Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-180
A nemzetgyűlés 180. ülése 1923. mot, nem törekedtünk a legnagyobb takarékosságra. Most, amikor igy egyesitettük a főispánságokat, megtettük az első lépést az iránt, hogy felesleges és túlságosan kicsiny területtel biró törvényhatóságokban levő középfokú közigazgatásihatóságok fenn ne álljanak. Most megtesszük a második lépést, levonjuk a jelentősebb konzekvenciákat, és hangsúlyozni vagyok kénytelen, hogy ezek a konzekvenciák sokkal nagyobb mérvűek, mint ahogy az az első pillanatra látszik. Mert hiszen a vita folyamán felmerült az a terv, hogy elvégre lehet ezeket az alispáni hivatalokat nagymértékben csökkenteni, mert egy-egy ilyen kis vármegye alispáni hivatalának olyan kevés a dolga, hogy azt egy-két tisztviselő is elláthatja. Ez már magában véve alapvető tévedés. Mert igaz ugyan, hogy az alulról jövő ügyekben a kis vármegye központi hatóságának kevesebb a dolga, mint a nagy vármegyénél, tehát a járásoktól, a községektől feljövő ügyekben, ezzel szemben azonban vannak a társhatóságtól és a központi hatóságoktól jövő ügyek és intézkedések, amelyek teljesen ugyanolyan mennyiségben mutatkoznak a kis vármegye iktatókönyvében, mint a nagy vármegyéében, mert a központi hatóság minden vármegyének megküldi a maga intézkedését, tehát ugyanúgy megkapja azt a kis vármegye, mint a nagy vármegye s ugyancsak a társhatóságok is végeredményben nagyjából ugyanannyi üggyel fognak fordulni a kis vármegyéhez, mint a nagy vármegyéhez. Ennélfogva tisztára az alsófoku hatóságoktól felfelé menő ügyekben mutatkozik egy bizonyos könnyebbség a kis vármegyék javára. Azonkivül azonban — hiszen a vármegyei adminisztráció szorosan összefüg mindenféle egyéb hatósági adminisztrációjával is — végeredményben ott, ahol megyei székhely van, ha nincs is pénzügyigazgatóság, legalább is egy számvevőségi kirendeltségnek kell lennie. Ott, ahol megyei székhely van, majdnem elkerülhetetlen a tanfelügyelőség felállitása, okvetlenül kell államépitészeti hivatal, és igy tovább. Nagyon hosszú ideig tartana mindazoknak a kisebb-nagyobb hivataloknak a felsorolása, amelyekre egy megyei székhelyen elkerülhetetlenül szükség van. Midőn tehát a megyei székhelyek számát csökkentjük, egyszersmind csökkentjük vele ezeknek a megyei központi hatósággal összenőtt és azzal együttműködő állami hatóságoknak a számát is. Itt tehát nemcsak arról az egynéhány tisztviselőről van szó, akik épen az alispáni hivatalnál elbocsáthatók, de szó van mindazokról a tisztviselőkről, akik az alispáni hivatallal kapcsolatban működő állami hivatalokban feleslegesekké válnak. De a közönség érdeke sem lehet az, hogy e gy va gy két járásra, öt községre vagy egy községre — mint Ung vármegye esetében — vagy községi gócponttal nem is bird megyei területre — mint Pozsony vármegye helyzeévi augusztus hó 31-én, pénteken. 325 tében — külön középfokú hatóságot tartsunk fenn. Ez komplikálja az ügymenetet. Hiszen fél, akinek esetleg a szomszéd járás területén levő községgel van valamilyen ügye — és ilyen eset gyakran előfordul — miért sújtassák azzal, amidőn úgyis ilyen csekély területű vármegyéről van szó, hogy külön a járáson és a két vármegyén keresztül jusson a szomszéd járás egyik községéhez, holott ha ezeket a kis egységeket megszüntetjük, közvetlenül egyszerűen a járási hatóság utján juthat ügye elintézéséhez? Nagyon hosszadalmasan és részletekbe menőleg kellene kifejtenem mindazokat a nehézségeket és komplikációkat, amelyek ilyen kis közigazgatási középfokú egységek fennállása esetében fenforognak. Én elállók ennek a kérdésnek részletes boncolgatásától, mert attól félek, hogy nem szakember ugy sem érti meg, miről van szó, szakember pedig ebből az egy pár mondatból is tudja, hogy mit értek alatta és igazat fog nekem adni abban, hogy itt nemcsak a kincstár kiméléséről, nemcsak a költségek kíméléséről van szó, hanem a közönség érdekéről is, mert a közönségnek igenis hátrányára van az, ha a felesleges hivatalok komplikálják ügyeinek elintézését. (Igaz ! ügy van ! a jobbóldalon.) Megint visszatérek arra, ami engem ennek a kérdésnek a fejtegetésénél vezet, hogy teljesen össze nem függő gondolatokat kapcsoltak bele a kritikába, bizonyos fokig túloztak, bizonyos fokig előtérbe állítottak jelentéktelen kérdéseket. Egy további példája ennek az eljárásnak a megyei székhely jelentőségének túlzása annak az egész vitának folyamán, amely itt a nemzetgyűlésen, a sajtóban, vagy a különböző küldöttségek részéről folytatva volt. Mert hiszen nagy túlzás ugy beszélni a megyei székhely problémájáról, mintha ott olyan hatóságok lennének, amelyekkel jóformán napról-napra vagy hétrőlhétre van a nagyközönségnek dolga. Azért van a nagy komplikált hivatali szervezet kiépitve, azért vannak a helyi hatóságok, azért tart ma az állam saját költségén — valamikor autonom költségen tartattak el — községi hatóságokat, járási hatóságokat, egy szóval elsőfokú hatóságokat, hogy a felek odaforduljanak. Ezért a járási székhely kérdése, a járási székhely távolságának kérdése, ha betartják a közigazgatás szabályszerű útjait, tisztára a törvényhatósági bizottság és a közigazgatási bizottság tagjaira nézve bir különösebb fontossággal, mert hiszen a nagyközönség általában az elsőfokú hatóságokkal érintkezik s mondhatnám egy egyszerű polgárember talán egész életében nem jut abba a helyzetbe, hogy neki a vármegyei központi hatósághoz kelljen közvetlenül fordulnia. Ugyanígy túlozzák a megyei székhely kérdését akkor, amikor gazdasági jelentőséget tulajdonítanak a megyei székhelyek áthelyezésének. Mert hiszen a gazdasági élet teljesen érin48*
