Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-180

318 A nemzetgyűlés 180. ülése 1923. nek elintézését az árvaszéki ügyészre bízzák. Ennélfogva kérem a második bekezdés elhagyását. A javaslat 13. §-ának 3. és 4. bekezdése olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek nem tör­vénybe valók. Voltam bátor már az indenmitási vita folyamán elmondott beszédemben rámutatni arra, hogy mai törvényeink a forradalom és a há­ború óta bizonyos fokú slendriánságot tüntetnek fel gyakran, amelynek egyik szimptomája az is, hogy gyakran kodifikálunk a törvényben olyat, ami nem odavaló, ami az eljárási vagy a végre­hajtási utasitásba való. A 3. és 4. bekezdés bent foglaltatik a 128.000/1902. számú rendeletben, amit rögtön megállapíthatnak azok a képviselő­társaim is, akik a gyámügyi eljárásban járatosak. A 3. § ugyanis igy szól (olvassa) : »Az ülnök ér­demleges intézkedéseit az árvaszéki elnök felül­vizsgálja és ennek megtörténtét az ügyiratra fel­jegyzi.« Kérem, ez nem törvénybe való, ez való a végrehajtási rendeletbe, a végrehajtási utasitásba, úgyis benne van abban, (olvassa) : »Ha az árva­széki elnöknek az elintézésre észrevétele van, erre az előadó, valamint az ügyész figyelmét kifejezet­ten felhívja.« Hiszen ez ügyviteli szabályzat, és igy nem a törvénybe kell ezt felvenni. Ennélfogva e bekezdéseknek kihagyását és amaz indítványomnak elfogadását ajánlom, amely ugy szól, hogy a második, harmadik és negyedik bekezdések elhagyásával, az első és ötödik bekez­dések egyébként épségben tartassanak. Az ötödik bekezdés, amely a felelősségről szól, azért kivána­tos, mivel jelenleg a felelősséget csak a 299. §-ban állapitja meg és pedig kizárólag a pénzkölcsönzés esetében, ugy hogy valóban helyes az, hogy az utolsó bekezdésben az ide vonatkozó felelősség az előadóra, ügyészekre és végül az árvaszéki el­nökre is megállapittassék, — uj szöveg vétessék fel. Tehát inditványom a következőképen szól (olvassa) : »A kormány felhatalmaztatik, hogy a gyámügyi eljárást, az 1877 : XX. és 1921. évi XX. te. idevonatkozó eljárási rendelkezésének esetleges módosításával rendeletileg szabályozza«. Ha ezt a javaslatomat magáévá teszi a kor­mány, és a belügyminister ur lesz szíves ezt az eljárási szabályzatot a gyámügyi eljárásban gyor­san és sürgősen kiadni, ez mindenesetre a gyám­ügyi eljárás gyorsaságához és közvetlenségéhez fog vezetni és kétségtelen, hogy olcsóbbságához is, ami ugy a feleknek, mint az államnak, a kincstár­nak szempontjából is előnnyel jog járni. Csupán ehhez a szakaszhoz óhajtottam hozzá­zsólni. Magát a javaslatot annál az oknál fogva, amelyet előadtam, kénytelen vagyok elfogadni, mert valóban lelkiismeretemmel nem tartom össze­egyeztethetőnek azt, hogy bármilyen keserű is az, azt meg ne szavazzam. Megengedem, hogy a javaslatnak vannak egyes tételei és részletei, ame­lyek kifogás alá esnek, de ezeket az ellenzék és a kormánypárt részéről benyújtandó módosítások bizonyára enyhíteni fogják, s ennélfogva a javas­latot elfogadom, évi augusztus hó Sí-én, pénteken. Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Perlaki György jegyző : Kiss Menyhért ! (Zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóz­tassanak helyüket elfoglalni. Kiss Menyhért : T. Nemzetgyűlés Î östör József t. képviselőtársam helyesen jegyezte meg, hogy ez a törvényjavaslat egy erős operáció, ame­lyet el kell végezni, és amelyet minél hamarabb végzünk el a magyar nemzetnek, a magyar állam­nak szervezetén, annál hamarabb kell, hogy a ma­gyar állam a nyugalmasságát és egészségét vissza­kapja. Nemcsak a legyőzött államok, hanem a győző államok is napirendre tűzték a tisztviselő­kérdést ; igy a győző, nagy, hatalmas francia állam 80.000 köztisztviselőt volt kénytelen el­bocsátani ; Ausztria, a legyőzött szomszéd test­vérünk pedig 250.000 köztisztviselőt volt kény­telen az állami szolgálatból elbocsátani. Egyik képviselőtársunk azonban nagyon he­lyesen állapította meg, hogy ezt az elbocsátást nem ugy kell eszközölnünk, hogy ez az elbocsátott tisztviselőket megbélyegezze és esetleg az elbocsá­tás akadály legyen a későbbi elhelyezkedésüknél, hanem igenis ugy kell az elbocsátást eszközölni, hogy ez a magyar államra nézve a trianoni béke­diktátum szigorú kényszere volt, itt pénzügyi okok játszottak szerepet, kényszer hajtotta ebbe az államot és igy kénytelen a tisztviselőknek 20%-át elbocsátani a szolgálatból. A kormányt mindenesetre a legjobb szándék vezette. Ellenzéki oldalról is el kell ismernünk, hogy a 63 vármegye által fentartott hivatalok és konstitúciók nem alkalmasak pénzügyileg és hiva­tali szempontból sem arra, hogy 13 vármegyének ügyeit igazgassák, mert ebből oly nagy létszám­I szaporulatnak kell előállania, amelyet az ország sem pénzügyileg, sem közigazgatásilag nem bir meg. Többen megállapították, hogy a közigazgatást egyszerűvé, népiessé, olcsóvá kell tenni és épen ma Barthos Andor t. képviselőtársam rendkívül közvetlen és szellemes beszédében, mint 35 évig volt köztisztviselő, aki pályáját a ministeriumban végezte, mint magasrangu közfunkcionárius, meg­állapította, hogy milyen rettenetes sok zege-zuga van az adminisztrációnak, olyan hibái, olyan különös hurkai, hogy nem egyszer, de számtalanszor rákényszeríti a közönséget arra, hogy méltán kifakadjon a közigazgatásnak sok kinövése ellen és hogy méltán elkeseredjék akkor, amikor égetően fontos kérdésekkel megy oda és egy fél esztendeig, egy évig, sőt sokszor másfél esztendeig is kell várnia az elintézésre. Ebből a szempontból tehát semmiféle kifogást nem lehet emelni pénzügyi oldalról sem, sőt teljesen egyetértünk a kormány­zattal abban, hogy ezt a létszámapasztást végre kell hajtani.

Next

/
Thumbnails
Contents