Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-182
A nemzetgyűlés 182. ülése 1923, kodjam eredeti javaslatomhoz és ennek a két Hibának dacára változatlanul fennáll mostani niegÍtélésünk szerint is. Megnyugszom a bizottsági szövegezésben és az inditványomat visszavonom. Természetes azonban, hogy fennáll most is az a helyzet, hogy teljesen igazságtalannak ítélem a végkielégítés ilyen kiszámítási módját és különbséget még mindig látok polgárok és katonák között abban a tekintetben, hogy mig a polgári egyéneknél a fokozat 5—5 szolgálati évfolyam összevonásával emelkedik, addig a katonatiszteknél 3—3 szolgálati év összevonásával emelkedik a szorzószám, tehát a katonák számára megállapított fokozat mindenesetre valamivel rugalmasabb. Mindazonáltal most már nyugodt lelkiismerettel szavazom meg az eredeti szövegben ezt a paragrafust is (Helyeslés.) Elnök: Szilágyi Lajos képviselő ur indítványát visszavonta, igy az tárgytalan. Szólásra következik? Bartos János jegyző: Barthos Andor! Barthos Andor: T. Nemzetgyűlés S Méltóztassanak megengedni, hogy a 3. § második és negyedik bekezdéséhez változtatást ajánljak. A 3. § második bekezdése a jelen szövegezésben igen emlékeztet »az idemellékelt szolgabíró« kifejezésre. (Derültség.) ezért indítványozom, hogy a szóban lévő bekezdésben az »egyéb« szót az »a« szóval méltóztassanak helyettesíteni és ugyanezt a szót az »államvasuti« és »alkalmazottakat« szavak közé méltóztassanak beiktatni. A jelző t. i. nem a rendszer egyéb voltára, hanem az »alkalmazottak« egyéb voltára vonatkozik. Ugyanez a javaslatom a negyedik bekezdéshez. Javaslom, hogy az »egyéb« szót, »a« szóval méltóztassék helyettesíteni ós az »egyéb« szót a »részesülő és alkalmazottaknál« szavak közé méltóztassék beiktatni. Elnök : Szólásra következik ? Bartos János jegyző: Nagy Ernő! Nagy Ernő: T. Nemzetgyűlés! Csak rövid időre szándékozom hozzászólni ehhez a javaslathoz. Rövid időre, nem azért, mintha át nem érezném ennek a szakasznak rendkívüli fontosságát — azt tartom különben, hogy ez a szakasz egyike a törvényjavaslat legsötétebb részeinek — de azért szólok röviden, mert Szilágyi Lajos t. barátom részletesen kifejtette mindazt, amit különben el akartam mondani. Az 1912 : XL VI. te. szerint, amely a nyugdíjjogosultságot állapítja meg, öt évben van megszabva a nyugdíjjogosultság. Amint méltóztatnak tudni, a magyar keresztény középosztály — és nem a zsidóság — azért ment a tisztviselői pályára, mert remélte, hogy ott egy kis nyugdíjhoz fog jutni és vénségére, öregségére nyugodtan fogja tölteni idejét, családját, feleségét, gyermekeit ellátta, mert megélhetésük biztosítva lesz. A -törvényjavaslat épen ezt a keresztény középosztályt károsítja meg legjobban és ennek reményeit metszi ketté. Nagyon csodálkozom ezen, hogy épen a keresztény Jmrzuskorszak teszi azt, amely annyira hangos évi szeptember hó 5-én, szerdán. 375 a maga kereszténységében, a maga fajszeretetében és a magyar középosztály megmentésében. Ha mi tennők ezt, destruktiv emberek, zsidóbarátok, ezen nem csodálkoznám, mert hiszen azt mondanák ránk, hogy megteszik, mert destruktiv emberek, rombolnak itt is. De épen Szomjasok azok, (Derültség.) akik lerombolják ezer és ezer keresztény embernek, keresztény családnak a létjogosultságát és tönkreteszik őket. Ez ellen mint a destruktiv keresztény középosztályhoz« tartozó magyar ember, szivemből, lelkemből tiltakozom. Helyes, méltóztassanak elküldeni a felesleges tisztviselőket, mert van tényleg felesleges, elég lett volna húsz esztendővel ezelőtt is a fele, ha nem egyharmada. Mert hiszen tudjuk, hogy volt a vármegyében, mikor elég volt két aljegyző, de jött egy jó kortesfőispán és akkor létesítették a kettő helyett négy aljegyzői állást, hogy X Y jó kortesük a fiát, vejét vagy sógosát elhelyezhessék. (Zaj.) Benne éltem ebben az életben, tehát tudom, hogyan volt. Ebből azonban nem következik az, hogy ezeket a jóhiszemű embereket szélnek bocsássuk. Akkor lehet ezt megtenni, ha el méltóztatnak tudni őket helyezni. Erre azonban az én szerény véleményem szerint a kormány képtelen. Mert mit látunk az egyes bankoknál? Nekem biztos tudomásom van arról, hogy a nagybankoknál külföldi katonatisztek, ezredesek, tábornokok vannak elhelyezve, akik ausztriai illetőségűek, óriási fizetéssel, úgyhogy ezelőtt két hónappal egy osztrák generálisnak, — nem is magyar generálisnak — aki nem is dolgozik és akinek 800.000— 1,000.000 korona nyugdíja volt az osztrákoktól, itt szintén kitűnő fizetése volt. E mellett ugyanezek a katonatiszt urak a nagybankok étkezdéjében kapnak potom áron, 500 koronáért ebédet és vacsorát, szóval élvezik mindazt, amit a bank tisztviselői élveznek. Értesülésem van arról, hogy ezeket a külföldi magasállásu katonatiszteket egyes kormánytagok helyezték el a nagybankoknál. A nagybankok tiltakoztak ez ellen, de ha egy nagy ur kér valamit, annak az óhaja parancs. (Zaj.) Amikor itt a magyar tisztviselőknek, becsületes magyaroknak százai, ezrei éheznek, amikor el kell adniok az utolsó párnájukat is, akkor idegen honosokat, ellenségeinket bizonyos legitimizmusból, vagy nem tudom micsoda Habsburg-imádatból elhelyezik a nagybankokban. Ezt kötelességem volt itt leszögezni. (Zaj.) Rakovszky Iván belügyminister: Kik ezek? Nagy Ernő : Igen, belügyminister ur, méltóztassék csak utána nézni a bankokban, majd megadják a belügyminister urnák a választ, hogy igy van. Én elhiszem, hogy nem a belügyminister ur követte el ezt a visszaélést, de ez igenis, igy történt és ezek az urak ma is ott vannak. Mondom, amikor el méltóztatnak bocsátani a tisztviselőket, méltóztassanak gondoskodni az elhelyezésükről is, mert könnyű kimondani pa-