Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-171

A nemzetgyűlés 171, ülése 1923. évi augusztus hó 10-én, pénteken. a kockázatának. Alá van vetve azért, mert ha akkor, amikor a pert megindítja, elvégzi a maga teljesítményeit, a maga egyes ténykedéseit, megkapna annak az ellenértékét, ez még ellenérték volna, hanem rendesen egy év vagy másfél év múlva kapja meg, amikor a per befejeződik és amikor az a honorárium nem ér semmit sem. Ugyanígy vannak az orvosok is. Az orvosi konkurrencia akadálya annak, hogy az orvos a maga tudását kellő értékért adhatja. Ezeket az exisztenciákat is védeni kell tehát, mert ezeknek az adóját pedig bizonyos elfogultságból még magasabban szabták meg 1921-ben, mint talán a többi kategóriáját, ugy a kisiparosokra és kiskereskedőkre nézve, mint más kisexisztenciákra, a szolgálatból, munkabérből élőkre, nézve. Én módosító indítványokat dolgoztam ki, ezeket az előadó urnák át fogom adni, mert nem akarom még azt a kockázatot sem vállalni, hogy ezek ellenzéki részről terjesztetvén elő, pártszempontból leszavaztatnának, hanem ezek mind olyan szerény keretekben vannak tartva és fogalmazva, hogy az előadó ur és a minister ur is magáévá teheti őket és azt hiszem ezek némi tekintetben alkalmasak lesznek arra, hogy ennek a javaslatnak a legkártékonyabb hatását enyhítsék. (Halljuk! jobb felöl.) Ezzel be is fejezem beszédemet. Befejezem azzal a kéréssel, hogy ezeket a panaszokat, amelyeket ezekről a padokról hallanak, végre ne vegyék könnyen. Méltóztassanak visszaemlékezni egy múlt törvényhozásnak történelmére. Az ellenzék, vagy künn a társadalomban élők is, sokáig panaszkodtak, jajszóval fordultak az akkori politika hatalmassága, az akkori parlament többsége felé; hiába volt minden jajkiáltás, minden sikoltás, a válasz minden panaszra, minden kétségbeesésre a cinikus mosoly volt. Nem akartak tényeket tudomásul venni az akkori politika urai ; az akkori többség cinikusan mosolygott, a tények előtt még bedugták a fülüket, a jajkiáltást még nem hallották meg október 16-án sem, hogy aztán egyszerre október 17-én az ajkukra dermedjen a mosoly, október 17-én, amikor a többség ura tudomására hozta az ő többségének, hogy elvesztettük a háborút. Ehhez hasonló időket élünk ma is. Ha önök még mindig nem értik meg a társadalomnak, a magyar tömegeknek jajkiáltását, ha a mai politika hatalmasai, a mai pillanat urai részéről még mindig csak szánó, lesajnáló mosoly az osztályrészünk, a felelet a panaszainkra, ugy meglehet, t. Nemzetgyűlés, hogy majd megint feláll az önök sorából valaki, aki a későbelátás bölcsességével vallomást tesz az utolsó pillanatban a lemondás szomorú applikációjával ; ne felejtsék el azonban, hogy ennek a szerepe nehezebb lesz még a Tisza Istvánénál is, mert ennek nemcsak arról kell beszámolnia, hogy elvesztettük a háborút, hanem ennek azt kell felénk kiáltania és azt kell tudomásra adnia: »elvesztettük az országot !« (Mozgás jobb felől.) Térjenek le erről az útról, akkor még minden megmenthető. Ha pedig nem térnek le, akkor viselni fogják érte a felelősséget, a kellemetlen következményeket, és nem panaszkodhatnak amiatt sem, hogy ezek a kasszandrai panaszok nem hallatszottak el. Legyen vége a mosolygásnak; komoly pillanatokról van szó ; mindenkinek a lelkiismeretébe kell néznie, most az egyszer végre a tömegek politikáját kell csinálni, mert a tömegek a mai helyzet urai, minden pillanatban kiváltódhatik egy ilyen történelmi pillanat, és ha mi a tömegekkel szemben nem sáfárkodtunk jól, ha nem gondoskodtunk arról, hogy ezek a tömegek testükben és lelkükben épek legyenek, akkor, azt hiszem, katasztrófa lesz ennek a következménye. Azért, mert ez a mostani politika a katasztrófa utján halad, én ezt a javaslatot sem általános, sem a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. ) Elnök ; Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző: Farkas Tibor! Farkas Tibor: T. Nemzetgyűlés! Minthogy a tárgyalás alatt levő javaslat 11 §-a közül 9-et csekély változtatással hajlandó vagyok elfogadni, sőt amennyiben változtatás történik, még a másik két szakasz elfogadása sem ütközik abszolút nehézségekbe, ezért a javaslat mellett iratkoztam fel. A javaslat kritizálása folyamán röviden elő fogok állni azokkal, amik szerintem a javaslatból kimaradtak. Hogy ezzel idejövök, annak oka az, hogy a pénzügyi bizottságban megpróbáltam küzdeni a javaslat sérelmes intézkedései ellen, de, sajnos, nem sok eredménnyel. Az 1. § elleni kifogásaimat röviden ismertetem A húszas szorzószám az esetek egy részében teljesen elfogadható, s az ötös szorzószám is elfogadható, nem számol azonban a javaslat azokkal az esetekkel, vagy legalábbis nem számol általánosságban velük, ahol tulajdonképen azt kell mondanunk, hogy ott egyáltalában nem dolgozhatunk szorzószámokkal, mert az a gazdasági erő már nincs meg, vagy ha akkor volt is jövedelem s ez névleg ma is fennáll, a korona értékcsökkenése folytán még sem lehet azt állítani, hogy a jövedelmi adó alapja, még a meg nem támadható létminimum is, fennáll. Azok, akik a javaslatot idehozták, érezték, hogy itt igenis vannak ilyen esetek, mert hiszen a szőlő- és házbirtoknál történt némi intézkedés, amely az általános bajokon segit. De a szőlő- és házbirtokon kívül vannak még egyéb jövedelmi források is, amelyeknél ez az elértéktelenedés és ez a krízis még sokkal kifejezettebb, mint a ház- és szőlőbirtoknál. Itt van például a tőkekamat. Azok a jövedelmek, amelyek tisztán tőkekamatból, vagy olyan jára-