz az az utasítás érkezett, hogy a vonaton a szerződéstervezetet vegyék el, Ulain Ferencet pedig bocsássák szabadon útjára. r Zsirkay János: Utazzék Bajorországba! Emigráljon az Eskütt-ügy irataival! Mikovínyi Jenő előadó: Nagyon rövid idő múlva az államrendőrségen az az elhatározás alakult ki, hogy a bűncselekmény felderítése érdekében szükségesnek mutatkozik, hogy ne csak a szerződést szállítsák be, hanem magát a képviselő urat is állítsák elő, ha a tettenérés esete forog fenn. Ennek a két különböző rendelkezésnek az eredménye az volt, hogy inig a vonaton utazó Záborszky Miklós rendőrfogalmazó az első rendelkezést kapta meg, addig a második rendelkezést tudomásul vevő Wölfl rendőrtanácsos, aki szintén kiment akkor a keleti pályaudvarra, téves értesítés folytán, hogy t. i. a képviselő ur egy másik vonatra, a gyékényesi vonatra szállott fel, szintén erre a téves vonatra szállott fel . . . Meskó Zoltán : Téves vágány ! Mikovínyi Jenő előadó : ... és a második rendelkezésről Záborszky fogalmazó csak akkor értesült, amikor a vonat már Hegyeshalom állomásra megérkezett. Lendvai István : Szegény vonat, ő az oka mindennek ! Mikovínyi Jenő előadó : Amikor dr. Ulain Ferenc képviselő úrtól a kérdéses szerződésfogalmazványokat elvette a rendőrség, akkor Záborszkynak ama kijelentésére, hogy dr. Ulain Ferenc képviselő ur mehet, ahova akar, a képviselő ur saját bemondása szerint azt mondotta, hogy »most már én visszamegyek Budapestre«. Amikor tehát Hegyeshalmon Záborszky megkapta ezt a második rendelkezést, nem látta szükségesnek, — bár ő maga azt mondotta, hogy a képviselő ur előtt ugy módosította előbbi kijelentését : Sajnálom most mái-, hogy a képviselő urnák is vissza kell mennie Budapestre, — mondom, nem látta szükségesnek, hogy kifejezettebben tudomására hozza Ulain Ferenc képviselő urnák az előállítására vonatkozó rendelkezést, miután az ő saját szavaiból értesült arról, hogy úgyis visszamegy Budapestre. Egy Heller nevű detektivnek azonban átadott egy szolgálati jegyet, amelynek tartalma az volt, hogy az iratokkal együtt Ulain képviselő ur is átadandó Czövek főkapitánynak, és amikor folytatta útját Wien felé, a szolgálati jegy átadásakor azt mon+-M í a -Gellernek, hogy amint megérkeznek, — többes számban ! — jelentkeznek Czövek őméltóságának Magukból ezekből az előadásokból is valószínűnek látszik tehát az, hogy Ulain Ferenc képviselő urnák az előállítás tényét tudomására hozták, és ha ez mégis ellenkezik azzal, amit ő mond, hogy t. i. ő másnap délelőttig erről egyáltalában nem tudott, ez egyrészt annak tudható be, — mert hiszen a rendőrség emberei egybehangzólag azt mondják, — hogy figyelmesen, udvariasan és feltűnés nélkül akartak bánni a képviselő úrral, másrészt pedig annak, hogy Heller é'vi november hó 27-én, kedden. 115 előadása szerint is ez alkalommal nagy zavar volt a vonaton. Kiss Menyhért : Borzasztó ! Rendőrszellem ! Rakovszky Iván belügyminister : Többet ér a rendőrszellem, mint a kalandorszellem ! Gr. Bethlen István ministerelnök : Ugy látszik, Kiss Menyhért helyesli az egészet ! Mikovínyi Jenő előadó : Mindenesetre nagyfontosságú momentum az, hogy a szolgálati jegyet kiállították, azt Heller detektivnek átadták, és hogy Ulain képviselő ur a vonaton a szolgálati szakaszban Heller detektivvel együtt érkezett Budapestre és ide megérkezvén, azt mondotta Hell érnek, hogy ő hazamegy átöltözködni és majd délelőtt megjelenik a főkapitány urnái, amikor pedig később fél tiz óra tájban Heller detektív dr. Ulain Ferencet felkereste lakásán és azt mondotta neki, hogy jöjjön már, mert Czövek főkapitány ur türelmetlenül várja, Ulain képviselő ur minden ellenkezés nélkül Heller detektivvel meg is jelent Czövek főkapitánynál, ahol közölték vele, hogy őrizetben fogják tartani. (Egy hang balfelöl : Szomorú korkép.) Mentelmijogi szempontból már maga az a tény, hogy egy képviselővel szemben ilyen szolgálati jegyet állítanak ki, sőt az én szerény felfogásom szerint már maga az a iény, hogy egy képviselővel szemben az ő szabad mozgását korlátozó rendelkezést írásban kiadnak, a mentelmi jog megsértése, törvénytelenség esetében. Mindezek után szerintem és a bizottság felfogása szerint az, hogy az előállítás ténye, illetőleg az előállítást célzó őrizetbevétel már a vonaton megtörtént, az pedig, hogy a keleti pályaudvarra megérkezvén,^ Fiain képviselő ur hazamehetett a maga lakására és ott tetszése szerint cselekedhetett, nem jelenti a személyes szabadságát korlátozó rendelkezés megszüntetését, hanem csak megszakítását, (Ellenmondások a baloldalon.) és a főkapitányságon foganatosított újbóli őrizetbevétel csak az először elrendelt őrizetbevétel folytatólagos foganatosítása volt. Lendvai István : Ej ! Ej ! Mikovínyi Jenő előadó : Ez igy van kérem ! Az én meggyőződésem szerint igy van ! Szilágyi Lajos : Nem szerettem volna mint bírónak a keze közé kerülni ! Mikovínyi Jenő előadó : Magam is jobban .szeretem ! (Felkiállások a szélsöbaloldalon : Nagyon jó !) Ezzel a ténykorülirással és ezzel a fejtegetéssel — akár helyesnek fogadják el a t. képviselő urak, akár nem — én kimeritve látom azt a kérdést, amely a letartóztatás ténye megtörténtére, megszűntére vagy fentartására vonatkozik és egyúttal azt is, amely a mentelmi jogsérelem kérdésére vonatkozik. Mindezek alapján a bizottság ugy vélekedik, hogy nem lát olyan okokat, amelyek szükségessé tennék a fogvatartás megszüntetését, és ebben a kérdésben a döntést kizárólag az arra hivatott bíróságra bízza. Ugyancsak ebből kifolyólag a mentelmi bizottság azt az álláspontot foglalta el, hogy miután a tettenérés folytán a fogvatartásnak törvényes alapja van, tehát Ulain Ferenc képviselő ur mentelmi joga nem sértetett meg. Tisztelt Nemzetgyűlés ! A bizottságnak még egy elfoglalt álláspontja várna indokolásra : Az iratokból megállapithatólag dr. Ulain Ferenc képviselő ur 6-án a vonaton történtek óta, illetve 7-étől fogva a rendőrségen, illetőleg a királyi ügyészségnél őrizetben van és annak dacára, hogy ez 6-án, illetve 7-én megtörtént, a nemzetgyűlésnek mégsem volt módjában ebben a kérdésben november 20-a előtt állást foglalni, azért, mert a nemzetgyűlés ezen idő alatt szünetelt és bár igaz az, hogy a nemzetgyűlés elnöke a leg-