Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-182

378 A nertizetgyiiUb 182, ülése 1923. emberanyag egy fluktuáló, az állami szolgálat­ban le nem kötött emberanyag, mig a tiszt­viselők, ha egyszer már kinevezést nyertek, az állami szolgálatra egész életüket elszánták. Ha ebből az elszánásból épen az ország szerencsétlen helyzete miatt a törvényjavaslat kibillenti őket és valaminő kárpótlást nyújt nekik, akkor azt hiszem, egészen méltányos, hogy jelentékenyen nagyobbmérvü kárpótlást kapjanak mint végkielégítést azok, akik egészen elszánták magukat erre az életre — értem az állami szolgálatra — és most onnan elbocsát­tatnak, mint az az emberanyag, amely úgyis fluktuáló a természeténél fogva és sohasem volt az a szándéka, hogy egész életében állandóan ottmaradjon az államnál. Ami a harmadik kérdést illeti, amelyet méltóztatott megemlíteni, hogy t. i. túlságos nagy számban látszanak nők, különösen leányok alkalmazásban lenni az állam és különböző hiva­talok szolgálatában, nagyon sajnálom, hogy kény­telen vagyok megerősíteni teljes mértékben az igen t. képviselő urnák ilyen irányú megállapítását. Arról, hogy minő munkaerőt adnak ezek a női munkaerők, és minő munkaértéket produkálnak, nagy általánosságban természetesen elismeréssel kell nyilatkoznom, jóllehet a férfi munkaerő a női munkaerővel nem egyenlősíthető, illetve for­dítva kellene mondanom : a női munkaerőt nem lehet az állami szolgálatban teljesen egyenlősí­teni a férfi munkaerővel érték dolgában. Tan­nak azonban bizonyos szolgálati ágazatok, vagy helyesebben, munkaágazatok, amelyekben a női munkaerő jobban tud érvényesülni, mint a férfi munkaerő. Egész nagy gazdaságpolitikai programúi volna arról nyilatkozni, vájjon helyes-e az a jelenség, és hogy minő okok eltávolításával lehetne magát a jelenséget megszüntetni, azt a jelenséget értem, hogy nagy mennyiségben özön­lenek állami és általában hivatali pályákra a női munkaerők. En a magam részéről az ország jelen gazdasági összetételében nem tartom helyes­nek ezt a jelenséget. Okainak kutatásába és azoknak a módszereknek megjelölésébe, amelyek­kel magukat az okokat elíminálni lehetne, nem kívánok belebocsátkozni, mert hiszen ez a kul­tusztárca keretébe tartozik. Mindenesetre azon­ban még a régi emlékeimből idézve, amelyek bennem abból az időből élnek, amikor a kultusz­tárca élén állottam, megerősíthetem az egész magyar kultúrpolitikának azt a tendenciáját, hogy lehetőleg megszüntesse a túlságos szellemi női proletariátus termelését, ugy, hogy mondjuk pl. a női középiskolák számának a túlságos fel­duzzadását, a kultuszministerium a maga részé­ről nem tartja helyesnek és amennyiben a középiskolák redukciójáról van szó az egész országban, meg vagyok győződve, hogy a magyar kultúrpolitika elsősorban ezt a szempontot is figyelembe fogja venni és megtalálja azokat a módokat, amelyek segítségével a családokból évi szeptember hó 5-én, szerdán. kifelé munkaterekre törekvő magyar leány­ifjuság inkább a gazdasági vonaizatokon helyez­tessék el. (Helyeslés.) Nagy Ernő igen t. képviselő ur kifogásolta azt, hogy ez a törvényjavaslat az öt éves nyug­díjjogosultságot tiz évre emeli fel. Ez tulajdon­képen már megtörtént az indemnityben, mert hiszen az 1912-ik évi törvényben megállapított öt éves nyugdíjjogosultsági korhatár már ott felemeltetett tízre. Itt ebben az esetben újra kimondatik ugyanez a regula különösen a tör­vényjavaslat kereteiben elbocsátandókra nézve, ez tehát tulajdonképen csak adaptáció. Ha azonban azt méltóztatik tőlem kérdezni, mi az oka annak, hogy — amint kifejezni méltóztatott magát az igen t. képviselőtársamnak — itt az állam elvon bizonyos jogot, ennek oka nyilván az, hogy ez a szegény magyar állam, amikor körültekint a saját portáján és mérlegre teszi, hogy mennyi munkaerő kell neki saját munka­feladatainak elvégzésére és minő terheket tud magára vállalni, természetesen figyelembe kell vennie saját teherbírásán kivül azt is, hogy a magyar gazdasági életben megvannak-e az elhelyezkedési lehetőségek azokra a kevésbé igénybe vett, nem hosszú időre igénybe vett munkaerőkre, amelyeket az állam elbocsát a szolgálatából, és meg kell állapítani, hogy a magyar gazdasági életnek megvan a felvevő képessége. Most már két esztendő óta szünetel a tiszt­viselők beözönlése az elszakított területekről. Mióta én állok a népjóléti ministeri tárca élén, azóta pláne leeresztettem a sorompókat az or­szág szerencsétlenül megcsonkított határain és az állam terhére bejövök előtt felállítottam a tilalomfát. Ennek következtében az a tisztvi­selőmennyiség, amely most van csonka Magyar­szág határai között, figyelembe véve egyrészt elzárását ennek a mennyiségnek az állam szol­gálatában, másrészt a gazdasági élet felvevő képességét, nem olyan irtózatos nagy teher, amellyel, elismerem, bizonyos zökkenések, bizo­nyos nehézségek árán maga az állam és a gaz­dasági élet ne tudna megbirkózni. Ez a tulaj­donképeni oka annak, hogy az állam ebben a pont ban még a nyugdíj terhektől is szabadulni kivan. Méltóztatott említeni még azt is, hogy a nyugdíjazásnál, épen az 5 és 10 év közti diffe­renciának nagy jogtalanság történik az elbocsá­tottakkal szemben. Vagyok bátor az igen t. képviselő ur figyelmét felhívni arra, hogy ez a nyugdíjazás nem szolgálati alkalmatlanság címén történik. Ha szolgálati alkalmatlanság, tehát a szolgálatban beállott megrokkanás címén tör­ténnék az elbocsátás, ebben az esetben teljes mértékben honorálnám ezt az okfejtést, itt azonban 5, 6, 7, 8, 9 éves szolgálattal biró, életerejük teljében ós életkoruknak még nem is az elején levő egyénekről, fiatalemberekről van szó, akik mint izmos fák állnak az élet erdejében. Ezek egyszerűen transzplántáltatnak az ál-

Next

/
Thumbnails
Contents