Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-179

290 'A nemzetgyűlés 179, ülése 1923. elsiratja a területnek és az ország gazdasági erőforrásainak elvesztésével együtt a mi adminisztrációnkat, a mi közigazgatásunkat ; elsiratja azt, hogy a régi közigazgatásnak alapjait kell megbolygatni. Szilágyi Lajos felszólalásában már érezte azt, hogy itt ebben a javaslatban nem egyszerűsítésről van szó, illetőleg nem az volna a tulajdonkópeni célja, hogy létszámcsökkenést vigyünk keresztül. Itt a cél adva van; adva van a kormánynak és a törvényjavaslatot előterjesztő együttes bizottságok jelentésének azon ' megállapításában, amely szerint a trianoni békével elveszítettük területünknek legnagyobb részét, és még ennél is nagyobb vesztesség ért bennünket a gazdasági erőforrásokban. Csak az a célzat vezetheti a kormányzatot, hogy ha csakugyan a helyzet magaslatán áll, ha csakugyan azt akarja, hogy ez az ország örökéletű legyen, hogy építsen, teremtsen egy állami önkormányzati közigazgatási gépezetet, egy egész uj gépezetet. Amikor én az egész nemzettel siratom az elvesztett területeket és siratom az elvesztett gazdasági erőforrásokat, akkor az okozatot, hogy a régi közigazgatás helyett uj gépezet kell egészen, azt nem tudom siratni. Mint kisértet járt az alkotmányzatban és a magyar állam életében annak a szükségessége már a 80-as és 90-es években, hogy adminisztrációnkat teljesen át kell reformálni. Grünwald Béla, Beksics Gusztáv szálltak a mellett különösen sikra, és Návay Lajos, a képviselőház nagynevű volt elnöke, maga itt a Házban élt azzal a megállapítással, hogy a modern országok sorsa nem a parlamentben dől el, hanem a büróban, a hivatalokban. A büróban készülnek a törvények, rendeletek, ott keltik azok holt betűit életre. Ha megfigyeljük a bürokratizmus kifejlődésének történelmét, látjuk, hogy ez a bürokrácia nálunk a 60-as évektől kezdve fokozatosan van kiépítve. Nem tudott a magyar állam kormányzata elzárkózni, nem tudta magát függetleníteni az osztrák bürokratizmus befolyása alól : tornyositotta a központi teendőket, innen szivta magába már a múltban annyira jellemző ridegséget, lomhaságot. Ez okozta, hogy a bürokrácia szinte elvált a tulajdonképeni népélettől: nem tudta magát már a kezdet kezdetén sem rokonszenvesé tenni a nép előtt. Az osztrák túltengessél, az osztrák nehézkességgel, az osztrák lassúsággal érvényesült bizonyos fölényesség a bürokráciában, főleg azért, mert nem táplálkozott soha a demokráciából, noha] csak adhatott volna annak erősséget, tekintélyt. A háború még jobban megrontotta a szellemet, az irányt, és emellett ellepték a nők ugy az állami mint az önkormányzati szolgálatot. Az állami és önkormányzati közigazgatás megrontásához mind a két forradalom nagyban hozzájárult. Most tehát, amikor adva van az alkalom, hogy egészen uj közigazgatási gépezetet építsünk, akkor évi augusztus 30-án

} csütörtökön, nem lehet főszempontnak, szinte egyedüli célnak tekinteni a létszámcsökkentést. Hiszen nem tudott a pénzügyminister ur elzárkózni azelől, hogy a törvényjavaslat 1. §-ának első bekezdése a reformok elrendelését követeli és kötelességévé teszi a kormánynak, hogy a reformokról jövő év január havában jelentést tegyen a nemzetgyülésnekj De az senkinek sem jutott eszébe, hogy ezzel egyidejűleg jelentést kell tennie a létszámcsökkentésről és pedig a kormányzati ágazatok, ministeriumok szerint. Nagyon természetes, hogy ezen belül igazgatási ágak szerinti csoportosítással teljesen megbízható adatokat kell szolgáltatni arról, hogy a fogalmazói szak és a többi státusban milyen számarányben rendelte el a létszámcsökkentést. Tárgyi, nem pedig személyi szempontok a mérvadók ennek a kérdésnek az állam érdekei szempontjából való megoldásánál. Hiszen azt látjuk, hogy még a ministeriumok hatásköre sincs ma tisztázva, összefolynak egészen. Jogforrások e tekintetben csakis a költségvetési törvények voltak, költségvetési törvényeink pedig már évek óta nincsenek, úgyhogy a legkisebb kérdésben is járják az akták és ügyiratok az utat egyik ministeriumtól a másik ministeriumig, mig meg tudják állapítani, hogy egy-egy lényegtelen kérdés végleges .elintézése tulajdonképen milyen ministerium hatáskörébe tartozik. A képviselők elsősorban meg tudják állapítani, hogy mi folyik a ministeriumokban. Aki kerülete érdekeit felkarolja, tudhatja, hogy alárendelt kérdések és ügyek hónapokig intéztetnek el a ministeriumokban, főleg azért, mert megosztják az elintézés jogát az egyes ministeriumok között. Csak az italmérési engedély kérdésének ügyét említem. Ha egy italmérési engedélyt kérőnek a háza, amelyet kocsma céljaira akar használni, közel van az iskolához, vagy a templomhoz, akkor a pénzügy átteszi a belügy ministerhez, alispánhoz, az megint felküldi a belügyministerhez, ahonnan újból a pénzügyministeriumhoz jut, s mindez hónapokig tart. Mintha az a pénzügyminister nem tudná megítélni a kérdést, és mintha az, hogy engedélyezhető-e vagy sem, valami világra szóló kérdés volna. Ez különben csak mint példát hozom fel, a helyzet jellemzésére. De mit mondjak a munkaerők szolgálati viszonyáról és munkabeosztásáról. Egymásközött is ellentétek fejlődtek ki, ami a közigazgatási szolgálatnak rovására esik. Es ha nézzük a munkabeosztást, amely nem egyszerűsítési kérdés. Nézetem szerint a mostani munkabeosztást alapjában fel kell forgatni. Nem lehet sem a számvevőségből, sem a kezelésből külön álló oly hivatali szervezetet csinálni, amely arra a célra szolgál, hogy az egyik kategória, a fogalmazói szak, könnyítsen a maga szolgálatának helyzetén. Nem akarom vádolni a fogalmazói kart, mert ezt a rendszer hozta magával. A legkisebb kérdések, amelyek tulajdonképen adminisztrációt képeznek.