Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.

Ülésnapok - 1922-193

À nemzetgyűlés 193. ülése 1928. bortermelése csak másfél, legfeljebb 2*5 millió métermázsa búzának felel meg. Nem azért van ez igy, mintha kevesebbet termelnének csonka Magyarországon, mint békében, hanem azért, mert a magyar bor a valutáris esés folytán nem tudott feljutni arra a valorizációra, ahova a többi mezőgazdasági termékek feljutottak. A magyar szőlőbirtokosok, különösen azok a kis-^ és törpegazdák, akik tisztán szőlőművelésből élnek, érzik a szőlő- és bortermelési válság katasztrofális hatását, mert mig azok az eszközök, amelyek a szőlőműveléshez szükségesek, értékükben 9—10—12 ezerszeresre vagy többre is emelkedtek, addig a magyar bor ára alig emelkedett 800—1.000-szeresére a békeárnak. Erdélyi Aladár: így van ez az egész mezőgazdaságban ! Nagy János (egri) előadó: így nem csoda, ha bizonyos csüggedéssel áll meg az a magyar bortermelő az ő szőlőbirtoka előtt, mert az a kincses bánya, amelyből ő jólétét tudta biztosítani, most úgyszólván teherré lett számára; különösen a kis- és törpeszőlősgazdákra vonatkoztatva értem ezt. T. Nemzetgyűlés ! Ha a szőlőmunkásoknak,, az úgynevezett kapásoknak helyzetével kapcsoljuk össze a szőlőtermelés válságát, akkor mindinkább katasztrofálisnak kell jeleznem e válság hatását. A magyar földmivesek között a szőlőmunkások, a szőlőkapások voltak azok, akik békében legjobban látták az ő anyagi helyzetüket biztosítottnak. Mert hiszen, amig a mezőgazdaság többi ágai alig biztosítottak egy éven át egy napszámosnak 18 -munkanapot, addig a szőlőmunkásoknak, a kapásoknak a szőlőművelés tízszer annyit, vagyis 180 munkanapot biztosított egy év leforgása alatt, mert kora tavasztól elkezdve, a szőlőnyitás, a metszés, tisztítás, kötözés, a szőlőnek háromszoros kapálása, négyszeres permetezése, a szüreti munkák, a fedés és télen is a pincemunka biztosított annyi munkaalkalmat a szőlőmunkásnak, a kapásnak, hogy ebből egy egész esztendőn keresztül tisztességesen megélhetett. Ezért a szőlőmunkás, különösen azokon a tipikus szőlőtermelő hegyvidékeken a legmeggyökerezettebb, a leginkább otthonlakó, legindusztriálisabb és városiasabb munkásjelleget vette fel. Eger, Gyöngyös, Visonta vidékén, Szekszárdon, a Hegyalján és a Balaton vidékén 3.Z cl szőlőmunkás az ő hegyoldalához, gazdája szőlőjéhez és zsupposfedelü kis házához ugy tudott ragaszkodni, mint a^ csiga az ő házához. Nem mozdult ki Eger vidékéről s ezekről a szőlőhegyes vidékekről summásnak, mert megtalálta ott a hegyoldalban megélhetése alapjait s legfeljebb 4—6 hétre ment el aratni, hogy télire bővebb kenyeret tudjon magának biztosítani. Ma ennek a kapásnak a helyzete a legszomorúbb. A gazda nem tudja ugy munkálni szőlejét, mint békében, és igy kevesebb munkaalkalmat tud adni a kapásoknak, és nem is tudja ugy fizetni őket, hogy ebből tisztességesen meg tudjanak élni, mert borát nem tudja megfelelő módon értékesíteni. Igy a tipikus, földhöznőtt és a hegyoldalakba gyökerezett munkás most vándorbotot kénytelen kezébe venni és — ahogy én látom az egri állomáson reggel és este — az a magyar kapás, amelyik megkötötte a futóhomokot, amelyik a hegyoldalt és annak köveit meg tudta munkálni és be tudta ültetni, most faluzni jár, hogy megélhetését valahogyan biztosítsa, vagy pedig a szomszéd gyárakba és bányákba jár el munkára, mert a szőlőmivelés nem adja meg neki a megfelelő kenyeret, nem biztosítja családjának a biztos megélhetést. Ezeken a hegyes, szőlős vidékeken a kapások felsegitése érdekében figyelmet kellene fordítani a külön közmunkák megindítására, hogy munkaalkalmakkal megélheévi november hó 23-án, pénteken. 97 tésüket biztosithassuk, mert különben attól félek, hogy az 1912-es és 1913-as francia vincellér-mozgalmakhoz hasonló mozgalmaknak leszünk kitéve mi is ezeken a hegyvidékeken. Ha a bortermelés válságának okait kutatjuk, legelőször is rá kell mutatnunk arra, hogy a bortermelés terén túltermelést idézett elő a háborús konjunktúra. A helyzet ma majdnem ugyanaz nálunk, mint — ahogy a magyar mezőgazdaság történetéből olvasom — a XVIII. század közepén, az ötvenes években különösen, de az 1750—1790-ig terjedő egész időszak alatt volt, amikor a magyar bortermelés a maihoz hasonló válságon ment keresztül. Annak a válságnak is ugyanaz volt az oka, mint a mainak. Túltermelés volt Magyarországon borból és ugyanakkor Németország, Lengyelország és Oroszország elzárta határait a magyar bor elől. Olvasom, hogy ebben az időben, 1753-ban egyik nires bortermelő vidékünkön másfél millió kapányi területet kellett kiirtani, hogy a gazdák valahogy segítsenek magukon más termelési ágra való átmenetelleí. Mig békében Nagy-Magyar or szagon alig termett két és fél, vagy három millió hektoliter bor, a mai csonka Magyarország területén pedig alig másfél millió hektoliter, ma a háború befejeztével csonka Magyarországon csak 1922-ben négy . és félmillió hektoliter bor termett. (Mozgás.) Nem csodálkozhatunk tehát, ha ilyen nagy termelés mellett a borárak nem tudnak emelkedni és a bortermelés válság előtt áll. Tulajdonképen az egész világon nagy éíf kiadós termés volt 1922-ben. Ahogy a számadatokra emlékszem, a világ termése borból 1922-ben 360 millió hektolitert tett ki. Ebből 68 millió hektoliter esett Franciaországra, 38 és fél millió hektoliter Olaszországra, 27 és háromnegyed millió hektoliter Spanyolországra, Európa többi országaira pedig 16 millió hektoliter jutott. Igy nem csodálkozhatunk azon, hogy abban az időben, amikor az Egyesült-Államok a szesztilalom folytán elzárják határaikat a borbevitel és általában véve a szeszbevitel elől, és amikor Oroszországban is szesztilalom van, Európának ekkora bortermelése a borpiacon nehezen talál elhelyezést. Hozzájárul ehhez még az is, hogy Franciaországnak a békeszerződésekben biztosított gazdasági hegemóniája mindinkább tért hódit egész Európában és magának foglalja le azokat a piacokat, amelyeket eddig a magyar bor foglalt el, A svájci határon a francia bor olcsóbb, mint a magyar bor. (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Hollandiában, Belgiumban és Észak országaiban, ott, ahol azelőtt magyar vörösbort s általában magyar borokat találtunk, ma csak spanyol és francia borokat látunk, sőt Lengyelország Franciaországgal kötött kereskedelmi szerződésében 50°/o-os vámkedvezményt biztosított a francia bor számára s ezt a vámkedvezményt a magyar bornak nem akarják megadni. Azt is tapasztaljuk, hogy a magyar bor elhelyezését nehezíti az, hogy a békeszerződés folytán az a vámközösség, amely a magyar bornak biztosította Lembergnek, tehát Galíciának, Csehországnak, Alsó- és Felsőausztriánakj Tirolnak piacait, megszűnt és most még Kassára, Bimaszombatba, .Losoncra, Pozsonyba sem vihetünk ki bort az utódállamok által felállitott erős vámok miatt. Ha ezek között az okok között kutatjuk, hogy melyiket tudnók elhárítani, a legnehezebbnek és úgyszólván elháríthatatlannak találjuk az utódállamok által felállitott vám tilalmakat. Épen tegnapelőtt hangzott el a prágai parlamentben a földmi velésügyi minister beszéde, aki Északmagyarország mezőgazdasági érdekeinek védelmére nyíltan 15*