Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-181
361 A nemzetgyűlés 181. ülése 1923. arra kell kérnem a t. többségi pártot, hogy méltóztassanak ebben az esetben kivételt tenni. Már a múltkori határozat is jogszükités, tulajdonképen a járandóságok csökkentése volt. Már pedig nem tudom megérteni, hogy akkor, amikor ennyire élére van állítva a helyzet, amikor olyan nagy az elkeseredés, amikor már a közalkalmazottak egy kategóriája az eléggé el nem ítélhető és meg nem engedhető f egy verb sz, a sztrájkhoz is nyúlt, szóval amikor^már ennyire szomorú a helyzet, akkor a törvényhozás egy olyan törvényt hoz, amely az eddigi jogokat szükiti. A régi szabályokat érvényben kellett volna hagyni ; ebbe mindenki beletörődött volna és sehonnan semmiféle panaszos szó nem jutott volna füleinkhez. Ehelyett azonban most a többség olyan határozatot akar hozni, amely szerint 10 valóságos szolgálati éven alul nem adja meg a nyugdíjjogosultságot senkinek. Ez a tiz esztendős számjegy még az indemnitási javaslatnál is mostohábban és szűkebben szabja meg a határokat. Az indemnitási törvényjavaslatban ugyanis legalább az volt mondva, hogy 3 év, 6 hó és egy napi szolgálat szükséges a nyugdíjjogosultság eléréséhez, de nem volt hozzátéve, hogy ennek az időnek valóságos szolgálati esztendőknek kell lennie, hanem a beszámítható szolgálati éveket is beszámították, míg most jön a t. pénzügyminister ur egy olyan javaslattal, amely valóságos szolgálati éveket emleget, és valóságos 10 szolgálati évet követel attól, akit nyugdíjban akar részesíteni, a többit pedig csak végkielégiti. Itt megint csak oda lyukadunk ki. ahová az 1. §nál. megint csak a hadviseltekre térünkvissza, mert tulajdonképen róluk van megint szó. Hiszen a valóságos szolgálati esztendők és a beszámítható szolgálati esztendők között a legnagyobb eltérést épen a hadiévek okozzák. Én nagyon jól tudom azt — sokat tárgyaltam a t. pénzügyminister úrral ebben a kérdésben — hogy a t. pénzügyi kormányzat sokalja a hadiéveket. Mivel 5 hadiévet számítanak be mindenkinek: az 1914., 1915., 1916., 1917. és 1918. esztendőt, sőt akik hadifogságban voltak, azok közül igen soknak még tovább az 1919., 1920., 1921. és 1922. évet is beszámítják hadiévnek, természetes, hogy az ilyen közalkalmazottaknál a beszámítható szolgálati idő sokkal több, mint a valóságos szolgálati idő. Hem tartozom azok közé a meggondolatlan képviselők közé, akik ugy fogják fel a háborút, hogy azt megindította és erőszakkal éveken keresztül húzta, halasztotta valaki. Én ellenkezőleg mindig azt hirdettem, hogy a háborút reánk kényszeritették és azt mint egy ránk kényszeritett háborút harcoltuk végig, tehát semmiféle magyar kormánynak nem lett volna megadva a mód arra, hogy annak idejét megrövidítse. Ha tehát ez a liáboru öt naptári hadiévet foglalt magában, akkor, sajnos, bármilyen sok is ez, a inai pénzügyi kormánynak ezzel számolnia kell évi szeptember hó 4-én, kedden. és igenis ezeket a hadiéveket mindenütt, minden körülmények között, mindig ugy kell számítani, mintha azok valóságos szolgálati esztendők lettek volna. Ez tehát vétek megint a hadviseltek ellen, amit nem szabad megtenni. Ott, ahol a hadviselt közalkalmazottat egyszer megkülönböztetik a másik közalkalmazottól, aki nem volt a fronton, nem szabad ezt a megkülönböztetett helyzetet megszüntetni azzal, hogy egy szép napon hozok egy olyan törvényt, amely szerint csak a valóságos szolgálati éveket tekintem s ezzel aztán megszüntetem azt a különbséget, amely hadviselt és nem hadviselt között fennáll. De eltekintve attól is, hogy ez a kormányzati rövidlátásra mutatna és szerintem honvédelmi érdekbe is ütköznék, mert azt bizonyítaná, hogy a kormány nem számol azzal, hogy előfordulhat újból, hogy a hon polgárainak fegyveres erejére szüksége lehet, még ettől eltekintve is igazságtalannak tartom ezt az eljárást, ezt a jogszükitóst. Igazságtalannak tartom azért, mert ha 1922-ben, amikor a közalkalmazottak első rétegét bocsátottuk el, a kormány arra az álláspontra tudott helyezkedni, hogy 4 év, 6 hó és egy napi szolgálati idő már megadta a nyugdíjjogosultságot bizonyos kategóriáknál, akkor nem tudom, milyen kormányzati bölcseség az, amely két esztendővel később, 1924-ben, sokkal mostohább kereseti és sokkal nehezebb megélhetési viszonyok közepette megnehezíti a nyugalom helyreállítását és egy olyan határt szab, amely mostohább most, mint amilyen elbánásban részesültek 1922-ben az elbocsátottak. De igazságtalan ez az eljárás most azon okból is, mert mikor 1920-ban a forradalmárokat, a forradalomban komprommitált közalkalmazottakat elbocsátották, azokat is, akiknek nyugdíjjogosultságát az elbocsátásnál még elismerték, ugy vették elbírálás alá, hogy 4 óv, 6 hó és egy napi szolgálat után a nyugdíjjogosultságukat már elismerték. Hát bocsánatot kérek, ha a kormány 19 20ban az u. n. forradalmároknak, a forradalomban komprommitált közalkalmazottaknak megadta a nyugdíjat az elbocsátásnál már 4 év, 6 hó és egy napi szolgálat alapján is, akkor hogyan teheti a kormány most azt, hogy 1923-ban, illetőleg 1924-ben — mert hiszen az elbocsátás akkor lesz aktuális — az akkor elbocsátandó közalkalmazottaknál azt kutatja, van-e neki 10 valóságos szolgálati esztendejük. En egyáltalában tiltakozom az ellen, hogy valóságos és beszámitható szolgálati esztendő között ebben a törvényben különböztetéseket tegyünk. A beszámitható szolgálati évek rendkívüli érdemeken, hadi érdemeken alapulnak és azoknak mindenesetre az volt a célja, hogy azok a közalkalmazottak, akik ilyenben részesülnek, hamarább és magasabb nyugdíjhoz jussanak- Ez a szó, hogy hamarább, magával hozta
