Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-179

 nemzetgyűlés 179. ülése 1923. ê a számvevőség által intéztetnek el. Mutatja ezt a statisztika. Azt látjuk, bogy először is a lét­számviszonyokat illetőleg mindenütt jóval meg­haladja a fogalmazói szakot a számvevőségi és a kezelési szak. Es ebben a körzetben azt tapasz­taljuk az ügyek elintézése körül, hogy a fogal­mazói 20, de legjobb esetben 30%-át intézi el közvetlenül az ügyiratoknak, a többi járja a hivatalos procedúrát azért, mert a munkamegosz­tás nincs helyes alapokra fektetve. Nem tudom, mit tervez az igen t. pénzügyminister ur a köz­igazgatás reformja kérdésében. Fájlaljuk nagyon, és fájlalja az egész ellenzék, de fájlalja a kor­mánypárt is, hogy nem terjesztett ide tervezetet. Legalább az irányelvekkel megismertetett volna bennünket, melyeknek alapján a reformokat ke­resztül akarja vinni. Az a létszámcsökkentés, melyet a kormány 20%-os fix szám szerint óhajt keresztülvinni, amelyet azonban szintén csak lehetőségnek tart, sem nem komoly, sem nem okos, sem nem őszinte. Ha kezdem a pénzügyi tárca személyzeti viszonyaival, megállapíthatom, hogy ott nem létszámcsökkentés, hanem létszámszaporitás van. Ha nézem az 1921/22. évi költségvetést, abból megállapítom, hogy a rangosztályba sorozott tisztviselők száma 1921/22-ben 5850 volt, az 1922/23. költségvetésben pedig már 6750, tehát 900-zal, vagyis 16°/o-kal emelkedett a létszám. Itt nem kell a pénzügyminister urnák a lét­számból leadnia, legfeljebb 4°/o-ot, a többi, a 16°/o adva van a létszámszaporitásban. Még fel­tűnőbb az eset, ha az összes állandó alkalma­zottak létszámát nézem a pénzügyi tárcánál. Itt, kihagyva az őrszemélyzetet és a munkáso­kat, azt látom, hogy a pénzügyminister ur 1930-cal -szaporította a létszámot 1922/23-ban, úgyhogy ha végrehajtaná a 20%-os létszám­csökkentést, még 400 állástöbblete maradna. Ez is azt mutatja, hogy nem őszinte a t. pénzügy­minister ur akkor, amikor a pénzügyi tárcát nem sorozza azon közigazgatási ágazatok közé, melyekben a iétszámapasztást keresztülvinni nem akarja. A véletlen, a sors tüneményes játéka szol­gáltatja ehhez a legjobb érveket. Csak a na­pokban, talán két-három nappal ezelőtt tárgyal­tuk le az adóvalorizáló törvényjavaslatot. Ott megállapítottuk, hogy a pénzügyi igazgatás jár­müve megsülycdt, a tisztviselők nem képesek elvégezni a rájuk nehezedő munkát, úgyszólván megállt az adminisztráció, mert kevés a mun­kás. Ebből papíron azt a következtetést vonja most le a pénzügyi kormányzat, hogy csökken­teni kell a létszámot. Ne méltóztassanak félreérteni, én nem vagyok amellett, hogy a létszámot itt nem kell csökkenteni, de igenis amellett vagyok, hogy ezt a bizonyos pénzügyi járművet mentesíteni kellett volna a tehertől és ki kellett volna húzni abból a kátyúból, amelybe a pénzügyminister NAPLÓ XVI. ri augusztus 30-án, csütörtökön. 291 urnák a törvényalkotásban segitő munkatársai belesodorták. Nem ellenzéki megállapítás, mely esetleg nagyit, ha azt mondom, hogy csődben van a pénzügyi administráció amiatt, hogy az adókivetés megkésésének megakadályozására ha­tékony intézkedések nem történtek, Mestermű­vekként terveltek ki törvényjavaslatokat, melyek azonban az életbe való átültetésnél megbuktak, amit legfényesebben, legeklatánsabban bizonyít a valorizáló törvényjavaslat. Jöttek a szorzó­számokkal, melyek a legigazságtalanabbak, mert a szabatos és igazságos adókivetéssel homlok­egyenest ellentétben állanak. Azt hiszem, hogy most még egy ujabb valorizáló javaslatnak kell jönnie, ugy a jövedelmi, mint a vagyonadóra, melyekre nézve most adtuk meg a valorizálást, mert láttam azokat a kisegítő eszközöket, me­lyeknek alapján végre kívánják hajtani a szor­zószámos adókivetést. A lajstromban több mint 30 pontra kell felelnie és 30 kérdést kell ki­munkálni a az adók behajtását végző pénzügyi szervezeteknek. Ehhez azután van még egy ter­vezet, melynek alapján a jövedelem- és vagyon­adót kivetik. Itt már egyenletekkel dolgozik az egyszerű szorzószámra alapított adókivetés. Elhiszem, hogy maga a pénzügyi igazgatás talán ki tudja magát ismerni ebben a mintá­ban, de a megterheltek, akik meg akarnak föl­tétlen győződni adójuk jóságáról, igazságos vol­táról, egy a kincstár által ilyen egyenlet alap­ján megállapított jogtalan megterhelés ellen még csak védekezni sem tudnak. Annyira kompli­kálták most is az egyszerű szorzószámra ala­pított primitiv adókivetést — mert ez a leg­primitívebb adókivetés — hogy az is bele fog esni abba a kátyúba, melyben egész adórend­szerünk megfeneklett. A régi időben 10—12 legfontosabb, legkiadósabb adónk volt és azokat már az év első hónapjaiban kivetettük, még az úgynevezett nagy kivetési időszakokban is. A mái pénzügyi közigazgatás két év alatt nem tudja elvégezni azt az adókivetést, amelyet egy év alatt kellene teljesítenie. Most, amikor pénzünk fluktuáló értéke folytonos romlásnak van alá­vetve, milliárdokat és milliárdokat fizet rá erre a kincstár, amit a legkisebb exisztenciáknak, a kisgazdáknak, a kisiparosoknak, a kiskereske­dőknek kell pótolni, mert ezen társadalmi osz­tályoknak tudják legkönnyebben kipuhatolni a vagyoni és jövedelmi adók alapját is. Nagyon sajnálom, hogy annak idején a pénzügyminister ur nem volt hajlandó a szorzószámoknál a progresszivitás elvét törvénybe iktatni. Most látjuk az ellenszenvet, a panaszos tiltakozást a kisebb társadalmi rétegeknél a szorzószámra alapított vagyon- és jövedelmi adó miatt. Nem is tudom, hogy be tudja-e majd hajtani ezeket az adókat a pénzügyminister ur. Az a felhívás is, amelyet e tekintetben szerkesztettek, példája a komplikált adórendszernek. Hogy mibe kerül­nek ezek a nyomtatványok, arról nem is akarok beszélni, csak megjegyzem, hogy nagy ellen­44

Next

/
Thumbnails
Contents