Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-171

Á nemzetgyűlés 171. ülése 1923. valorizálják a korona jövendőbeli romlását is. Ha formailag nem is valorizálás ez a törvény­javaslat, lényegileg, legalább bizonyos percentig feltétlenül az. Én belemennék ebbe a valorizá­lásba abban az esetben, ha végrehajtanék azt a hitel terén, az adók terén mindenütt és a fixfizetések terén. Farkas István: Es a munkabérek terén! Zsilinszky Endre: Ne mondja senki, hogy a hitelélet terén nem lehet valorizálni. A keresz­tény gazdasági élet legkiválóbb reprezentánsai törtek lándzsát a hitelvalorizáció mellett. A napokban a keresztény bankélet egyik kiváló­sága fejtette ki, hogy igenis, meg lehet és meg kell csinálni a hitelvalorizációt. Az adóvalori­záció terén már részben történtek lépések a gazdatársadalom rovására, amikor valorizált földadót vetettek ki rájuk. Igaz, hogy a pénz­ügy minister ur azt mondja, hogy a jövő eszten­dőtől kezdve valorizálni akarja az összes adó­kat, de szeretném tudni, hogy ha a többi adó­kat, tehát a társulati adót is csak a jövő esz­tendőre valorizáljuk, miért kell épen azokat az adókat valorizálni, amelyek a keresztény társa­dalmat, általában a gazdatársadalmat ós a fix­fizefcésüeket sújtják leginkább. Az tehát semmi­képen sem nyugtathat meg bennünket, hogy 1924-től kezdve az összes adók valorizáltatnak, amikor azt látjuk, hogy egyoldalulag már az 1923-ik évre történik ilyen valorizációs kísérlet. En ezt az adójavaslatot barátaimmal egye­temben nem szavazom meg, sőt ellene szavazok, mert aránytalannak, egyoldalúnak és igazság­talannak tartom. Nem szavazom meg, illetve ellene szavazok még azért is, mert a javaslatot olyan gazdasági rendszer részletének tartom, mely rendszer ezt az országot előbb-utóbb gazdasági katasztrófába fogja vinni. (TJgyvan! bal felől.) Dénes István : Már vitte ! Propper Sándor: Nyakig benne vagyunk! Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző: Kiss Menyhért! Kiss Menyhért: T. Nemzetgyűlés! A tegnapi napon az egyik jobboldali képviselő ur nagyon szép, lelkes, ditirambusszerü beszédet mondott, melyben felmagasztalta a pénzügyministert és legcsattanósabb érvül azt hozta fel, hogy róla, aki régi magyar nemes famíliából származik és akinek összes elődjei, atyafiai gazdálkodással és földmiveléssel foglalkoztak, nehéz feltételezni azt, hogy olyan pénzügyi és gazdasági politikát foly­tat, mely az országnak kárára volna. Erre épí­tette fel egész beszédét, melynek végső csatta­nója természetesen az volt, hogy elfogadta a javaslatot. Le kell szögeznem, hogy amikor a pénzügy­minister ur egyéniségéről, gondolkodásáról, hiva­talnoki érdemeiről, avagy múltjáról van szó, ebben a tekintetben senkinek sem lehet ellene kifogása, és ebben a tekintetben ugyanazt kell, hogy mondjuk mi is, akik vele legélesebb ellen­ei'?' augusztus hó 10-én, pénteken. 45 tétben állunk politikailag. Itt azonban mi nem mint adminisztratív tisztviselővel állunk vele szemben, és nem a nagykállói Kállayak egyik leszármazottjával, hanem azzal a pénzügyminis­terrel, aki olyan pénzügyi és gazdasági politikát inaugurált, amelynek az lett az eredménye, hogy a magyar korona fokról-fokra, szinte azt lehet mondani, napról-napra lejjebb szállott és ezt a zuhanását nem tudta megállítani. Mi az ő csa­ládi és más érdemeit nem kívánjuk elvitatni, de szigorú kritika tárgyává óhajtjuk tenni azt a működést, amelyet mint pénzügyminister kifejtett. Nánássy képviselőtársam még abban a tekintetben is ki szándékozik vonni a minister urat a felelősség alól, hogy 1921-ben és 1922­ben az adókivetés nem történt meg ugy, ahogy meg kellett volna történnie, holott, azt hiszem, ő maga is elismeri, hogy 1921-ben és 1922-ben pénzügyi adminisztrációnk nem állott hivatásá­nak magaslatán vagy legalább is nem tette meg kötelességét ugy, ahogy a kivetések tekin­tetében meg kellett volna tennie. Nem kutatom az okát annak, hogy a kivetések akkor olyan lassan történtek, és hogy az egész adminisztrá­ción akkor egy nagy elernyedés vett erőt, de nem is lehet a felelősség kérdését 1921 és 1922-re nézve Kállay pénzügyminister úrral szemben felvetni, mert hiszen akkor nem ő állt a pénzügyi adminisztráció élén. Az ő pénzügy ministeri működését csak attól a pilla­nattól kezdve tehetjük jogosan és igazságosan kritika tárgyává, amelytői kezdve ő nem mint adminisztratív államtitkár, hanem mint minis­ter vette át a ministerium vezetését. Mikor pedig általánosságban megállapíthatjuk azt, hogy a pénzügyministerium tisztviselői kara, mint olyan lelkiismeretesen teljesiti kötelességét, meg kell állapitanom azt is, hogy a pénzügy­ministerium tisztviselői kara és az alája ren­delt pénzügy igazgatóságok tisztviselői kara között nemcsak azért van eltérés és épen azok az osztályok, amelyek adókivetéssel foglalkoz­nak, határozottan óriási hátralékban nemcsak azért vannak, mert a ministerium részérői későn mennek ki az utasítások, hanem ennek bizonyos más okai is vannak. Csak arra vagyok bátor utalni, hogy ezelőtt háromnegyed eszten­dővel több pénzügyi tisztviselő kérésére, kértük magánúton a pénzügyministeriumtól, hogy a tisztviselők kiszállási költségeinek tarifáját méltóztassék felemelni. Nem szabad az állami tisztviselőket olyan helyzetbe hozni, hogy ami­kor milliós és milliós adókat állapítanak meg az államkassza javára, ugyanakkor a külszol­gálatban teljesített munkájukra ráfizessenek. Lendvai István : Adjanak nekik Inter­reximet ! Kiss Menyhért : Igaz ugyan, hogy a minister ur néhány héttel ezelőtt kiadott erre vonatkozó rendelkezést, amelyben ezt az óhajt teljesítette, de ezzel a rendelettel is ugy vagyunk, hogy nagyon későn jött és azt látom, hogy a tiszt-

Next

/
Thumbnails
Contents