Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-181
A nemzetgyűlés 181. ülése 1923. Nem azt akarom elbocsátani, aki nem megfelelő tisztviselő, mert nem ez a célja ennek a redukciónak. De csak azért el nem bocsátani valakit, mert nem jó tisztviselő, azt hiszem, ezt az álláspontot ebben a nemzetgyűlésben senki sem volna hajlandó képviselni. (Ugy van !) Én tehát arra kérem a nemzetgyűlést, de különösen igen t. képviselőtársamat, akiről tudom, hogy roppant sok helyről feléje sűrűsödő aggodalomnak ad kifejezést, méltóztassék megnyugodni ezekben a kijelentésekben. Még egyszer hangsúlyozom becsületes lelkem egész melegével, hogy semmiféle titkos szándékunk nincs és hogy nem fogjuk eltűrni, hogy akár a sajtóban, akár a társadalomban olyan nézet kerekedjék felül, hogy ennek a B-iistának körébe tartozó és elbocsátásra kerülő tisztviselők bélyeggel a homlokukon távoznak el a szolgálatból. (Élénk helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Barthos Andor! Barthos Andor: T. Nemzetgyűlés! A vita általános részénél volt szerencsém kifejteni azt a nézetemet, hogy a méltányosság kívánsága lenne az, hogy a képviselők, akik közalkalmazottak, ne veszítsék el azt a rangsort, amelyet birtak akkor, amikor valamelyik kerület bizalma feléjük irányult. Ebből az következnék, hogy most, a részletes vitánál erre vonatkozólag határozati javaslatot terjesszek elő. Azok után a felvilágosítások után,azonban, amelyeket szerencsém volt kapni a ministerelnök ur helyettesétől, a népjóléti és munkaügyi minister úrtól, elállók ettől a szándékomtól, habár ma is változatlanul helyesnek és fentartandónak vélem álláspontomat. A megnyugtatás azonban olyan természetű volt, hogy felesleges volna egy nyitott ajtót még jobban kinyitni. Ami a most folyó vita kérdését illeti, hogy vájjon elégséges-e az a szövegezés, amelyet Szilágyi Lajos i képviselő ur kifogásolni volt szíves, legyen szabad ehhez nekem is hozzászólanom. E tekintetben voltaképen azt a javaslatot kívántam tenni, amelyet az előttem szóló igen t. népjóléti és munkaügyi minister ur méltóztatott kifejteni, hogy arányosítani kellene az állásokat. Hiszen a törvénynek logikája és intenciója nem egyéb, mint hogy bizonyos számú tisztviselő feleslegessé vált s ezeket el kell bocsátani. Ha ezt a logikát nézzük, akkor természetesen lehetetlen, hogy annyi sok helyettes államtitkár, posta- és távirdafőigazgató stb. maradjon meg, hanem bizonyos redukció folytán megfelelő arányt kell behozni az állásokba. Minthogy e részben a kormány intencióiról teljesen megnyugtató felvilágosítást kaptam az igen t. minister úrtól, nekem ahhoz hozzátenni valóm nincs. Ami azt a kérdést illeti, amelyet — nem akarok sérteni ezzel — feszegetett Szilágyi képviselő ur, hogy igazságos vagy nem igazságos dolog történt-e, hát Istenem, mindanyévi szeptember hó 4-én, kedden. 347 nyian gyarló emberek vagyunk és a hivatalfőnököktől sem lehet tökéletességet elvárni. Ameddig ezen a földgolyón ilyen gyarló lények lesznek, mint mi vagyunk, természetesen a rokonszenv és ellenszenv nyilvánításának is meglesz a módja. Magam is tudok egy ilyen esetről. Az én vezetésem alatt szolgált egy fiatalember, aki annak idején kitüntetéssel tette le szigorlatait, többféle nyelven beszélt, és — hozzáteszem román eredetű volt — a világháborút a fronton végigküzdötte, és annak idején mégis B-listára helyezték. Egészen véletlen, hogy én már akkor nem szolgáltam, mert mindenáron megakadályoztam volna ezt, hiszen mondhatom, hogy az a fiatalember ugy szorgalomra, mint tehetségre az elsők között volt. Hogy miért történt a B-listára helyezése, nem tudom; valószínűleg az illető minister nem ismerte. Nem is lehet kívánni, hogy a minister minden közegét ismerje. De viszont nem mulaszthatom el, hogy felszólalásommal fel ne ébresszem a hivatalfőnökök lelkiismeretét, hogy tegyenek félre minden személyi vonatkozásokat, (Helyeslés.) ne hallgassanak másra, mint amit mi parancsolunk nekik, a közszolgálat érdekeire, és ez legyen irányadó javaslataiknál. (Helyeslés. ) Sok kérdés van itt, amelyet fel lehetne vetni. Homonnay képviselőtársunk Emiltette az általános vita folyamán, hogy ő nem tartaná helyesnek azt az eljárást, ha az idősebb tisztviselőket távolitanók el. Én például nem osztozom ebben a felfogásában. Ha valaki — mondjuk egy akadémikus képzettségű tisztviselő — elérte a 35—40 esztendőt, azt nézetem szerint igenis, el kell távolítani. Viszont, ha azt nézem, hogy vannak egyes igazán kiváló emberek, akik kapacitásszámba mennek, akkor aláírom Homonnay képviselő ur felfogását, m«rt ez abszolút érték, akit a minister vagy a közszolgálat nem nélkülözhet. Itt van a nők alkalmazásának kérdése. Sokan Emiltették, hogy most több kisasszony van alkalmazva, mint azelőtt. Az én időmben jóformán ritkaságszámba ment, ha a kiadóhivatalban egy-két kopogókisasszonyt láttunk. Ez a túltengés tényleg a háború folyamán keletkezett. *De viszont ki venné a lelkiismeretére, hogy ha valaki hadiözvegy vagy hadiárva, azt is egyforma elbánás alá vegyük más kisasszonyokkal? E tekintetben a törvényjavaslat igen szerencsés, hogy ezekre gondol. Azt hiszem, itt volna a fontos, hogy azok, akik családot tartanak fenn, kíméletben részesüljenek, viszont pedig akik nem családfentartók, azok bocsáttassanak el. Mondom, ezek a kérdések olyanok, amelyekre nézve soha nem leszünk egyforma véleményen, mert ahány fej van, annyiféleképen gondolkozik. A magam részéről igen szerencsésnek tartom, hogy itt a bonum publicum, tehát a közérdek szövegeztetett meg. Ez az a fontos gondolat, a,mely kell hogy irányítsa az illetőkét, 52*
