Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-181
344 A nemzetgyűlés 181. ülése 1923. Héjj Imre jegyző : Szilágyi Lajos ! Szilágyi Lajos : T. Nemzetgyűlés ! Az 1. §-nak talán leglényegesebb pontjához értünk el, t, i. annak meghatározásához, hogy az elbocsátottak kiválogatásánál milyen szempontok követendők. Az az egész ostrom, amelyet a t. kormány ellen ennél a törvényjavaslatnál vezettünk, abban csúcsosodott ki, hogy a kormány kezét meg akartuk kötni abban a tekintetben, hogy a kiválogatás szempontjait taxative felsoroltuk volna a törvényben és igy a kormányt abba a kényszerhelyzetbe hoztuk volna, hogy ezen kereteken belül válogassa ki az elbocsátandó közalkalmazottakat. Sajnos, már az egyesitett bizottságban leszavazták idevonatkozó indítványomat, pedig a t. Nemzetgyűlés tagjai ennél a szakasznál külön kötelezve vannak a legéberebb figyelemre és a legnagyobb lelkiismeretességre. Ez a szakasz ugyanis a nemzetgyűlési képviselőket mint kivételeket külön kiemeli ez alól a veszedelem alól. Már pedig az én igénytelen nézetem szerint, ha magunkról igy gondoskodunk, ha a körünkbe tartozó tisztviselőkről, akik egyben megválasztott nemzetgyűlési képviselők, olyan formában intézkedünk, hogy nemzetgyűlési képviselővé megválasztott közalkalmazottat nem lehet elbocsátani. . . Cserti József : Nagyon helyes ! Szilágyi Lajos : . . . akkor, bocsánatot kérek, ez fokozott erkölcsi kötelezettségeket ró a nemzetgyűlés tagjaira, különösen pedig azokra a tagjaira, akik tényleges állományban lévő közalkalmazottak. Mert ha magunkról gondoskodunk, másokról is kell gondoskodnunk. Nézetem szerint tehát ez a szakasz nem egészen helytálló s ha már nincs is reményem arra, hogy egy inditványom elfogadtassék, vagy pedig, hogy a szempontak taxativ felsorolását a nemzetgyűlés többsége akceptálja, mély tisztelettel legalább azt kérem a kormánytól, méltóztassék előttünk nyilatkozni, méltóztassék a titkot felfedni, hogy mi van abban a titkos rendeletben, amelyet a t. kormány tagjai az alárendelt hatóságoknak kiadtak, amikor őket javaslattételre szólitották fel a motsani elbocsátásra vonatkozólag. A kormánynak az a titkolózása, hogy a bizottságban előterjesztett kérelmemre sem olvasta fel az idevonatkozó rendeletet, a nemzetgyűlési képviselők előtt is homályban tartja ezt az egész kérdést, ugy hogy a t. kormány a többség erejére támaszkodva megszavaztatja ezt a szakaszt anélkül, hogy tudnók, mit cselekszünk, pedig már mindnyájan tájékozva vagy mik abban a tekintetben, hogy a javaslatok a ministeriumokba befutottak, a ministerek asztalain vannak, tehát már minden alárendelt hatóság megtette javaslatát az elbocsátásokra vonatkozólag. Legalább annyit méltóztassék a nemzetgyűlés szine elé tárni és a közvéleménnyel megismertetni, hogy mi volt abban a titkos rendeletben, amelyet at. minister urak kiadtak. Mert nekünk ezt tudnunk kell, mi ehhez hozzá akarunk szólni, mi ebbe bele akarunk szólni, mert a legutolsó 1922-es elbocsátásoknál annyi panasz merült évi szeptember hó 4-én, kedden, fel, annyi revizió iránti kérvényt terjesztettek be, hogy nekünk kötelességünk preventív intézkedéseket tenni abban a tekintetben, hogy az 1922. évi állapotok meg ne ismétlődjenek. Nem elég szabatos az a meghatározás, hogy a közszolgálat érdeke irányadó. Ahány hivatalfőnök van Magyarországon, annyiféleképen magyarázhatja ezt, ugy hogy e tág meghatározás mellett minden egyes közalkalmazott ki van téve közvetlen elöljárója önkényének, ki van téve annak, hogy egyéni rokonszenv, vagy egyéni ellenszenv játszhat szerepet ennél és ki van téve annak, hogy róla olyan irányú felterjesztést tesznek a sorsa felett dönteni hivatott ministeriumhoz, amely nem állja meg a helyét. Épen ezért én inditványt fogok tenni arra vonatkozólag is, hogy büntetésben részesüljön az a hivatalfőnök, aki alárendelt hivatalnoktársáról hamis adatot terjesztett be most, (Helyeslés a baloldalon.) sőt utólagos visszaható ereje kell, hogy legyen ennek a büntető szankciónak, mert az elmúlt hónapok alatt hozzám befutott panaszok alapján súlyos kétségeim vannak abban a tekintetben, hogy Magyarország minden egyes hivatalfőnöke a helyzet magaslatán állott légyen ; sőt inkább arra volnának jogos gyanuokaim, hogy talán olyan szempont is közrejátszhatott a kiválogatásnál, amelynek közrejátszania nem lett volna szabad. Már az általános vitánál Emiltettem — de őszinte sajnálatomra a kormány egyik tagja sem válaszolt idevonatkozó észrevételeinkre, bár az egyesült polgári ellenzék nevében terjesztettem elő — és már ott is kifejezést adtam annak, hogy ez az egész szövegezés azt a benyomást teszi rám, hogy itt rostálás lesz. Ha pedig rostálás lesz, akkor ezzel a legélesebben szemben állok. Én ezt az egész törvényjavaslatot ugy fogom fel, mint ahogy felfogtam a trianoni béke következtében elbocsátott katonatisztek sorsát ; az összes elbocsátott közalkalmazottakat ugy tekintem, mint sajnálatraméltó áldozatokat, (Igaz! Ugy van! balfelől.) ugy tekintem őket, mint akikkel szemben a legteljesebb erkölcsi kötelezettségem van abban a tekintetben, hogy jövendő sorsukról gondoskodó javaslataimat megtegyem, mert semmi esetre sem lehetek barátja annak, hogy amikor egyrészről az egyik szakaszban nyilatkozatot teszünk, hogy ők a trianoni béke rombolásának áldozatai, ugyanakkor másrészt egy-két elejtett szó a parlamentben, egy-két meggondolatlan szó a sajtóban azt a látszatot kelti, hogy itt rostálás lesz. Rostálásnak nem szabad lenni, mert ha egyszer egyetlenegy minister ilyen irányú nyilatkozatot tesz, ezzel tönkreteszi az összes többi elbocsátott közszolgálati alkalmazottak jövendő elhelyezkedésének lehetőségét, tönkreteszi, aláássa tekintélyüket, meghurcolja őket, úgyhogy olyan állapotok fognak beállani, mint 1922-ben, hogy a B-lista megbélyegző valami volt és hogy aki B-listára került, az azután hiába kilincselgetett itt vagy ott, ahol kereseti forrás után kutatott. Hedry Lőrinc ; Sorsot húzni nem lehet !