Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-179
272 'A nemzetgyűlés 179. ülése 1923. táció során egy olyan rendeletet, amelyben engem nemzeti szempontból veszélyes embernek deklarált, ha akadt ilyen tébolyodott alkalmazottja a magyar államnak, akkor én félek attól, hogy a tisztviselőket rostálják abban a tekintetben, vájjon nemzeti szempontból megbizhatók-e vagy nem. Mert ha egyszer előfordulhatott képviselőjelölttel ilyen visszaélés, akkor annál inkább előfordulhat tisztviselővel, aki felett a Damokles kardja állandóan lebeg, s akinek nagyon is alkalmazkodnia kell, akinek magát nagyon is meg kell húznia. T. Nemzetgyűlés ! Én ezt az egész elbocsátást ugy fogom fel, mint egy kényszernyugdíj ázást. 1918-ban hangzott el ebben az ülésteremben először e szó. A t. kormánypárt elnökének, Mayer képviselőtársunknak emlékeznie kell, hogy kormánypártnak és ellenzéknek egyaránt mily súlyos kifogásai voltak az ellen, hogy a hadvezetőség a hadsereg kötelékében kényszernyugdíjazásokat rendeljen el, mily egyértelemmel hangzott el ez ellen a tiltakozás ugy a túlsó oldalról, az akkori munkapárt soraiból, mint az ellenzék soraiból is. A kényszernyugdíjazás veszedelmes jogot ad a kormány kezébe s ezt csak a végső esetben szabad alkalmazni. És most, mikor ezt a törvényjavaslatot megszavazzuk, tulaj donképen jogokat adunk a kormánynak arra, hogy kényszernyugdíjazást eszközöljön azzal szemben, aki nem akar elmenni, hogy azt eltávolithassa. Ez egy olyan hatalmas jog, amelyet pontosan körül kell Írnunk, körül kell bástyázni épen az érdekeltek védelmére. T. Nemzetgyűlés ! Súlyos kifogásaink voltak az eredeti törvényjavaslat ellen, amely különbséget tett az egyes közalkalmazottak között atekintetben, hogy kinek van 15 szolgálati éve, kinek nincs, s akinek nincs, annak nem ad nyugdíjat. Most ezt enyhítette a t. pénzügymmister ur hosszas rábeszélésünkre és felsorakoztatott indokainkra olyanformán, hogy akinek 10 évi szolgálata van, annak ad nyugdíjat, akinek pedig nincs 10 évi szolgálata, annak nem ad. Ha az állam kényszernyugdíjazást rendelt el, akkor az a kényszernyugdíjazás nem lehet lesújtóbb, mint a rendes normális viszonyok között való nyugdíjazás, és ha én, mint állam, rendes normális viszonyok között nyugdíjat tartoztam fizetni annak a közalkalmazottnak, akinek négy évi, hat hónapi és egy napi szolgálati ideje volt, akkor most, amikor kényszernyugdíjazást rendelek el, nem súlyosbithatom a helyzetet azzal, bogy szűkítem a határokat és csak annak fizetek nyugdíjat, alti legalább 9 évig, 6 hónapig és egy napig szolgált már az állam kötelékében. Tehát ez az elvi kifogásunk az egész törvényjavaslat ellen, hogy a ma érvényben levő nyugdíjazási szabályokat tartsuk szem előtt, és akinek nyugdíj jár, annak azt feltétlenül meg kell adni a ma érvényben levő nyugdíjazási szabályok szerint. Ez a minimum, ha kényszerhelyzetünkre hivatkozunk, ha azt mondjuk, hogy kényszerhelyzetből kifolyólag bocsátjuk el az alkalmazottakat, nem pedig azért, mert ők arra rászolgáltak, évi augusztus 30-án, csütörtöMn. Már a pénzügyi bizottságban is Emiltettem, ha a t. minister ur 15, vagy most 10 éves szolgálati határt állit fel, akkor tulaj donképen a magasabb előképzettséggel biró tisztviselőket sújtja, mert természetes, hogy aki csak IV. vagy VIII. gimnáziumot végzett, az sokkal hamarább lépett állami szolgálatba, annak szolgálati ideje fiatalabb korában kezdődött, és igy több szolgálati éve van, az pedig, aki az érettségi után még főiskolai képzettséget is szerzett és akinek doktori diplomája van, állami szolgálatát később, idősebb korában kezdte meg, következésképen neki kevesebb szolgálati ideje van, mint a vele egykorú, de kisebb iskolai előképzettséggel biró tisztviselőnek. Értem, ha egy kormányzat előnyösen megkülönbözteti azt, akinek magasabb iskolai előképzettsége van, de azt nem értem, hogy egy kormányzat sújtsa azt, akinek magasabb iskolai előképzettsége van. Ebből a szempontból sem lehet tehát elfogadni a t. pénzügymmister urnák azt az eljárását, azt az álláspontját, hogy az eddigi nyugdíjazási szabályoktól eltérőié g most kilenc évben, hat hónapban és egy napban állapítja meg azt a szolgálati időhatárt, amelynél nyugdíjat ad. Kifogásolom ezt a törvényjavaslatot abból a szempontból is, hogy nem mondja meg egész határozottan, egész precízen azt, hogy az elbocsátott tisztviselőnek mit fizet ; mert már eddig is nagy kételyek vannak abban a tekintetben, miből fog állani a végkielégités összege. Nagy különbség, hogy a t. kormány csak a törzsfizetést fogja-e megszorozni azzal a szorzószámmal, amellyel a végkielégités összegét megállapítja, vagy pedig a törzsfizetés összegéhez még hozzá.fogja adni az egyes szolgálati ágazatokat megillető különféle pótdíjakat is, vagy hozzá fogja adni a természetbeni ellátás váltságösszegét is, és ezt az összeget fogja megszorozni azzal a szorzószámmal, amelylyel a végkielégités összegét meg akarja állapítani. Mi tehát a részletes tárgyalás során indítványt fogunk tenni az iránt, hogy határozottan fixiroztassék, kinek mi jár. Más dolog az, mikor kapja meg az illető azt a pénzösszeget, azt a végkielégítést, amelyet neki kilátásba helyeztek. A múltkori elbocsátásnál nagyon szomorú tapasztalataink voltak. A B-listás elbocsátás alkalmával egyes elbocsátott közalkalmazottak nyolc hónap múlva kapták meg a végkielégités összegét. Szeretném tudni, mivel tudja a t. pénzügyminister ur ezt az álláspontot menteni, miképen tudná az illető tisztviselőnek megmagyarázni ezt a helyzetet, mivel tudná azt vigasztalni és mivel tudná a lelkéből kiirtani azt az érzést, hogy őt tulaj donképen becsapták azzal, hogy a végkielégités csábításának felült, végkielégitest kért, holott azt csak nj^olc hónap múlva kapta kezéhez. Olyan javaslatokat fogunk tehát tenni, hogy a végkielégités összegét tényleg egy-két nap alatt kézhez is kapják azok, akik azt kérelmezik. Világraszóló botrány az, ahogy at. kormány az elbocsátott katonatisztekkel elbánt. Az átmeneti viszonyban levő katonatisztek számára annak
